2012. február 19., vasárnap

Nagycsaládosok

Anyussal beszélgettünk, majd ő közvéleménykutatott is ezügyben, sosem hittem, hogy létező jelenség, de szembe mentem vele és furcsán érintett.

Történt azon a bizonyos napon, hogy miután bebumliztunk a közeli városba, és ügyet intéztünk lobogva magunkon a három gyerekkel, jó magaviseletükért megjutalmaztuk őket egy játszóházasdival. Bigi elaludt a kocsiban, a csapnivaló éjszaka után diszkrét hálát rebegtem az égieknek a pihegő csomagért, majd a két naggyal beléptünk. Tél volt és hó esett és ezer réteg ruha volt rajtunk és nehezemre esett kilogisztikázni, hogy a ruhatárként funkcionáló egyetlen darab fotelra miként is hányjam rá helyezzem oda a gyerekek vizes-havas overallját plusz a sajátomat és mindezt úgy, hogy már volt ott pár ruhadarab.
A terembe lépve egy 40-es anyuka (ennek a későbbiekben lesz jelentősége), felelőssége teljes tudatába dunsztolta bele 5 éves forma gyermekét egy síruhába, majd látta el hasznos instrukciókkal az udvaron tartózkodással kapcsolatban. A másik kislánya (mint később kiderült 8 hónapos) éppen Micike szorító öleléséből próbált szabadulni, ösmerkedtek. A 4x4 méteres egy légtérben tartózkodás adta a helyzetet, szóba elegyedtünk. Bár nem kérdeztem, mégis mondta, hogy két gyerek, az smafu, bezzeg hárommal elindulni, főleg télen, meghát összehangolni a sok ember egy fedél alatti igényét. Egyik iskolában, másik -ha éppen nem beteg- óvodában, no és hát a harmadik, akit egyetlen pillanatra sem lehet egyedül hagyni, hát teljes embert kívánó feladat. Egy ideig hallgattam a panaszáradatot, majd amikor már úgy éreztem kellően telítődtem a kioktatásomból, halkan megjegyeztem, hogy nekem is három van, csak az enyém harmadik még annyira pici, hogy maximum éjjel képes homokszemet szórni a gépezetbe. Kicsi zavar átsuhanását véltem felfedezni az anyuka arcán, de hamar kivágta magát egy mennyi idősek? kérdéssel. Elsoroltam, majd még mielőtt pontosíthattam volna a nyelvem hegyén összekeveredő dátumokat, már a szavamba is vágott egy na, hát ti aztán jól belehúztatok-kal. A következő lélegzetvételemnél már nekem is döfte a következő kérdését, és lesz még gyerek? Kellően extrovertáltnak tartom magam, ám mégis vannak olyan szegmensei az életemnek, aminek elemzéséhez egy futó találkozásnál több kell. (ide tartoznak a házzal és az életben levő illetve elhalálozott rokonyainkkal kapcsolatosan felmerülő érdeklődések is) Szerencsére ismét kihúzott még a válaszadás lehetősége alól is ez az aranyasszony, amikor szúrós tekintettel megjegyezte, bár már benne vagytok a korban, ti is olyan negyvenesek vagytok, nem? ő 42. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor kicsit felemelve a hangom felvilágosítottam az élet nagy dolgairól. (többek közt arról, hogy 34 éves vagyok és annak ellenére, hogy a nemtomhanyadik nemalvásos éjszakán vagyok túl sem hiszem, hogy ez 10 évet öregbítene rajtam, valamint a Jóisten a megmondhatója, hogy lesz-e még gyerekünk, forduljon hozzá bizalommal)

Idealizált világomban azt hittem, minél több a gyerekek száma, annál nagyobb a lazaság, vagy a sorstársakkal való találkozásokkor a cinkos összemosolygás. De a realitás egészen más. Kasztok vannak itt is, akárcsak az egygyerekesek, kétgyerekesek között, akik pontosan olyan fáradt mosollyal vagy szurkáló pillantással tekintenek egy-egy teljes stábú megjelenésünkre, mint ahogy annak idején én is figyeltem a hasonlóan zajos nagycsaládosok bevonulását. (és hittem azt, hogy én aztán majd totálisan másképp fogom csinálni.)
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator