Úgy tűnik, bennem valami késleltető mechanizmus működik, vagy tényleg igaza van a hitösnek, aki a 3 gyerekes készülődésekkor előszeretettel durrogtatja a bajsza alatt elcsépelt frázisát, mely szerint, nagyon hozzákényelmesedtem az itthoni léthez és már nem is tudom, milyen az, időben odaérni valahová. Valószínűleg van néminemű igazságtartalma, de a realitáshoz az is hozzátartozik, ha egyedül indulok el a 3 gyerekkel, mindig mindenhova odaérünk, esetlegesen mellbedobással zuhanunk be utolsó percben. De odaérünk. Pontosan.
Talán egyszer majd lesz naprapontos hófordulós mérésem is, meg mit-tud-a-gyerek is, de (nézd el nekem, jelen esetben legkisebbünk), az évek folyamán, már csak puszta kíváncsiságból és kötelességtudatból teszem a száraz tények felrovását a virtuális terünkbe, menet közben rádöbbentem, hogy ez mennyire jelentéktelen adat. Szinte lényegtelen, hogy hány naposan hány centis volt, mennyit evett, mennyit aludt, mekkora ruhamérete lett milyen rövid idő alatt, hogy mikor fordult meg először, mikor aludta át egyhuzamban a teljes éjszakát először... ami igazán fontos, az a részletekben búvik meg... egy mosoly, egy érintés, egy csillogó szempár... szinte nem is önthető szavakba... és olykor már fotózni is félek, mert elmúlik a pillanat, megtörik a mozdulat, elillan a varázs.
Kicsit elkapott a médiumokból áradó nihil és átitatott egy jó adag világvége hangulat is. Nem olyan Gyurcsokos módon, de a józan paraszti eszem is azt súgja, valami készülőben van... és most belemehetnék az aktuálpolitikai helyzet boncolgatásába, dobálózhatnék dimenzióváltásokkal, de azt gondolom, fölöslegesen tenném. Hogy mi következik (ha egyáltalán bekövetkezik), úgysem fogom tudni megjósolni. Homokba is dughatnám a fejem, -a kereskedelmi csatornák és a napi bulvár "hírek" meg is teszik ezt a porhintést-, de mostanában egyre többször kapcsolódunk éjszakánként a Natgeo adásaira, ahol hetente 2-3-szor elcsípünk egy-egy világvége értékeléses műsort. Valahogy azt érzem, ha ennyi felől érkeznek az aggasztó hírek, az vagy tudatosan készít fel valami krachra (lásd az egyszeri embert, aki mindennap elolvassa a cigisdobozán, hogy tüdőrákos lesz, és ha tényleg bekövetkezik, rezignáltan veszi tudomásul), vagy (vivát konspiráció elmélet), valami mélyebb és komolyabb problémáról próbálják meg tudatosan elvonni az ember figyelmét.
Furcsa érzések kavarognak bennem. Pár éve még jót röhögtem volna mindezeken, saját magamon. Most viszont félek egy kicsit. Féltem a gyerekeimet. És ennél kiszolgáltatottabb helyzetben, talán még életemben nem éreztem magam.
Sosem sietettem az időt, rohan az magától is épp eléggé, de most kivételesen szeretnék egy évvel bölcsebb lenni. És szeretném, ha stabilizálódna kicsit a világ. Ha nem érezném aprócska porszemnek magunkat, és nem tűnne úgy, mintha egy kaleidoszkópban élnénk és az eddig biztosnak hitt hátterünk-életünk egyetlen tollvonással-mozdulattal semmissé válhat.
