A nem szokványos éjszaka után, hajnal 4-kor, szolidarizáló lányommal karöltve (aki aggodalmaskodó kicsiny szívarcocskájával türelmesen totyogott velem a mosdó-, fájó- és ivójáratokkal gazdagon tarkított éjszaka alatt, minden rándulásomnál pici kezét a hasamra szorítva kérdezgette, hogy baba? baba?) végre elaludtunk, és tettük mindezt családi stábunk teljes elkéséséig.
Egy furcsa hasremegésre ébredtem, melyet csönd követett. Megijedtem és mindenféle butaságot vizionáltam, hiszen Zsiga uraság a máskor jólbeváltakra sem reagált. (csoki, reggeli kávé, téliszalámis zsömle). Úgy döntöttem, bebumlizok mégiscsak arra a ctg-re.
Barátnőstől-Kismicistől vágtunk neki a buszútnak, hogy pár óra múlva kiderüljön, Zsiga ismét megfordult, igaz most csak a tengelye körül tette, háttal kifeszítve feszültködik, éppen elég bonyodalmat-riadalmat okozva ezzel, míg értékelhető nst és szívhang nem született. Alig mozog azóta is, látszólagosan pihen.
És csak remélni tudom, hogy a nagy út előtti nagyalvását abszolválja éppen. Bár tudom, ideje még bőven van, az én idegeim energiatartalékai viszont végesek.