2012. június 29., péntek

kétszer kilenc

Ez a kedvenc szójátékom, a 9-es hófordulók kapcsán szokott eszembe jutni. Merthogy 9 hónapot töltöttek odabent a gyermekeim és éppen 9 hónapja voltak végre hajlandóak kibújni és napvilágot látni.

Bigi nem sokat változott, bár a hófordulója tiszteletére kicsit rágörcsölt a teljesítményekre. Szabadon kószál, bekolbászolja a környékét, és ő az első naturalista virágföld-kedvelő és evő gyermekem is. Pár napja már mászáskezdeményeket is mutat, emelgeti a pelenkás testrészét, és lábujjheggyel előre löki magát. Beszédfejlődése példátlan, valószínűleg béka lehetett előző életében, ugyanis, ha kerek a világ, egy egyszerű "kvak"-kal jelzi. Sűrűn kvak-kvakkol. De hát mi gondja is lehetne, amikor minden vegetatív igénye ki van elégítve és a nap 24 órájában -olykor túlságosan is- gondoskodó tesók veszik körül?!
Napirendjére leginkább a besimuló jelző illene. A nagyok harsánykodásától zeng a ház, így reggel annak ellenére, hogy ő még szívesen aludna, mégis ébrednie kell 7 és 8 között. Szerencsére csak pár percet vesz igénybe a nagyok reggeli kakaójának elfogyasztása, s amíg én elsőkávézom, ők már túl is lendülnek a reggeli macikon, s már mehetünk fejni-állatozni. Mire mindenkit megetettünk-megitattunk, hipp-hopp már 10 óra is elmúlt, általában ekkorra ébred a kiskirályfink igaziból. Játék a nagyokkal, közben kis házimunka nekem, láb alatt ők, aztán ebéd és csöndes pihenő. Hunor 3-ból egyszer ha hajlandó aludni, de korrumpálható a csöndbenmaradásért. Kismici másfél-kétórásat durmol, Bigi szintén. (én húszperces csodatevőset). Míg ők alszanak, ismét állatos körözöm egyet, ha kell dolgozom is, hogy mire apránként felébrednek, már készen állhassak a délutáni játszótér körre. 7-8-ig kinn vagyunk, nagyok élvezik, Bigi pokrócon folytatja a természettudományos ismeretek elsajátítását. (ma pl szotyihéjat kóstolgatott a játszótéri homokban, innen is csókoltatom a dekkeket és szotyihéjakat lazán homokozóba suvasztó szuperanyukákat). Bigi általában már hazafelé jövet eldurmol a babakocsiban, pedig igazán nem lakunk messze a tértől. Még az esti nagykádas triumvirátus fürdetés előtt a nagyokkal bezárjuk-ellátjuk az állatokat, aztán vacsora, majd Bigit megszoptatom és már alszik is. Újabban kihagyja az éjfeles langymeleget, helyette hajnal 2-3-ig pilled és onannstól óránként pótolja be a ki- illetve a lemaradását.
(Hunor 9-10 között önként elvonul, Kismici általában 10 utánig kóvályog, hoyg aztán vagy behulljon az apja helyére vagy bekússzon a saját ágyába. )

Csillagszemű tonhalaspizza-csücsökrágó
Tápláléka 95 százaléka még mindig az anyatej, egyetlen étkezést sem váltottunk még ki másfélével. Azt gondolom, vele szintén az igény szerinti hozzátáplálás elveit fogjuk követni, akárcsak anno Micivel. Kezdeti pépesített fuldoklásai azonnal megszűnnek, ha ő csippentheti-forgathatja-ízlelgetheti a pogácsákat, kenyércsücsköket, puffasztott micsodákat. De szívesen kóstolgat gyümölcsöt is, kedvence az alma, egy szeletkével hosszú perceken át el tud szórakozni.
Továbbra is kétfogú, nyóc és fél kiló, 80-as ruhákat hordó, fodroscombú mosolygombóc-féleség. Bújós és nyugodt, elégedett és harmonikus, finom tapintású és puhán simogató. Hogy hogyan csinálja ebben a diliházban? örök titka marad. 

2012. június 27., szerda

vidámabban

A  sziesztával gazdagon tarkított hétköznapok:


és a művész úr, aki alvás idejében is alkot (itt éppen házikót napocskával):

2012. június 25., hétfő

A szofisztikált parasztság árnyoldalai

Erről is kell mesélnem. Talán, ha végre kibuggyan belőlem és szavakká alakulva meg tudom fogalmazni a hihetetlen mélységes csalódást és fájdalmat, ami már második napja fojtogat, nos... talán akkor könnyebb lesz.

A fárasztó és idegtépően hosszas hazaút után, első dolgunk a kert felé és az állatok felé vezetett. A kertbe lépve, valamifajta furcsa hiányérzet telepedett rám, viszonylag gazosan hagytuk itt a farmunkat, most meg mintha valaki kigyomlált volna. Vagy nem is tudom... a hagymákat lekaszálta volna??? de ki??? és mi célból??? hiszen, ha a fölső részét levágod, az eső belesik a vastag húsos henger alakú szárába és a föld alatt a hagyma szétrohad. (ezt még én is tudom) a céklákat is megritkította? és a sárgarépákat is? heee?
A földig gyalázott málnabokrokra még csak nem is emlékeztető kórókhoz érve már egyszerre káromkodtuk el magunkat. Beszabadultak a kertbe a kecskék!!!* Óvatosan lépkedve becsültük a károkat, de a könnyeimen át már alig tudtam valóban felmérni. Üvöltözni és toporzékolva szerettem volna hisztizni, amint megláttam a csonkig rágott Mici-gesztenyefáját, a gyümölcsük, leveleik és kérgük nélkül búsan reszkető alma- illetve szilvafácskáinkat, a tövig rágott már aprócska termésekkel itthagyott paprika-palántáinkat, a megtizedelt kukoricáinkat, a földig gyalult karalábéinkat...
Egyedül a paradicsomokat nem bántották, valószínűleg azok leveleinek túl intenzív az illata vagy az íze...

Hunor sírva fakadt, én belülről zokogtam. Sirattam az összes bogarászással töltött szabad percemet, a rengeteg belefeccölt munkát, a szétcseszett körmeimet, az álmaimat... és dühös voltam, rettenetes dühös a kecskékre.

Vasárnap reggel nagyon erősen meg kellett erőszakolnom magam, hogy kimenjek a lányokhoz fejni. Gyűlöltem őket, és ha valaki akkor elém állt volna, hogy elvinné az állományt, egyetlen pillanatig nem gondolkodtam volna. Vigye, látni sem akarom többé őket. A nagyfokú empatikus készségemet most erőteljesen sarokba szorította a veszteség maró keserűsége.
Kicsit összeborulva ölelkeztünk Apjukkal. Van nekünk egy rövidke mondatos mantránk, amivel egymást szoktuk kirántani, ha süppedősre dagad köröttünk a problémák dagonyája. Most is segített. Sok mindenen mentünk mi már ahhoz keresztül, hogy pár elvetemült és kíváncsi kecske kifogjon rajtunk! 

Azóta mentettük a menthetőt, kigyomláltuk a megmaradtakat, felkaróztuk a paradicsomokat, felkötöttük az uborkákat, de még mindig gombóc van a torkomban valahányszor végignézek a megmaradt kertünkön. Lassacskán begyógyítja a természet a sebeket, újranőnek a levelek. Idén nem lesz málnánk, sárgabarackunk és csak pár darab kajszink, almánk és körténk akad a fán. Hogy a fák túlélik-e a hántolást és csonkolást még kérdéses. És nem lesznek paprikáink sem. Viszont lettek felszabadult helyeink a babnak. És ipari mennyiségű paradicsomunk lesz. (már zöldek és nagyok és ha jól számoltam olyan 60 tőnyi akad)

...ésmárkönnyebbis...

* a péntek éjjeli vihar megijeszthette a négylábú ördöglányokat, akik gondoltak egy merészet és a kert felé tendálták a jobb sorsukat, átugorva (!!!) a másfél méternél magasabb telibedeszkázott kerítést. Így több órán át büntetlenül garázdálkodhattak kedvükre.

2012. június 24., vasárnap

nyomokban már jól vagyunk. A Nyaralás. (hosszú lesz)

Az úgy volt, hogy minden logikus érv felhozatala ellenére, mi mégis úgy döntöttünk, hogy megejtjük életünk első külhoni, sokat utazós, nagycsaládos, barátos, tengeres nyaralását.

Elég sokat rágódtunk a mikénteken és a hogyanokon, a (saját) könnyebbség(em) érdekében én egy éjszakai indulásért lobbiztam, de a ház ura gyűlöli az éjszakai, fölöttébb idegen terepen történő autóvezetést, így maradtunk a vasárnap reggeli indulásban. Amiből lett délelőtti. Majd pontban délben, sallangozott idegekkel végre-végre ki is gurultunk a kapunkon. Az okosautónk, az enjoy the trip helyett egy laza checking engine-nel indított, amit én már csak fogcsikorgatva fogadtam, drágaférjem hezitálására azonban kilátásba helyeztem egy "ha most azonnal nem indulunk el bárhova, én esküszöm lestoppolok Vodicéig"-et is. Mivel jó öreg Hunter-ünk (ejtsd Hánter. igen, ez a neve) más hibakódot nem küldött és kivételesen most nem korlátozta le a sofőrünket sebességileg, nekivágtunk. (bár megfogadtam, hogy a nyolc órás út alatt én egy büdös szót sem fogok váltani a hitössel, kizárólag becsmérlő pillantásokkal tarkított szempillarezegtetéssel fogok kommunikálni)

Az utat nem részletezném, legközelebb valóban éjszaka utazunk. Márha valaha is lesz legközelebb. De álljon itten is szégyentáblaként, hogy a 4 megállás felelőse csak és kizárólag Hunor (persze olyankor Biginyúl is feltankolt, de alapvetően neki pontelég volt a nagytesók egész napos előadása), a 8 órából másfelet aludt, 1-et evett-ivott-tévézett, a fennmaradó időt (leszámítva a kb 1 óra állást, azaz összesen 4 és felet) a saját performanszával töltötte ki, melyben volt visítás, fenyegetőzés, káromkodás, kiabálás, tesós verekedés Bigi teste fölött, kunyerálás, sírdogálás, Shrek macska nézéses szájgörbítés, sértett szipogás, vezetőülés rugdosás. Részünkrőli reakciók is széles spektrumon futottak: éneklés, meseolvasás, dvd-nézés, mondókázás, repülő madár számlálás, háztetőkeresés az autópályán (nagy esélyeink voltak), egyezkedés, elterelő beszélgetések, üvöltözés, fenyegetőzés, korrupciós alkukötés, szépszó, nemszépszó. 
Az utolsó félórában végső kártyáimat is kijátszva én a tengerbeugrással, Apjuk mindannyiunk azonnali útszélen való elhelyezésével fenyegetőzött.

Aztán megérkeztünk és volt tengerben fürdés és örömködés és borozgatás és naplemente és tengeri herkentyű vacsora a másik családdal. És föllélegeztünk és megérte és hjajjdeszépisazélet.

Az idő meg csak futott, nem úgy Kismici, aki este 10 magasságában kérte, hadd ülhessen be Bigi kocsijába. És akkor már éreztem, hogy tüzel (biztos a meleg, az út izgalma), és akkor hazamentünk és lázcsillapítottam és békésen elaludt. Mi még teraszon beszélgetve, pihenve, sehová sem sietve, hiszen, mind az öt kölök békésen aludt. Éjfél is elmúlt már, mikor Zsigi maga mellé parancsolt, ráérősen és büntetlenül olvasgattam még, hogy aztán hajnal kettőkor Kismici éktelen sírására ébredjek, megint égett, 39.7. Nehezen ment le, nem bírt aludni, hajnalhasadásra sikerült összeragadva egymás izzadtságába elaludnunk.

Napközben strandolás, kő- és kagylógyűjtés, beszélgetések, alapvetően sok dolgunk nem volt a két kicsi a földön elforgolódott, a nagyok meg csapatban búvárkodtak. Ebéd után ismét felszökött Mickó láza, ekkor nekem már kezdett kísértetiesen Hunor egy héttel ezelőtti állapotára hajazni a dolog, de az én okos férjuram szerint ördögfalrafestésben jeles vagyok, pihenjek, nincs baja, igyak inkább egy fröccsöt. (hagytam magam meggyőzni). Aztán éjjel megint egekbe szökött lázzal ébredt, és kötelező jelleggel megnézette velem ez a liba az olasz csatornán ismételt spanyol-horvát meccset, elaludni nem hagyott (ne aludj, anya, nézzed, mér alszol?), hogy aztán a  86. percben közölje, most már elég, kapcsold ki. Pedig akkor már igazán megnéztem volna a végét.

Keddre bedurrantak a nyirokcsomói, alig bírt nyelni, így most már tényleg elhitte gyermekeim apja, hogy it's time to AB, mert újrakámmingolt hozzánk a tüszős mandulagyuszi . (kis háttérinformáció, hátha máson is segíthet: Dalmáciában vény nélkül is kapható a gyógyszerek nagy része, köztük az antibiotikumok is). Szerda reggeltől már el is kezdtük adni a csodaszert, és akárcsak Hunornál, már egy nap után érezhető volt a változás.

Csütörtökre felbátorodva bevállaltunk egy hajós kirándulást, életem legfinomabb frissen fogott sülthalát ettem, még a vármezői pisztrángost is kenterbe verte. Belecsaptunk a lecsóba, öt darab öt év alatti gyerekkel egy kilenc órás hajóút (egy kétésfél órás salt lake lagunás kikötéssel), és hihetetlen, de tényleg jól sikerült, bár voltak necces pillanatok, de hazafelé mindannyian kidőltek. (még nekem is sikerült egy tízpercest abszolválnom)
Este a szokásos láblógatós fürdőzés után, trambulinos játszóterezést terveztünk, a nagyok évezték, kismici akkorákat nevetett (telefonos videó, a hang a lényeg, a kép élvezhetetlen) , hogy nem tudtunk mást tenni, mint vele nevetni. Aztán meglátta a közeledő apukáját és minden figyelmével arra koncentrálva, hogy mihamarabb odaérjen hozzá, átesett a mociján, közvetlenül a pufók jobb orcájára. (és nagyon vicces volt, amikor másnap egy csoport nagytudású magyar turista úgy vesézte ki a "vagány kiscsaj pofáját" hogy közvetlenül mellettem álltak, én meg mosolyogva közbeszóltam, hogy arca van, a többi stimmel és tegnap esett el a motorral. Máig nem értem, hová menekültek olyan viharos sebességgel el mellőlem)

Pénteken már lélekben hazagondoltunk, bár istenigazából úgy lett volna pihentető, ha onnanstól nagyszülők/apró manók/bébiszitterek átveszik a kölköket és még egy hetet maradhattunk volna, úgy igazán pihenni. Nélkülük. Fagyi és vízidodzsem és játszótér és pattogatott kukorica és vízijátszótér és palacsinta kunyerálás nélkül. Csöndben. Még kb 10 év. Addig vágom a centiket, onnantól meg visszasírom majd ezeket az időket.

Vasárnap korán keltünk, összepakoltunk, leandert kunyeráltam a háziaktól, ajándékot vásároltunk, elbúcsúztunk a tengertől, és 10 óra magasságában nekivágtunk az útnak. Belefutottunk egy nagyobb balesetbe is, szerencsére minket már letereltek, de annyira jól sikerült a manőver, hogy az a plusz 50 kilométer, bő két órás csodaszép kilátással tarkított szerpentines utat jelentett. A gyermekeim nem díjazták ennyire. És a férjem sem.

Hazafelé már Hunor Mickóval karöltve művelte az odavezető úton begyakorlott borzalmakat, azt hiszem, most sem találták el a legmegfelelőbb lélektani pillanatot erre. Az egyik benzinkúton konkrétan gyerekrablásszerűen kötöttem be a rúgkapáló és torokhangon segítségért kiáltozó lányomat. Míg én mosolygással próbáltam a körülöttünk állók bizalmát elnyerni, addig a másik felem üvöltött, hogy csukjam be az ajtókat és padlógázzal megindult. Szeretnek minket. Ez jó.

És a képek, a teljesség mindennemű igénye nélkül (alternatív link ITT található):


(negatív krónika: Norbi óvó ápdét szemei nem vigyáztak kellően rám, kicsit félredobtam a cucka-fogy projektet, így vissza is kúszott a már leadottból 7-ből 2 bátortalan kiló...)

2012. június 14., csütörtök

esőnap

Igen, kicsit kivagyok. Igen, ma három nekiindulásból kétszer csatakosra áztunk. Nem, nem reagálom túl. Igen, még emlékszem arra, amikor kéz a kézben a Duna parton csókolóztunk az esőben. Ühüm, azóta -lélekben- alsó hangon negyedévszázadnyit öregedtem, és fizikailag sem sokkal kevesebbet. 

Persze, tudom én, kell a földnek meg a terménynek. 
Apropó, termény. Az elmúlt két napban bő kosár meggyet dobozoltunk el puritán eleganciával télire. Jó buli ez a házi elvackolás, meg tényleg van egyfajta fílingje a magunk erejéből előteremtett ételnek-italnak, de hogy mennyi meló és energia van benne! Nem beszélve az anyagi vonzatról, ez meg a rosszéletű négylábújaink kapcsán jutott eszembe: az istállójuk, a vadhálóval lekerített akácoszlopos vellanypásztoros kislakuk, egy teljes belső, kiegészítőkkel gazdagon tarkított lakásgenerál összegét benyelték már. (egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is akárcsak behoznák az árukat, a profitszerzésről meg álmaimban sem reménykedem már. )

A bezártság egyenes ágú következményeként a két lókötő nagyobbik, versenyt (s)üvölt, artikulátlanul ordít, visszadumál, én persze rekedtre ordítom magam, ha szeretném akárcsak a saját hangomat is hallani vagy hallatni. Ma kicsit neki is keseredtem, amikor betoppant egy váratlanvendég néni, akivel egy mondatot nem tudtam váltani és aki részvéttel teli pillantásokat vetett rám (hogy valóban így volt-e vagy csak a képzeletem játszott velem, a történet szempontjából nem is fontos igazán), szóval ordítottak-toporzékoltak-ugráltak, s én esetlenül próbáltam átbeszélni rajtuk, bár szívem szerint zsigerből leüvöltöttem volna a hajukat és még a közelharc gondolata is megfordult a  fejemben. Ehelyett beküldtem őket a szobájukba, és mélyzavaromban csacsogtam. Aztán, amikor elment a néni, mosogatásba és bőgésbe fojtottam a bánatom, de a reménytelenség érzése még akkor sem tudott maradéktalanul távozni belőlem, amikor ezek itt ketten a szokatlan megborulásom látványától, felváltva somfordáltak mellém, és kérdezgették, hogy "anya, jól vagy?" , "anya, minden rendben van veled?" És rájukzúdítottam, hogy nem, egyáltalán nem vagyok jól, hitem és lelkem összes rezdülésével és minden energiámmal az elmúlt 5 évben azon vagyok, hogy egészséges lelkületű és boldog embereket neveljek belőlük, de ha ilyen borzalmasan bután viselkednek, akkor én abból azt szűröm le, hogy valamit menthetetlenül elcsesztem. Sőt a vadidegen váratlanok is ezt fogják.


S aztán még volt frissen felmosott padlón nagyesés (kismici), meg kádban orraesés (Hunor), s amikor már önmagam kiiktatásán vagy valamifajta elkábításán gondolkodtam, akkor ezek ketten elkezdtek kutyásat játszani, mindenkinek jutott egy kanapé, amit kapargatott és annyira-de-annyira nevettek, hogy egyszer csak már rám is átragadt és potyogó könnyekkel ugyan, de velük nevettem és az a fene nagy lufi, ami csak egyre nőtt és feszített ott belülről, egyszer csak szétdurrant, s nem maradt más utána csak kisimult nyugalom.

2012. június 12., kedd

mertŐ

Sosem fogom elfelejteni azt a gyomorösszehúzó savas félelemet, amikor megtudtam, hogy kislányunk lesz. Perszehogy vágytam rá, vágytam egy tündibündi rózsaszín puhaságra, de a fiam után, -akitől tanultam ezt a furcsa és számomra nagyon új, "anyaságnak" nevezett mesterséget-, elképzelhetetlen volt, hogy más szerepben is helytálljak. Aztán együtt megcsináltuk a lehetetlent, egy nehéz és hosszú éjszaka hajnalán, óriási űrt betapasztva, megérkezett közénk Micilány.
Az első hónapok megfigyelő tartózkodásából, részemről mára már csak a rajongó szeretet maradt. Csodálom az eszét, a logikus rálátásait, a kristálytiszta magyarázatait, a felnőttes mondatait, a ravasz pillantását, a cinkos fényt a szemében, a mindentmegmagyarázó érveléseit, a konok tekintetét, a bújós macskalányságát, a dacos kitöréseit, az erejét, az öleléseit, az akaratát, a tisztaságát.


Kb 90 centi magas, 13 és fél kiló, szeme színe mélyzöld, haja színe vörösesszőke, nappalra megbízhatóan szobatiszta, (nem jelez, ellenben megy, felhelyezi a szűkítőt és vigyorogva csurgat, máskor meg kedvesen hív egy "törlésre", majd bűbájosan elköszön Kula bácsitól), talán már éjszaka is menne, de mivel első ébredés után átcuccol közénk, egyelőre nincs még ingerenciám kipróbálni. Tiszteletbeli óvodás, az összes Hunor által hazahozott éneket-mondókát kívülről fúj, valamint a gúnyverseket és káromlásokat szintúgy. 

...és mertŐ ma kettőfél.

2012. június 11., hétfő

a jövő nemzedék

Nos, akkor szeretném bemutatni a jövő reménysugarait, akik azt hiszem, már most jobban fejik a kecskét, mint tettem én ezt még akár kettő darab évvel ezelőttig is. 

Esküszöm, semmi külsős kényszer hatás nélkül tették mindezt, egyszer elmagyaráztam a technikát, és ők lelkesen utánozták, megjegyzem sikeresek, ámbátor kicsit lassúak. Ha ők könnyítenének a lányainkon, napi egy zsák kukorica sem lenne elég egy kecskéhez:



Hunort pedig cserkészbecsszóra nem éheztetjük, akármennyire is az ellenkezőjét bizonyítja a mellékelt fotó.

2012. június 8., péntek

csakegyátlagnap

Kevés vidámabb napindítót ismerek, mint a királylányos kedvenc kerámiabögre pukkanását a konyhakövön, -természetesen kakaóval töltve-, majd az azt követő éktelen Mici-ordítást, Apjuk-szentségelést. S hogy fokozódjon a helyzet, a rég beharangzott áramszünet is éppenmára esett, csudálatos a kávémentes lét, valahol az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén táncolni délután kettőig. 
Fura érzés volt ma újragondolni, milyen is az élet elektromosság nélkül, míg várva az áramot, elindítanék egy mosást, egy mosogatást, vasalnék, porszívóznék vagy elolvasnám a világhálón érkező leveleimet.

Így maradt a kert. A borsóink idén ránkburjánzottak, már 4 kiló várja boldog felhasználtságát a fagyasztóban és még lenne mit sztornózni a kertből.  Egyelőre ott tartok, hogy a legdrágább márkájú bolti fagyasztott is "olcsóbb", mint a vele való munkálkodás ideje-energiája. (max. akkor érné meg, ha néger rabszolgáink lennének vagy apró kicsi szorgos kezek végeznék ezt pár szem cukorkáért, hiszen a legdrágább dolgunk jelen pillanatban az idő, és a kertészkedés 3 kiskorúval... hátööö, szívesen átküldöm őket kipróbálásra bárki jelentkezőnek)  Ezért a 4 kilóért nettó 2 napot dolgoztunk. (ültetés, kapálás, gyomlálás, leszedés, kifejtés <-ezt így hívják egyáltalán?)  Nesze neked, biogazdálkodás!

S hogyha még mindig nem lenne elég a jóból, harmadikra is tudok kellően rutintalan lenni, és bedőlök annak, hogy a legnagyobbik MAGÁTÓL 8 körül aludni megy, persze éjfélkor sírás, 39 fokos lázzal ébredés, nurofen a barátunk, hajnalban megint lázas, átjön. Napközben a kekeckedésen kívül más tünete nincs, aztán délben megint MAGÁTÓL elalszik a kanapén, 39 fokkal ébred ismét. Nurofen még mindig a barátunk és végre elolvasom az oldalán az adagolását is, így a csípőből 5 millit ma végre megemeltem korosztályának tükrében hétésfélre.

Hé, Univerzum, küldj nekem egy kiskaput, előre is kösziszépen! 


2012. június 6., szerda

Zsigger már nyolc (és fél)

Miközben minden előjel nélkül berongyolt életünkbe a tomboló nyár, szinte meg is feledkeztem Biggermájszter rendhagyó hófordulós kimittudjáról.
                                                                                       
Harmadik gyöngyszemünk, a világbéke-lelkületű Zsigababa nem az a kifejezetten örökmozgó típusú gyerek, általában nyugodtan és rötyögve szemléli a világot, amiben kulcsfontosságú szerepet tölt be az ő szórakoztatására alkalmazott 2 nagyobb testvér. Sokszor írtam már, hogy Bigi mennyire tökéletesen besimul az életünkbe, valójában ő a legharmonikusabb és leghiggadtabb gyermekünk. (kivételt képez ez alól, ha a minőségi élete komfortja sérül, lásd teli pelenka vs éhes gyomor).
Annyira nyugodt, hogy már-már el is kezdtem aggódni pöppet, és minden arra alkalmas pillanatban óvatosan (mondhatni enyhe tudatossággal a tudatalattimban) elkezdtem mozgásra "ösztökélni". De a bölcs-Buddha mosolyú gyermekem csak akkor és annyit mozog, amennyit ő szeretne, pedig előfordul, hogy játékokat mutatunk neki, vagy befektetjük a két első gyerek által nagyon szeretett játszószőnyegre, amiről mindenféle érdekes lelóg.

Végső elkeseredésemben még csontkovács doftornak is megmutattuk, aki szerint megérne egy „átkopácsolást” a nyaktájéka, egy minimális letapadás érezhető a bal oldali részen. A hitös azonban elővette szigorúbb énjét, majd elmagyarázta másodszülött fiának, hogy itten bizony megváltoznak a játékszabályok és megszűnik az őt állandó jelleggel, játékkal elárasztó Kánaán, mostantól minden darabért meg kell küzdenie. Majd ennek rendje s módja szerint a legifjabbat a szoba közepire helyezte a gyerekszoba szőnyegére és félméternyire körbecuccolta kisautóval, kedvenc zenélővel.  (jelentem, működik, a hófordulóját követő napok egyikében megmozdult és most már laposkúszásban, előre-hátra pörgéssel, határozott ráktechnikával közlekedik.)

Én mindenben próbálom a legjobbat felfedezni, a helyzetekből tanulni, mert ez visz tovább. Tehát a legjobb abban, hogy ő a maga visszafogott módján ficereg, gondolom az, hogy egyfelől nem nyalja fel egészen konkrétan a lakás minden zegét zugát, másfelől optimálisan működik kertészkedős kvatrónk a nyári nagymelegekben, őbékességessége pár méterre tőlünk egy pokrócon sziesztázva megfigyel. (oké, tegnap azért már bejátszott egy kis hagyma- és kaporkóstolgatás is) Számomra nincs rémisztőbb hang/kép annál, mint amikor egy meztelen felsőtestű, csakpelusban lévő gyerek kúszik a kövön-padlón és csapódik a hasa. (ha még emlékeztek terminátorné asszonyság közlekedő technikájára, akkor tudjátok miről beszélek, ha már nem, ITT megtekinthető. )

És ha már szóba került a pelus, akkor ennek is hagyománya van a családunkban. Hunor elvarázsolódott a pampers állatfiguráitól, nagy kerek szemekkel figyelte, majd állatminták szerint szelektálta és nagyokat nevetett nekik. Imádta őket. 
Kismici már tovább fokozta mindezt -mint úgy általában minden vonalon mindent-, csak bizonyos állatok voltak számára megfelelőek. Csakis így adódhatott, hogy ha elfogyott a kedvenc macskása, a macisakat és a nyuszisakat is eladtam másféle cicásnak. Nem volt könnyű meló. A csirkésektől például határozottan elzárkózott, azokat csak álmában sikerült rávarázsolnom. (és még reggel is képes volt dührohamot kapnia átvertségéből fakadó csalódottságában)

Bigi pedig ennek is örül. Én meg a rohamos fejlődésének. Hasizomból felhúzza magát ülőhelyzetbe, az anyatejen kívül egyre érdeklődőbben figyeli a mi ételeinket, bár mennyiségeket továbbra sem hajlandó elfogyasztani, pár szem párolt sajáttermesztésű borsót, egy-két csipetnyi kecskesajtot már hajlandó volt elfogadni. A krumplis pogácsa a kedvence, ebből legutóbb két átlagos házi méretűt is elnyammogott. Súlya stagnál, 8750 gramm, hossza is stabil, 74-es méretű fölsőket és egy lehelettel kisebb számú (68-as) nacikat visel. És még mindig két kiscápa-fogú. (hegyesek ugyanis) Gügyög-gőgicsél, ha hangoskodás van körülötte –ami nem ritka, csak az alap egész napos zsibvásár-, ő is belekiabál, próbálja utánozni a nagyok hanglejtését. 


Pár hete az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem többed(blogger)magammal egy kötetlen beszélgetésen, ahol jelen volt a sokunk által tisztelt és ismert kismamablogos és pempörsz-szakértős Vida Ági is, aki a gyerekek mozgásfejlődését a lelki oldaláról is megközelítette és egy gyakorlott kisbabás dietetikust is bombázhattunk a hozzátápláláskor felmerülő kérdésekkel, valamint felhívta a figyelmünket az ilyenkor elkövethető durvább hibákra. A hangulat jó volt, a gyerekek felszabadultak, az élmény örök. 




2012. június 3., vasárnap

Bendő sors és Herczeg, a jogutód

Csodálatos alfa-hímünk mesebeli belém-gabalyodásáról már sokszor írtam. Talán, ha nem ebben az életben és nem ebben az életformában találkozunk, akár még reményteljes jövő is állhatott volna előttünk. Ám így, csak a patinás múltunk maradhatott és a sok közös emlék. (nomeg a mifelénk még sosem látott kecskeáradás, szám szerint a 8 db kiskecske javarészt Bendő kartárs érdeme)

Sokáig tanakodtunk, mi legyen. Elvégre egy ekkora állomány mellé dukál egy hím. Nemcsak afféle úri huncutságból illik az 5 fölötti nőstényállomány mellé egy bak, sokkal gyakorlatiasabb oldala is van ennek: mégpediglen az őszi ivarzásukkor az ember lányának nincs sok dolga, nem kell kilogisztikáznia sem egy idegen bak áthozatalát és többnapos elszállásolását valahonnan, sem a szépleányok esetleges vendégeskedését külhonban. Azt tudni kell, hogy a kecskék évente csak egyszer, ősszel szeretnek romantikázni, ezidőtájt a nőstények farokcsavargatással és különleges hanggal hívogatják nászba jövendőbelijüket, a  bakok pedig igazi férfi módjára, extrán illatoznak. (rossznyelvek szerint nagyon büdösek. én erre csak bólogatni tudok) 

Kis kitérőt tennék: nem győzöm hangsúlyozni, hogy nálunk rehab van, béke és szeretet, de az nem fér bele, hogy bármelyikünk testi vagy lelki épségét veszélyeztető állat éljen velünk.  Mert az egy ideig poén, hogy Bendő olykor fel-felbököget, de az már nagyon nem, ha ez az ötven kiló tömör erő a méteres széles szarvaival, mondjuk a tizenpár kilós gyerekeimmel teszi meg ugyanezt. Nyilván minden állatunknak van egy úgynevezett türelmi ideje, amíg megszokik, beilleszkedik, senki sem várja el, hogy első naptól a tenyerünkből egyen, de naponta több órát töltünk el köztük, nem tehetjük ki magunkat semminemű folyamatos atrocitásnak.

A következő probléma akkor adódott, amikor végigzongoráztuk, hogy mely jerkék az idei évi pároztatás várományosai és a családon belüli összekomázódást kerülendő, meg kellett hoznunk egy számunkra is nehéz döntést: mégpediglen meg kell válnunk Bendőtől. (fontos szem előtt tartani, hogy bármilyen okos és rafinált állat is a kecske, mégiscsak állat és ebből kifolyólag ösztönlény, ami hormonelborulásakor nem nézi sem testvérét, sem anyját. Az ember dolga megelőzni a túlterhelt állomány létrejövetelét!)

Az élet pedig valahogy mindig eligazítja a számlát, mert a több hete meghozott döntésünkkel szinte egy időben, az életünkbe sodort egy messziföldről érkező, nemesi felmenőkkel büszkélkedő (fél)szánentáli kisbakot. 

S ahogy ez már ilyenkor szokás,  (szőke) Herc(z)egünk szinte azonnal nevet is kapott, íme idei évünk reménysugár bakja: 


Bendő pedig nyugdíjba vonult, itt maradt a falunkba, pár utcával lejjebb költözött, és ott nagyon szépen és okosan beilleszkedett (nem volt más lehetősége), szeret és szeretik és nőstényeket sem kell védelmeznie napi több órában gazdasszonytól. És a tanyalájfunkon is nyugodtabb azóta az élet, ugyanis fejőskecskékkel összezárva nem túl előnyös bakot tartani, izgatottá válnak a hölgyek is mellette/tőle.

(s hogy a név mennyire kötelez: Zoknis vezérbaknak, egy fővárosi család állatsimogatójába került, ahol mindösszesen egy hetet maradt életben az egészségtől kicsattanó kisbak... helyét ma Franciska kisfia vette át, aki szintén jó kiállású fiatalemberré cseperedett az elmúlt hónapok alatt)
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator