2012. július 14., szombat

nemértem

Érezhetően másabb most ez a szoptatás.

Ha első gyerekes, paraanyu lennék, rosszabb esetben, már napok óta a védőnői/gyermekorvosi szolgálat lépcsőjén ücsörögve, zokogva szorongatnám keblemhez éheztetett féltett magzatom. Jobb esetben onlájn lógnék valamely szoptatási tanácsadó szavain és észnélkül rendelném meg a csodateákat/tablettákat a világhálóról. Ehelyett napok óta igyekszem nem tudomásul venni, és sokkal kevesebbet foglalkozni vele, mint azt a lelkem igényelné. (azaz, igenis, nagyon is, magamba tudnék zuhanni, ha jobban belegondolnék abba, hogy Bigi alig múlt 9 hónapos, a tesók meg éppen dupla ennyi ideig élvezhették összebújásos szimbiózisaink... és akár még az is benne lehet, hogy talán most utoljára élhetem ezt át ebben az életemben...) 
Zsigu egyik napról a másikra lett befogadó az ételek ügyében, túl azon, hogy továbbra is szereti maga felcsippenteni és elnyammogni a darabos zöldségeket, gyümölcsöket, kekszeket, kalácsokat, egyre szívesebben veszi, ha ebédre-vacsorára, enyhén darabos miételünket kanalazgatok a szájába. (tegnap este élvezhette első -és finoman fogalmazva is- kissé naturálisra sikeredett töltöttpaprikámat, ebédre pedig az előző napról maradt rizses marhának örült teliszájjal, és fogyasztott belőle egy nagytányérnyi emberes adagot) 

Az esti jóéjt szoptatásnál jöttem rá a titokra. Valahogy lelassult/elmúlt a tejleadó reflexem. (persze tudom, hogy egy idő után ezt már nem érzi erősen az ember lánya, de azt viszont látom, hogy csak szív-szív és nincs mit nyelnie). Hosszú perceken át szívja a kisember, egy ideig türelmesen vár, majd beleun és nagyon megmérgelődik. Ha mindez éjjel-sötétben történik, kivár. De ha nappal... akkor hat ökörrel sem tudom további szoptatásra ösztönözni.... egyre jobban begurul, és előfordul olyan is, hogy dühében rágja-csűri-csavarja-püföli az étketnemadó tárolókat. (nemjó érzés)

Tudom, hogy egy viszonylag nehéz periódust élünk most meg. A reggeli torkomban fojtogató gombóc is csak nagysokára múlik el napközben. Sokadik hete minden itthoni teendő csak rám nehezedik... egyedül vagyok, a gyerekek, a háztartás, a munkám, az állatok, a kert és most a házfelújítás is a nyakamba szakadt annak összes csudálatos terhével... egyedül gondoskodom a bevásárlásokról, az állatok ellátásáról, a táplálékai(n)k beszerzéséről... nincs hétvége, nincs ünnepnap, nincs szabadnap... a reggel 5-6 között induló napok és az éjfél után lezárulók sem segítik elő a békés tejtermelést...

Bigi válaszul minderre sztrájkkal jelez. Én pedig mégiscsak  szeretném valahogy menteni a menthetőt...
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator