... hát én azt sose felejtem el, ahogy jöttél a nagy pocakoddal, karodon kosárral, kezedben egy órával és mikor megkérdeztem hová mész, mondtad, hogy bevásárolni, majd eltorzult az arcod, nyomtál egyet az órádon és örültél, hogy ez már egy tíz perces fájás volt...
A lázas fizikai szülinapi-buli készülődés helyét ma végre átvette a lelki is. Újraélem minden pillanatát annak az éjszakának és itt pezseg bennem a gyomorösszehúzó és megunhatatlanul ismerős izgalom is: nemsokára megszületik a 9 hónapja bennem növekvő kisemberem!
Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának
fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár veletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik,
ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne
próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem
meg nem reked a tegnapban.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek
eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján,
és ő feszít meg benneteket minden erejével,
hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása:
Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan"
( Kahlil Gibran)
