2012. április 17., kedd

Az egyfogú rém kalandjai a cumi körül

Alapvetően cumiellenes vagyok. Alapvetően a gyerekeim is azok voltak. Mindegyiknél volt ugyan olyan lélektani pillanat (vagy azért, mert véresre szívtak, vagy mert vigasztalhatatlanul és agyszaggatóan üvöltöttek), amikor igenis én is betoltam azt a cumit a szájukba, mégha csak arra a kettő percre is, amíg nagy ívben messze nem pökték őket. * De legalább addig csönd volt.

Csiga más. A besimulóságából fakadóan sokkal szótlanabb, visszafogottabb, finomabb. Ő sosem követel, csak halkan jelez, s ha nem megyek be a halk hívóhangra, mert éppen valamit még be szeretnék fejezni, az esetek túlnyomó részében, pillanatok alatt visszaaltatja magát. Elődeinek nem volt és most sincs semmilyen alvócimborája, ezek szerepét -valószínűleg- mi töltöttük be az életükbe. Bigi ujjszopva alszik el, még akkor is, ha félálomban csatlakoztatom le magamról, betolja a hüvelyujját még egy kis utócuclizásra.

Aztán előkerült egy ajándékba kapott ergonómikus (wtf?) cumi, amit én szerettem volna egy óvatlan pillanatban továbbajándékozni, de a sáskahad bontókezébe került, így itt kallódott a játékok között hetek óta. Mici (ki tudja honnan látta), egy óvatlan pillanatban az elmúlt napok valamelyikén betolta kisöccse szájába a cummedlit, aki lelkesen magáévá tette az élményt. És a szerelem azóta is tart. Nyammogja és rágja, meg gyűri és nyöszörögteti a fogínyével és ki-be veszi. Játszik vele. Ha pedig mégis kiejtené a szájából számára elérhetetlen messzeségbe, gondoskodó Hugimacska megkeresi és zsörtölődve már nyomja is vissza a szájába. (persze előtte kicsit ő is csócsál rajta, csakhogy a higiéniai feltételeknek megfeleljen az állapota...) Én meg kezdem már nem is annyira szörnyűnek látni a cumizós babákat. (bár határozottan kifejezőbbek a fél arcukat eltakaró cumik nélkül)
A délutáni nagy alvás után (amit végig a cumival cummogva abszolvált), megengedte, hogy szúrótapintásszerűen belessek a szájába, és már csak megállapíthattam, hogy baloldali alsó hófehér csíkfoga előbukkant!  (ennek tudom be a nagyfokú cumi-nyummogást)
Hát elkezdődött ez is.

* elmesélem fékeveszett ellenérzésemet a cumi irányába: 8 éves koromig (igen, nem elírás nyolc!), képtelen voltam másképp elaludni, mint cumival. Emlékszem, óriási vitáik voltak a szüleimnek ebből fakadóan, Apu végül megtiltotta a cumit, Anyu pedig éjjel becsempészte, majd reggel ki a számból, mert nem bírta hallgatni a sírásom, és hogy el tudjak aludni. Máig emlékszem a szorongásokra, a félelmeimre és a belémivódott dogma mostanra jó mély gyökereket vert: a cumi az csakis az ördögtől való lehet! És mondom mindezt annak tükrében, hogy azóta ezer kisgyerek szokott le köröttem, és tudom, hogy abban az időben ment el Mama, és nekem a cumi őt volt hivatott pótolni. És mégis. Ha egy cumizó kisbabát látok, összemosódik azzal a 30 évvel ezelőtti kislánnyal és nem tudom szépnek látni... és jajj...
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator