ezeréve

Az úgy volt, hogy valamikor még a Covid számítások előtti időben, az asztali számítógépem szép lassan kisajátítódott holmi elsőszülöttek által. Ezzel nagyjából egyidőben csömörtem meg a -lehet nevetni-,  váratlanul nyakunkbaszakadt celeb léttől. Ma már tudom, hogy sok mindent másként csinálnék, pedig igyekeztem mindig úgy írni és úgy élni, hogy a későbbiekben is vállalható maradhassak. Olyan voltam, mint egy fék nélküli autó, padlógázzal röhögve száguldoztam a szerpentineken. 
Voltak mélypontjaim. Volt, hogy az a kocsi kiégve füstölt a szakadék mélyén. Volt, hogy azt gondoltam, feladom. Leromboltam mindent és elüldöztem mindenkit magam mellől. 

Azt is tudom, hogy hálás vagyok sok, a blog által létrejött kapcsolatomért is, hiszen születtek itt azóta is meglévő barátságok. Köztük olyanok is, amik a legnehezebb időkben is megtartottak, fenntartottak és cipeltek magukkal. 

Évek óta nem ültem le ehhez a géphez, aminek a könyvjelzői között ott lapult még mindig ez a blog is. Azóta a számítógép előző gazdája már lakli kollégista és az új gazdája is már kisgimnazista. Érdekes időutazásban volt részem pár órája (igen, ittragadtam). Találkoztam azzal a kedves és bájos, okos és figyelmes, felkészült és empatikus fiatal anyukával, aki csak centikre állt az összeomlástól. Nem panaszkodtam, mert a napi feladatok annyira elborítottak azidőtájt (no nem mintha mostanában nem lenne már egy komplett logisztikai cégem, amivel terelem az öt keblemből szakajtottat), hogy azt hittem, ez így működik, ennek pontosan ennyire leterhelőnek és megerőltetőnek kell lennie. 
Évekkel és két gyerekkel később fogtam fel, hogy nem az a törvényszerű, hogy tizenvalahány éven keresztül nincs egyetlen szájbatekert átaludt éjszakám, hogy mindig minden itthon és a gyerekekkel kapcsolatos feladatot egyedül kell megoldanom, hogy ha nincs input, akkor előbb vagy utóbb lefalszol az output is... Hogy nem kell minden óvodai/iskolai rendezvényre Michelin csillagos ételkreációkkal készülnöm, hogy nem kell feláldoznom magam a tökéletesség oltárán, s hogy sokszor ezek a látszat csillogások a legmocskosabb szőnyegalásöpört szemetet palástolják. 

S hogy most hogy vagyok? már jól. Merek kérni, kérdezni, segítséget elfogadni, ölelni, őszintének lenni, szeretni, boldognak lenni, de tudok jelezni, ha elfáradok, ha nem akarom már úgy folytatni, ahogy addig, megengedem magamnak, hogy meggondoljam magam, hogy büntetlenül kilépjek egy adott szituációból, ha arra van szükségem. Merem szeretni és tisztelni magam. Hogy a kezembe vegyek akár napközben is egy könyvet, vagy éppen heteken keresztül telefonos játékot játsszak, de egy nap alatt letolhatok egy netflixes sorozatot is, ha ehhez van kedvem és éppen belefér. Hogy fussak heti ötször, vagy éppen kihagyjak egy edzést, ha nem tudom erőmön felül bepasszírozni. Mert ettől és így vagyok hiteles, ezáltal emberi és -reményeim szerint- egészségesebb lelkületű gyermekeket leszek képes nevelni. (persze, itt most a toporgó kamszságosság küszöbén be-bekandikálva, azt érzem, mentehetlenül elcsesztem/tük, de erre majd egy bő 8-10 év múlva térjünk vissza) 

A gyerekek csodálatosak. Okosak, helyesek, bátrak és rendkivüli teherbírásúak. Egy csokor színes és mégis összeillő virág.

 
Hunor szeptembertől kilencedikes egy ferences gimnáziumban és kollégista egy közeli városban, a saját maga kérésére. Keresi önmagát, néha bumszli és érzéketlen, máskor túlontúl érzelgős... imbolyog az érzései között, s valahogy sosem imbolygunk azonos irányba. Ha viszont tizedmásodpercekig éppen minden klappol, vicces és jófej, értelmes és gondolkodó, hihetetlenül jók a meglátásai és kristálytiszta a világképe. Magasabb, mint én, kicsivel a válla fölött vagyok valahol. Imádja a történelmet, faktokra, versenyekre jár és nyaranta már stabil pontja a Sibrik dombi római kori ásatásoknak. Esténként elkezdett futni, 4-5 kilométert rendszeresen. Továbbra is tagja a lovagrendnek, már fegyvernök. Ha ideje engedi, középkori fellépésekre jár ország- és környező ország-szerte. Korántsem kitűnő  tanuló, a reál tantárgyak nem egykönnyen tudnak utat törni a humán lényén. Könnyen barátkozik, igazi társasági ember. Csodálattal nézem, ahogy bontakozik ki a felnőtt lénye.

Minka egy robot. Okos, nagyszájú, bátran és (általában) összeszedetten érvel, igazi tükröm (igazából csak szeretnék olyan lenni, mint ő). Hetedikes egy jónevű gimiben, kitűnő tanuló, B tagozatos csellista, zenekarban játszik, zongorázik, idén alapvizsgázik szolfézsból, jövőre német nyelvizsgázik és ha mindez nem lenne még elég, leigazolt U14-es kézilabdás, heti 4 edzéssel és hétvégi meccsekkel. (ofkorsz nyáron supozik, télen síel) Jól teljesít, ezért elszántan kiáll magáért és az igazáért. Őszinte és igazságos, hidegfejűen realista, az osztálytársai szeretik, barátságos és segítőkész, szeret szívügyek mellé állni és védelmet nyújtani a kirekesztetteknek. Időmágus lehet, vagy legalábbis engedélyezhettek neki odafentről egy Hermione féle időnyerőt. Csodaszép és csodaokos, olyan, mint a napsugár, mindenkit vonz a fénye, de ugyanez a meleg fény megsemmisítően tud égetni is. 

Zsiga idén lett ötödikes, szintén a fentebbemlített gimiben. Pengeagyú, de általában úgy fogja meg a munkát, hogy még bőséggel más is odaférjen. Vicces, jó humorú, érdeklődő, ha jó tanárral találkozik, szárnyal általa, gyönyörűen rajzol, keni-vágja a matekot, zseni fogalmazásokat ír. Központi figura, a régi osztálya visszasírja, az új osztályában is hamar gyökeret talált. Ő az a gyermek, akit bizonyos időközönként jól meg kell ostorozni ahhoz, hogy jól működjön. Jó tanuló, de még életében soha nem volt kitűnő tanuló (igen, még elsőben sem, cserébe negyedikben volt 3as is a magatartása). Igazságos és az igazát nem fél hallatni is (pl amikor szintén negyedikben azt mondta az állandóan a telefonját nyomkodó tesitanárnak, aki nem vette észre, hogy kisebbfajta tömegverekedés tört ki tesiórán, hogy "ha nem nyomkodta volna a telefonját, látta volna", majd persze kapott szaktanárit is, de a nyári Erzsébet táborban békét kötve, elmorzsolt azért Csiguszért egy könnycseppet) Csupaszív gyerek, de brutál szarkasztikus. Jobb vele jóban lenni, mint ellenségeskedésben. A gitározást abbahagyta, cserébe maradt még féllábbal a lovagrendben és szeptemberben leigazolt U12-es kosaras, heti 4 edzéssel és hétvégi meccsekkel.

Bátor most lett elsős Bigi régi iskolájában, az ő régi tanítónénije mellett. Érdeklődő, nyitott, barátságos kisfiú. A két nagytesó után ebben a családias egyházi suliban tárt karokkal fogadták és szeretettel várták. Egyelőre nagyon jó döntés volt őt hatévesen suliba engedni. Kötelességtudó, önálló, fegyelmezett, barátságos és nagyon jó humorú. Este nem kell altató, legkésőbb nyolckor már alszik. Az eddigi értékelések alapján jól vesz minden akadályt. Nagyon muzikális, kiválasztották szolfézsra, jövőre hangszert is választ. 

Helkuci egy elvarázsolt királylány. Közepső csoportos, vidám, állandóan szerelmes vagy férjhezmegy éppen, rengeteg barinője van, akikkel bizonyos időközönként összevesznek majd kibékülnek. Zsizseg, hipercsajos, minden rózsaszín és lila, unikornisokban és hellokittikben dagonyázunk. Tisztán és választékosan beszél, boldog és teljes mértékben elégedett az udvartartásával. Mindig vidám, mindig bújik és nagyon erősen tud szeretni. Ölel és kézenfog és csacsog és hipercuki. Igazi kislány. 

A ház ura nem dolgozik kevesebbet, sőt. Még mindig a főváros és a vidéki praxis között ingázik, sokszor azt érzem, ha 48 órából állna egy nap, akkor is tudna menni simán 46-ot. Annyival lett könnyebb nekem és ezáltal neki is, hogy bő öt éve megszereztem a jogosítványt és azóta önállóan szállítmányozom magam és a gyerekeket is. (hívjatok csak Taxisnak, néha ráadásul pontúgy közlekedem) 

Sosem unatkozunk, bár néha picit jó lenne megállni. Talán majd az unokákkal. 

S hogy lesz-e folytatás itt a blogon? őszintén nem tudom. Ha igen, az is magam miatt lesz, ha nem, újabb 10 év múlva jó lesz visszaolvasni, hogy milyenek voltak a gyerekek 2022 októberében és én az önismeret éppen melyik szakaszával barátkoztam.