2011. július 14., csütörtök

Lecsatlakozni vóna jó...

Pár napja olvastam ezt. Kinga ismét elgondolkodtatott és megvilágított és szíven ütött. És fejbekólintva ücsörgök azóta is, keresem a megoldásokat, miként és min változtathatnék. Mert végre megvan a zár, már csak a megfelelő kulcsot kell megtalálnom hozzá.
Amíg az ember teszi a dolgát, az önmaga által felállított mérce szerint, és ettől jól érzi magát, nincs baj. Amikor mosolyogva és sokszor értetlenül néz azokra a kérdésekre, melyek aziránt érdeklődnek, miként bírom-bírjuk, addig sincs baj. Amikor viszont már nem érti, hogy hol lehet a hiba a rendszerben, mert a napok csak telnek, pontosan ugyanúgy és mégis másképp és minden reggel egyre többnek-nehezebbnek érzi azoknak a feladatoknak a megtevését, amit eddig könnyedén teljesített? amikor reggelente alig bír kikászálódni az ágyból és energiatartalékai legalját kapirgálja össze egy-egy nap abszolválására? na, akkor már baj van. 
Mert (mi is) megint túlvállaltuk magunkat, ami tőlünk (szintén) megszokott. Mert embert- és kapcsolatot-próbáló időszakunkat éljük. És tudom, mert ismerem magunkat, hogy erős a mi kettőnk közti kapocs, a szeretethálónk megtart, ám mégis fájdalmas a mindennapi türelmetlenségünk, amikor azért szólunk a másikhoz, hogy szúrjanak a szavaink, hogy üssünk, hogy fájdalmat és lelkiismeret furdalást okozzunk. Amikor már nem a segítő szándékot látjuk, amikor már mindenben a hibát keressük. És ilyenkor nagyon nehéz arra figyelni, hogy már nem csak ketten ülünk a hajóban, hanem lassacskán öten, hogy a kicsi szivacsok vizslatva figyelik a reakcióinkat és finom műszereikkel beisszák a pórusaikba. És rájuk-értük-miattuk is megoldást kellene találnunk. 
Segítség nélkül nehéz. Hogy csak ketten vagyunk, egymásért-önmagunkért, azt már megszoktuk, kis túlzással: mi vállaltuk és vállalni is fogjuk, amíg erőnk engedi. 

Jó lenne kicsit kikapcsolni, és elmenni messzire...
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator