2012. szeptember 5., szerda

elsőnapok

Kedd: Apjuk bevitte Micit és Hunort a gyárba, majd elviharzott dolgozni. Útközben még hívott, állítólag kisliba kicsit görbülősszájúra szeppent, amikor Huncos örömében befutott a pajtásaihoz, őt ottfeledve az öltözőszekrények előtt. Szerencsére szemfüles Jutkanéni jókor volt jóhelyen és ügyesen beterelte. 
A megbeszélt 10 órai belátogatásom -perszehogyigen- csúszott, odaszóltam, nagy gond-e ha csak fél 11 lesz belőle? Hogy érzi magát Micilány? Az óvónéni lebeszélt a bemenetelről, csak összezavarnám, hiszen már megreggelizett, rajzolt, babaházazott a lányokkal és bőven ráérek délben menni, ebéd előtt. 

Kismici délben abszolút átlagosan fogadott. Míg Hunor mindig messziről kiabálva fut felém, majd jó erősen megszorongat és már ontja is rám izgatottan hadarva az aznapiakat, Kismicc távolról vigyorgott, integetett és mikor mellém ért közölte, hogy wc-re menne az óvónénivel, és én ne menjek. Majd kézenfogva elcsattogott Editnénivel, felém egy ravaszkás micimosolyt küldve... 
Kikönyörgött egy ebédet magának, addig én a kispadon ücsörögtem és próbáltam pillanatfotót lőni a főállású óvódásaimról. (nem sikerült túl jól, belátom)


Már egészen megkönnyebbültem, hogy zökkenőmentesen zárjuk az első napot, amikor a csukott ajtók mögül is kihallatszott a jólismert mélytorokhang. Mint később kiderült többrendbelileg hibáztunk, ugyanis én elfelejtettem közölni a helyi erőkkel, hogy Mici étel-érzékeny (azaz kérdezés nélkül nem szabad elvenni a tányérját semmilyen körülmények között, valamint, hogy ételt csakúgy nem hagy ott), ők pedig azt hitték, hogy Mici már befejezte a levesét és egy hanyag mozdulattal kikapták előle azt az egykanálnyit. Egyetlen módon volt korrumpálható: tányérok aljáról összekapart maradéklevessel. (a második fogásról meg csak annyit, hogy szabadon választott volt: tökfőzelék vagy borsófőzelék. borítékolható a válasz... igen, ő mindkettőből kért) 
Ebéd után pedig a világ legtermészetesebb módján feküdt be Hunor ágyába és közölte, hogy ő ottalszik. Viszonylag könnyen lebeszélhető volt róla, itthon ellenben 3 órára kidőlt. 

Szerda: reggel ismét Apjukkal indulás. ma már ebéd után érkeztem, a megbeszéltek szerint. Mici és Hunor naposak voltak és annyira tüneményesek, hogy hosszú pillanatokra elolvadtam és bárgyún vigyorogtam, az ajtó mögül lopva lesve ezt a két csodálatos kisembert. Hunor ügyesen hajtogatta az asztalterítőket, Mici pedig toronyba rakta a poharakat és talpraesetten pakolgatta a tálcára őket.
Mindketten örültek és sikítva röpültek kitárt karjaimba. Csodapillanatok ezek... csak úgy szívom magamba a felém áradó pozitívságokat, rám fér, nyár végére igencsak kiürültek a tankereim.
Mivel ma volt a családlátogatás és Hunor pontosan tudta, hogy ez óvónéni látogatással (és aprócska ajándékokkal) jár, rendíthetetlenül eltökélten hazakunyerálta magát. 
Megtörtént a hivatalos óvodai jelválasztás is, Mici kicsit elbizonytalanodott (egész jóféle jelek voltak: szívecske, kiscsibe, béka, sósperec, pöttyös gomba, házikó, kiscica, rakéta), és kikapta a békát, aztán meg én lágyultam el a pöttyös gombától (ugyanis ez az én ovis jelem volt, és kicsit sorsszerűnek éreztem, aztán persze töröltem, hiszen az én életem nyomait nem erőszakolhatom rá a gyerekekre) , végül kiválasztotta a mézeskalácsembert és döcögve arra hivatkozott, hogy nem ismerte fel. 

Minden jó, ha a vége jó: cicás ágynemű bekészítve, holnap élesben megy az ottalvás. 

Nekem meg meg kell szoknom, hogy csönd van, hogy Bigi nem alszik, mert egész délelőtt keresi a nagytesókat szobáról szobára kúszva. S hogy újra egygyerekes lettem napközbenre...
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator