2012. február 15., szerda

elsőfarsangos

Nehéz dolog ez a farsangosdi, mert az ember lányában ilyenkor könnyűszerrel szárbaszökik a gyerekkori frusztrációja, amikor is a drágajó szüléi a hagyományos "hóm méd" jelmezeket részesítették előnyben, és persze jó is volt az (felnőtt aggyal), de már az óvoda-általános iskola is street fighter vidék, sose nyertem a jelmezemmel és mindig irigykedve lestem a sok hercegnőt, míg én voltam egér a sajtban vagy hirdetőtábla. Arany középutat szerettem volna: stílusos is legyen, meg képviselje is a csáládot, mégse legyen egy elbazsevált klisé.

Egy este lefekvés környéki alfa állapotomban bevillant az isteni szikra és borzasztó elégedett is voltam magammal, a családi tanács is rábólintott, és az egyszerű szőlő jelmez nálunk már tokaji furminttá nőtte ki magát. Lelkesedésemet először Szőkeciklon bénőm tiporta sárba, aki nyeglén megjegyezte, hogy túl sok barátokköztet nézek (állítólagosan abban emlegette valaki a szőlő jelmezt eléggé negatív felhangon), másodszor a fiúkanyja Bea jegyzete meg, hogy az jó ötlet, az annapetigergőben is szőlő volt a nemtomki. Hiányos az APG kultúrám, és nem ígérem, hogy ezen javítani fogok a közeljövőben, a kedvemet viszont totálisan elvette a farsangi szőlőskedéstől.

A helyzetet ismét Hunor oldotta meg, aki egy nap úgy jött haza az oviból, hogy ő szarvas szeretne lenni.  Én meg szerettem volna kreatív mámi lenni, aki éjt nappallá téve maga alkotja meg az évszázad jelmezét, de már a szarvak elkészítése is majdnem válóok lett. Keserves órákon át küzdöttünk mi egymással, az anyag, a drót és én, s mire nagy büszkén bemutattam szenvedésem gyümölcsét, az elsőszülött csak biggyesztett és hitetlenkedett, hogy "ez lesz a szarvam?", a hitös meg csak hümmögött, majd kibökte, hogy szerinte kicsi. Nem egészen a higgadt úrinő modoromban suvasztottam be a gnóm szarvacskákat a szekrény mélyire. 
Ekkor kisegített a mindentudó gugli, és találtam egy olyan anyukát, amilyen én sosem leszek: évek óta maga varrja mindkét gyermekének az ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket, az elkövetkezendő tíz esztendőre látatlanba is lestipistopiznám valamennyit.

És eljött a nagy nap, ami itt szűk óvodai körben zajlik, a szülők csak este negyed 6-tól vehetnek részt az eseményen, és halleluja, itt nincs jelmezverseny csak élőzenés táncház és fergeteges buli, az évek óta visszatérő és nagyon jó hangulatot teremtő Dunazug együttes jóvoltából.

Készült jópár publikus videó is, amit azért merek közkinccsé tenni, mert amúgy is egy közösségi oldal dísze már, ebben az én két nagyobbam is lelkesen szédeleg. (barna ruhában többször a kamera előtt elcikázó szarvas és kör közepén piros szíves fehér pulcsis mici):


A vége meglehetősen sziruposra sikeredett, amikor megkértem Hunort hívja oda az egyik barátját, mert szeretném lefotózni őket. Pár pillanat múlva megjelent a kedvenc óvónénijével, ott szipogtak egymást ölelgetve, én meg elefántnak éreztem magam a porcelánboltban: 


Sose rosszabbat. 

Mert ilyen még nem volt

Alább látható egy kedves videó a mi vegetatív Hármas számú versenyzőnk kis éji játékairól, melyben a tökélyre fejlesztett tudományait mutatja be, úgymint: csuklik és röfög, röpködve sikkant és cuppog, majd tágra nyitva hatalmas szempillával* megáldott kék mélységeit kacag, gürrög és elkomorodik. Tiszta tragikomédia. Akárcsak az életünk. (erről majd bővebben is, ha csitul az éjjeliedény vihara)

A videó kicsit hosszúra és külső szemlélő számára valószínűleg fölöttébb unalmasra is sikeredett, a két és fél perc végén sem lesz semmilyen csattanó, így mindenki saját felelősségére nézze. Én szóltam.


És aztán a végeredmény, a Bigi féle klasszikus ujjszopásos-ha közelítek álmában-mosolygós alvás:



* a centis szempilla most már bizonyítottan apáról fiúra száll ebben a családban. A jányoknak jut az anyjuk-féle malacnak van ilyen színű-méretű. (értsd sokat kell dolgozni vele, hogy sejtelmesen pillogtathasd őket az ellenkező nemüek számára)
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator