önző én

Családanyához méltónak egyáltalán nem nevezhető érzetek kerítettek az utóbbi napokban a hatalmukba. 

Visszaröptettük magunkat a gy.sz.e.* időkig, és meg sem álltunk egy koncertig, annak is az első második soráig. Ott aztán bölcselkedhettünk kedvünkre azon, hogy a magyar ember fura ember, kibrusztol magának egy jóhelyet, hogy aztán mozdulatlanul bebetonozva végigálljon két órát és kisképrenyőn nézze, mert rögzíti a koncertet. Persze, közben cöcög, ha netalántán nekidőlnél vagy korrektül tájékoztat arról, hogy te itten elé/mellé nem fogsz állni, mert ő felvételt készít. (értem én, hogy a koncert dvd pénzbe kerül, nagyjából egy jegy ára fedezi amúgy, az élmény meg jobb esetben otthoni hd minőségben sörrel a fotelból... szóval mégsem értem, na) 

Szórakozóhelyeken továbbra is képtelenség normális** italokat fogyasztani. Erősen kétlem, hogy sznob lennék (vagy csak mán öreg az efféle kalandokhoz?), de a szőlőnek a kannában leledző fröccsborhoz éppen annyi köze volt, mint betűtésztás levest szürcsölgető csimpánznak az ábécéhez. Hajnal kettőkor még a döntésképtelenség határán tanácstalankodtam, hogy elég volt-e a hazafelé úton orvul betámadó migrénemre az az egy szem algopyrin, vagy mégis inkább könnyítenem kellene magamon?! 

Hajnal hétkor sem volt feltétlenül őszinte a mosolyom, amikor mellémvágódva a nagyok, fejemben ágyúdörgésként hangzó sikkantgatások és fülettépő nejlonzörgés kíséretében bontogatták mikuláscsomagjaikat. 

Hogy a szinte groteszkként ható gumicsizmás kecskézésemről már említést se tegyek. (alig 12 órával a trágyázás előtt még szépruhába tinilányként sikoltoztam miszter Schrody akár egyetlen pillantásáért is... )   S a kuszaságok kapcsán megérkezett egy csiklandozóan kellemes, ám mégis toroksavanyító érzés, mely a mézeskalácsok apró kezek általi esti gyártására konkrét lelkiismeret-furdalásba csapott át.
De már feldolgozódott, az érzések a helyükre kerültek, a karszalag meg a jegyek mellett várja az öröklétet. (de hogyan is lett 3 darab belépőjegyem?)

*gyerek(ek) születése előtti

** a bornak kikiáltott kannás ital ihatatlan lőre, a csapolt sör olcsó és szar (nem beszélve a mellékhatásaként fellépő gyakori pisilésnek, ami első sorból viszonylag  nehezen abszolválható), a rövid italokat nem feltétlenül alapozásra találták ki, bár kifejezetten hasznosnak bizonyulhatnak bizonyos esetekben, maradnak a long drinkek, amit jelen esetben valahogy nem kívántunk, de utólag belátom óriási hiba volt.