Helló Duna...
... üdv a kertben/udvarunkban:
Szerencsénk volt, a házat nem érte el. A gyerekek -mint mindenben- most is meglátták, megélték a csodát.
Azt hiszem, nekünk felnőtteknek is sikerült egy szeletkét megérezni belőle. Szurmai János gondolatait kölcsönözném, aki jelenlévőként tökéletesen szavakba öntötte a lényeget, a megélt pillanatot:
Ünnep - a bajban.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik, a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel...
...aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik, a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel...
...aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.
