2011. október 21., péntek

Hejjóvoda 1.

Kezdjük a kisebb falattal. Az agresszióval. Bár totálisan nem tudom elhatárolni a másik témától, de megpróbálom lemetszeni róla.

Mielőtt gyereke(ke)t vállaltunk, lehelyeztünk pár alapkövet, amelyek mentén szeretnénk a kicsik életét terelgetni. Nyilván voltak köztük már az első időszakban bebukósak, veszett fejsze nyelűek, (ugyanis a gyerekeken tényleg nincs ki/be kapcsoló gomb!), de a nagy részük teljesíthető-vállalható maradt. Ilyen elvek a maradjunk mindig őszinték, ne nézzük hülyének a gyereket, azért mert ő csak 80 centi, éppenannyi esze van, mint nekünk, sőt, olykor tisztábban is lát. És ide sorolnám a nem bántalmazzuk, nem verjük a gyereket, épp elég baj, az, hogy néha remegnek a falak a hangerőmtől. (önuralom, önuralom, mély levegő beszív-kifúj, gyakorlom én, mégse megy mindig... és erről ösmét eszembe jut a szülésünk, mert ottse). Még mielőtt piedesztálra emelném hősanya mellszobrom, azért azt elárulom, hogy néhanap, egy felpörgött tesós őrületet én is egy jólirányzott pelenkáracserdítéssel egybekötött szoba-elvonóval szoktam jutalmazni.
Azt gondolom, egészen jól boldogultunk egészen az óvoda kezdésig. Mert a sok-sok pozitív mellett, értelemszerűen negatív burjánzások is vannak. Amikkel olykor nem nagyon tudok mit kezdeni.
Adva van egy Hunor-korabeli kisfiú (plusz egy év), csoporttárs, nevezzük kisbencének. Kisbence látszólagosan kedves és segítőkész, harsány és csivitelős, ő az első, aki bármely szülő belépésekor nyakbaborul, örül, üdvözöl, és rögvest figyelmezteti erre a delikvens gyermeket is. Elsőre szimpatikus, ám idővel bőralámászóan beépül. És kisbence okos is. És mindentudó. Mert kisbence szülei mindent megbeszélnek kisbencével. Az persze jelen esetben egyáltalán nem mellékes, hogy a gyerek kérdéseire adott válaszok még köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. De kisbence kellően harsány és megvannak a maga által otthon már jól kifejlesztett és begyakorolt eszközei ahhoz, hogy érvényesítse igazát. Így vagy úgy. (és akkor most nem mennék abba bele, hogy hiszek a frusztráció-agresszió hipotézisben, mely szerint, ha valakit meggátolnak a személyes erőfeszítéseiben, akkor az illetőben agresszív hajtóerő keletkezik, és ebből fakadóan mindenképpen kárt tesz a frusztrációt okozóban. Kisbence viselkedése a fönti elmélet tipikus esete)
Az elmúlt hetekben itt él velünk kisbence is. Az ő hangján sivít Hunor, az ő bicskanyitogatóan felnőttes szavai köszönnek vissza akkor is, ha Huncos Minkát nevel. (úgy szájon váglak, hogy kiesik az összes fogad) És az ő felpörgetett mozdulatai dobják fel a plafonig hazaérkezéskor a cipőt, rúgják -jelképesen- fejbe kismicit, ütik meg apát. És ő az, aki büntetéskor a szememberöhög, aki rácsapáskor képenviháncol nem fájt-nem fájt, köszönöm a lekvárt danolással. (ezt se tőlünk)
Mert kisbence ekkor figyelmet kap. Mert akkor róla szól minden. És fókuszban lenni jó. Ezt már négyévesen is tudják.

Este, lefekvéskor a takaró melegében vannak tiszta pillanataink. Ekkor átbeszéljük kisbence butaságait, interaktív meséinkben sokszor előfordul egy kisbencére hajazó kisfiú, aki szófogadatlan és engedetlen, bántja a gyerekeket/felnőtteket és ezzel szomorúságot okoz szerető szüleinek. Tudom, hogy érti. 

Nem tudom, hogy ennél többet mit tehetnék még. Meg szoktam kérdezni, kitől hallja ezeket, fel szoktam ajánlani, hogy bemegyek és elbeszélgetek az óvónénijével (Andinéni szerelem van még mindig, előtte persze halál égő lenne a "rosszarca"), ilyenkor megemlíti kisbencét, átrágjuk magunkat a dolgokon, belátja, hogy kisbence viselkedése nem helyénvaló. 
Aztán minden marad a régiben. 

Kedves rutinróka szülők: van valami életvezetési tanácsotok kisbence kiiktatására? (a túszul ejtése és átprogramozása már a listámon van...)
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator