Történelmi pillanataink oszlopos megörökítendője a mai. Miközben teregetem békésen a 487. mosásomat, s a gondolataim messzi szállnak, egyszer csak feltűnik a csönd. Az a bizonyos, amitől még a szőr is feláll az ember lánya hátán. Mert azt sem tudja mikor kezdődött és azt sem, mióta tart. De egy biztos: sok jóval nem kecsegtet.
És amikor megközelítem az objektumot (jelen esetben a gyerekszobát), olyat látok, hogy rögvest fényképezőgépért kell szaladnom: 3 békés pizsamás manó parkolót épít. Vagy várat. Vagy házat. De tulajdonképpen lényegtelen is. EGYÜTT játszanak. Dudorászva. Táncikálva. Üvöltés és verekedés nélkül.
Hiába no, az adventi második gyertya meggyújtása otthonunkba is elhozta a reményt.