2011. december 31., szombat

Évzáró statisztika

Mióta szolgáltatót váltottam és nálamnál hozzáértőbbek elmagyarázták miért is jó az nekem, ha van a blogomon statisztika, azóta előszeretettel csemegézem a heti hírlevelet. Ebből nyújtanék egy csokorra-valót, szeretetvel.

A keresőkifejezések a kedvenceim. Mostanában a legkelendőbbek a "parti drogok" (na, ez hogy?) vagy az "anya-lánya szexvideók" (ilyen van?) , de mintegy mellékesen "2012 december 12 világvégé"-vel is többször visszalátogattak. (Kismici alaposabb megismerése után azon egy csöppet sem csodálkoznék, ha éppen a 3. születése napjára esne az ősrobbanás). Aztán van olyan is hogy "hogy mi" (aha az), "villámmekvín képek" (azok itt nincsenek, csak beszélünk róluk), "egy átlagos nap" (fehér holló), valamint "emeletes ágy összeszerelése", (ehhez a mellékelt linket tudnám ajánlani, mi eszerint dolgoztunk). De kerestek már nálam "kecske fejőgép"-et (azt úgy hívják cucka), "220-as vérnyomással mit kell tenni?" (felkeresni a körzeti orvost, bár nekem most erőst rendült a bizodalmam a doftorokban, igyon inkább fagyöngy és galagonya teát), "a többedik szülésnél nincs túlhordás" (nagyon rossz helyen jársz, itt csak az van. többedikre is), "közösen meztelenkedünk" (veled és itt aztán biztos nem)

A legtöbben még mindig a régi oldalunkról látogatnak ide, ezt követik Csöpkéék (régi és új oldalukkal egyaránt szerepelnek a listán), és nagyon szorosan következik a Kingáéktól érkezés. (a top tenben benne vannak még: Lillusék, Dius, Anyus, Csilli, Nani és egy számomra rejtélyes -és/mert zárt- Dominikalány honlap)

Szeretném megköszönni azt, hogy még mindig itt vagytok, hogy amikor feladnám, érkezik egy apró jel, egy pozitív gondolat, és újra erőre kapok. Hogy meddig írok még, azt nem tudom. Míg itthon vagyok, gyed-betegen, mindenképpen szükségem van erre a kiskapura, amin keresztül friss levegőhöz jutok vagy éppen kiengedhetem az itthoni gőzt. 
Köszönöm, hogy velünk vagytok, hogy kíváncsiak vagytok a mindennapjainkra, hogy hozzá(m)szóltok. Ez az év (is) mérföldkő volt a javából, voltak nagy megmérettetések, és óriási bukások. Születtek új barátságok és pár elvásott szál is lengedez még elvarrásra várva. Megszületett Bigi is, aki most már fődíj esélyes a legbesimulóbb gyerek kategóriában. Nagycsaládosok lettünk, és ennél többre én igazán sohasem vágytam. (talán csak még nagyobbra...)

Kívánok minden olvasónknak, barátunknak és szerettünknek egy olyan boldog új esztendőt, amelyben mindenki megtalálja a számításait, a boldogságát. Kívánok mosolyt a fáradt arcokra, megbékélést a keresőknek, társat az egyedül járóknak. Nyugalmat és figyelmet. Egymásra. Önmagunkra.

Bízz magadban!

Klasszisokkal jobban érezném magam, ha most az egyszer átvert volna az a jóöreg ösztönöm vagy  megérzésem.

Karácsony előtt pár nappal írtam, hogy a legidősebb legényünk ismét hasznos tagja a Holdacska csoportnak. Bár látszólagosan nem volt baja, nekem valahogy továbbra sem tetszett a gyerek. Túl voltunk egy öt napos AB kúrán, és mindenki azzal nyugtatott, hogy a hallása még akár hosszú heteken át nem lesz tökéletes, nekem mégsem tetszettek az éjszakai hurutos köhögései, a stagnáló aligtaknyolása. Egészen addig erősködtem, amíg a hitös fel nem vette a kapcsolatot egy fül-orr-gégész szakorvossal, akihez mindent rámkenve jelentkezett be. (a feleségemet aggasztja, hogy még mindig nem hall a gyerek, hehehe)
Tegnap délelőtt volt jelenésünk a rendelésén, ahol aztán beigazolódott a rossz érzésem. Rókabékának mucosus otitise (nyálkás középfülgyulladás) van, az arcürege telve gennyel, mellette hörghurut (szövődmény) és a fülei annyira tömve vannak fülzsírral, hogy beláthatatlanok. Ha sikerül a parafinolajos-melegítéses feloldása, még akár megúszhatjuk dobhártya érintettség nélkül is. Szavam nem lehet, ahhoz képest, hogy milyen keveset járunk szakrendelésekre (sőt, konkrétan ez volt a harmadik, az első kettő könnycsatorna-átmosást is beleszámítva, amit még pár hónapos korában abszolváltunk), Hunor ügyesen és talpraesetten elmondta a panaszait, jelzett, ha fájt a vizsgálat, de nem mozdult, egészen az orrbecsöpögtetésig. Ott eltörött a mécses, nem használt semmilyen korrupciós felajánlás, maradt a vegytiszta erőszak. 

Egy szekérderéknyi használati utasítással távoztunk, valamint egy 10 napon át tartó szélesebb spektrumú AB-, két fajta orrcsepp-, egy fülcsepp-, köptető- és egy bélregeneráló receptjével. A patikában megvettük a Cuki (és a doktornő) által ajánlott gyógysapkát is, még szerencse, hogy a szülinapokra kapott AnnaPetiGergő valamelyikében valaki "füles" volt és így nem tiltakozott annyira a sapek ellen a fiatalember, és azóta is büszkén viseli. Nem úgy a maceratúrát, ami az egésszel jár. Csöpögtet-szív, csöpögtet, bevesz, lenyel. És akkor jó, ha a csöpögtetés-orrszívás annyiszor történik, ahányszor egy jóvágású nátha esetében a fölnőttek kifújják az orrukat. Gyakorlatilag folyamatosan. Elég csak felemelnem a kezem, és már riadtan összerezzen a kölök. Még van hátra 9 nap. 

Igazán csak halkan és zárójelben kettő darab dolgot jegyeznék meg. Az egyik az, hogy ötödik hete stagnálunk, és ez engem mélységesen kétségbe ejt és elszomorít, ugyanakkor fölöttébb dühít is. Mert 4-szer látta orvos, többször jeleztem telefonon is, hogy nem érzek átütő javulást. És mivel ennek a fajta alattomos fülgyuszkónak gyakorlatilag igazán nincsenek is klasszikus tünetei, ha én nem erőszakoskodtam volna meddig jutunk a szövődmények palettáján ...?
A másik. Tudatosan vállaltuk a gyerekeinket és tudom azt is, hogy minden pénzbe kerül, ennek ellenére sokkolt ahogy röpködtek a tízezresek, akárcsak ősszel a falevelek. És persze, hogy kiváltja-megveszi-megteszi az ember a legjobb tudása szerint a tőle telhető legtöbbet, de könyörgöm, jelen esetben csak egy bagatell fülgyulladásról van szó, abba bele se merek gondolni, mennyibe kerülhet, ha egy gyerek igazán és tartósan beteg... 

(és az előző poszthoz: elbír az emeletes ágy felső szintje. már alig várom, hogy Hunor újra óvodás legyen, hogy a délutáni "magányos" perceimet ott tölthessem, ugyanis kismici a pofáraesése óta nem mer feljönni. )

2011. december 28., szerda

Az úriember

Délutáni vasalás közben (melyet szigorúan a gyerekszobában kell teljesítenem, Kolompos zenei aláfestéssel), szemem végigsiklik az új ágyukon és picinyke sóhaj kíséretében hangot adok sóher énemnek. Ez nem vicc, világ életemben emeletes ágyra vágytam, de egykeségemből fakadóan drága szüléim sosem vettek igazán komolyan. (és nem mellesleg a nagypapám nevével intarziázott századfordulós, kézzel faragott polgári bútoraink közé semmiképp sem illett volna egy szocreál emeletes ágy)
Hunor, az örökjószívű egyből felajánlja, hogy szívesen megosztaná velem a fönti ágyát, habááár -nyújtja el miközben az ágyaláját vizslatja- azt nem hiszem, hogy ez elbírna téged, anya.

Hát kösziszépen. Oké, érzem én azt a 3 nap alatt 3 rámcsússzant zabálásból fakadó kilót, nade azért mégiscsak! (és január egytől újvilág, ma update leckéket vettem a világhálón és célul tűztem ki, hogy bármennyire is hasad meg a szívem az ottfelejtett falatokért, beszüntetem a házi konyhamalac funkciómat és félre teszem az etióp gyerekekért folytatott aggodalmamat, helyette imprintingelem a minden maradékot eltüntető baromfiudvarunkat)

ünnepi élménypillanataink





2011. december 27., kedd

A hívőknek és a szkeptikusoknak

Azt hiszem, egy kezemen meg tudom számolni, Hunor hány éjszakát aludt végig egyhuzamban a miágyunkon kívül. Talán egyet. Vagy kettőt. Még a régi lakásban, de akkor is egy szobában, és éjjel átjött. A mi hálónkon kívül pedig egyet sem. Sosem. 
A kezdetekben nem szerettem kimondani, mert a kimondások azok mindig olyan véglegesek, megmásíthatatlan állításokká nőnek. Szóval, együttaludtunk. Egyszobában, egyágyban. Először hárman, aztán már négyen, s végül most öten. Minka párszor még aludt a kisrácsosban, de Bigi már egyszer sem. És jó (volt) így, nekünk is, nekik is, erre volt/van igényü(n)k. Hiszek abban, hogy minden gyerek beérik a társadalmi konvenciók által támasztott elvárásoknak. Ki előbb, ki utóbb.

A klasszikus városi legendáktól, melyekben a tizenéves gyerekek még mindig a szülők között alszanak, mi valahogy egyetlen pillanatig sem tartottunk. A jólbevált válaszom az aggodalmakra, általában az volt, hogy az első barátnőjét Hunor biztos nem a mi ágyunkba hozza be, közénk. (bár Apjuk ezt egyetlen percig sem bánná, váháhá).

Pár hete-hónapja visszatérő motívum az esti meséinkben az emeletes ágy. Olyannyira, hogy ezt kértek karácsonyra is, közvetlenül a távirányítós autó (mert ettől lesz igazán boldog karácsonyom -by Hunor) és a baba mellett (újabban Kismici tartozéka 1-2 kopasz és meztelenre vetkőztetett baba, s ha megkérdezik tőle milyen ajándékra vágyik, komolykodva odaböki, hogy "baba").
Kicsit remegő gyomorral ugyan, de beszereztük az óhajtott ágyat, melyet majd a helyzet úgyis adja magát módon kívántunk bejuttatni a gyerekszobába. Adta is magát, Hunor ugyanis kiszúrta a pincében az ágy elemeit és annyira boldog lett, hogy könnyes szemekkel csivitelte, hogy a Jézuska elhozta a várt ágyat és hogy milyen aranyos meg kedves, és pillanatok alatt maga kreált magyarázatot is arra, hogy miért egy nappal korábban és miért a pincébe helyezte le. (sok kisgyerekhez kell mennie és nagyon nehéz az ágy, gondolta leteszi, aztán majd jön és összeszereli, de ezt igazán már nem is kell neki, mert majd Apával ők ketten)
A 24.-ei estét sikerült elbliccelni, a várt távirányítós autó és a baba megtette a kívánt hatást. Együtt voltunk, játszottunk nagyokat, ennyi év rutinnal és vendégfogadással a hátam megett már meg sem kottyant a karácsonyi előkészület, (évek óta kialakított és bevált receptjeink vannak, ipari mennyiségben utazunk, így szilveszterig majdhogynem kitartanak a maradékaink). Teljesült, amire vágytam. 
25.-én apjuk gyűjtött annyi lelkierőt, hogy sűrű anyázások közepette összeszerelte az ágyat és ezáltal újabb problémák merültek fel, így gyakorlatilag át kellett rendeznünk a gyerekszobát. Vérmes reményeket nem fűztünk az ottalvásukhoz, de mire végeztünk megállapíthattuk, hogy igazán előnyössé változott a gyerekszoba összképe. S ha még kikerülnének a bedobozolt kiegészítők is! (falmatricák, képek, hungarocell figurák)
A kölköknek nagyon tetszett az új birodalom, fel le mászkáltak a létrán, plüssállatokkal kuckósítottak, Hunorhoz fölkerült a már csak 3 húrral büszkélkedő "tikár" is, Mici körbebástyázta magát macskákkal-babákkal. És persze nem ő lett volna, ha Maugliként nem próbálta volna egy kézzel lógva tartani magát, hogy aztán bemutasson egy klasszice ajakfelszakadásos pofáraesést. 
Annyira nem volt még gyakorlatom az esti "fektetésben", hogy fürdetés után segítséget kértem... Hunortól. Megkérdeztem, hogyan szeretné a "szertartást" kialakítani. Kérte, hogy legyen halványfény, meséljek két mesét ebből, és aztán menjek ki nyugodtan, de az ajtót hagyjam nyitva résnyire. (Én kiegészítettem a létrán felmenetel előtt egy jóéjtpuszival, és kijövetelemkor is eggyel meg egy buksisimivel.) Így is tettem, a nappaliban még a  tévét is kikapcsoltuk, és riadtan néztük egymást a hitössel. Közben Kismici ki-be csattogott, valahogy éreztem, hogy ő lesz a gyenge láncszemünk. Pár perc múlva nem bírtam tovább és bementem meglesni mit csinálhat elsőszülöttünk. Az alábbi kép fogadott a felső szinten: 


Hitetlenkedtünk egy sort, aztán rákoncentráltam Kismicire is, aki nem nagyon értette a koncepciót és a hálóban kereste továbbra is a matracát, közvetlenül a mienk mellett. Végül befeküdtem mellé az alsó szintre, és pár perc múlva már ő is aludt. Hunor reggel 8-kor, Kismici 6-kor csattogott be hozzánk.


A tegnap este, az elhúzódó vendégeskedés mellett is már zökkenőmentesebben zajlott. Hunor már mászott is fel a maga szintjére, Kismici még rótt pár kört, aztán ő is betalált a helyére. Én pedig kényelmesen olvashattam még órákon keresztül az ágyamban. Majdnem, mint régen.
És ma már át sem jöttek, én 9-ig aludtam, a skacok 3/4 10-ig.(apjuk korán balra el, már dolgozik sajna)

S hogy mi miként éltük ezt meg? Azt hittük, hatalmasat alszunk végre a visszaszerzett területünkön. Ehelyett: az első éjszakán felváltva róttuk a köröket, mindenfélékre fogva, hogy miért is nem alszunk jól. (félünk, hogy lepotyognak, hogy megriadnak, teleettük magunkat, szomjasak vagyunk, mosdójárat, csillagok állása, hajnal 4-kor jeget kapargattam a fagyasztónkról, majd átrendeztem a fűszeres polcunkat a konyhában, Hitös pedig kávégépet takarított...) Aztán reggel mindketten kiböktük: hiányoztak mellőlünk. És örömködtünk, hogy legalább egy ágyasunk még maradt azért.


Kirepültek a madárkáink, brühühü.

2011. december 22., csütörtök

Hát akkor boldog karácsonyt!

Címszavakban: mindenki meggyógyult, ma már oviban a legnagyobb, Kismici éjszakai járatai minden reggelre okoznak pár felhőtlen percet (a legújabb, hogy ő alszik el legutolsóként, míg mi már javában álomország határán ejtjük csatornába az okostelefonunkat és próbáljuk nyugtatgatni magunkat, hogy nem is fontos az a többszáz odalett telefonszám -ezt álmodtam, addig Kismici még kétszer átöltözik, miközben átesik valamelyikünkön, sosem felejt el sissegés közben "csöndben-csöndben"-t mantrázgatni, ma éjjel kis liszttel felszórta a konyhát, tiszta Holle anyó ez a lány), Bigi pedig a nagy fülesmizéria közepibe kicsúszott a fókuszunkból, így csak a tényeket tudom, valamikor megugrotta a duplaszaltóját, azaz ráduplázott a születési súlyára: 6810 gramm és szintén egy óvatlan pillanatban a 62-es ruhaméretétől is érzéketlen búcsút vettünk. 

Csúszunk, mint általában, de most már kezdem valóban elhinni, hogy tényleg itt a karácsony, annak összes ríl életképével (még vár ránk egy 24.-e hajnali ikeja emeletes ágy összeszerelés, amíg a gyerekek alszanak) és vicces manójával.

Kedveseim, ezúton is köszönöm, hogy kitartottatok velünk-mellettünk, jóban-rosszban, betegségben-születésben!

BOLDOG ÉS MEGHITT ÜNNEPET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

2011. december 20., kedd

Napi átlag fogyasztás

Pénteken úgy esett, hogy jól esett, hogy részt vehettem egy évbúcsúztató borvacsorán, melynek keretein belül csodálatos és letisztultan finom egri borokat fogyaszthattunk a fenséges vacsora mellé.

BigulkaCsigulka persze nem bírta a hosszas nélkülözésemet, konzervből kellett kiszolgálni, és így derült ki, hogy a legkisebbünk 6 óra alatt fél liter üzemanyagot fogyaszt, ami fölszorozva, napi kettő liternek felel meg. Hoppácska. És ha ehhez még csatolom a napi fagyasztást is, tényleg csatasorba állhatok egy jóltejelő magyar tarka mellé.


Azt ugyan nem tudom, hogy százon mennyit használ el vagy hogy mennyi a részideje, de tegnap legurult/lekúszott/leevickélt a matracunkról és egyetlen mukkanás nélkül konstatálta az új domborzati viszonyokat.

2011. december 19., hétfő

Közelít az évvége

... és bennem ezer dolog fortyog-kavarog. Nem tudom kizárni a külvilágot, nem tudok szívvel-lélekkel ünnepbe öltözni és várni a csodát. 
Pedig készülődünk, hetek óta téliesített díszes a lakás, esténként égnek a mécsesek, a párologtatóból karácsonyi illat árad, néha még a belénkivódott bummbummbumm-ot is le tudjuk valami karácsonyos mjúzikra cserélni  és kisütöttem már több raklapnyi mézeskalácsot, (amik azóta persze már rendre elfogytak), de idén valahogy túl sok a kézzelfogható negatívság, ami alattomosan, küszöb alatt beszivárogva mérgezi az életünket. 

Ajándékok ügyében sem lettünk a fogyasztói társadalom példaképei. Hatalmas dolgot kértem, de sajnos az egyik plázában sem kapható: azt, hogy 2-3 napot MEGSZAKÍTÁS nélkül együtt lehessünk. Se egy telefon, se egy rövidke gyógypillantás egy tüncibünci állatkára. Se egy gyors oltás, se egy lemaradt aláírás a hivatalban. Az igazi ajándék a kettesben eltöltött idő lenne, de jelen állás szerint (és előreláthatóan még jópár évig így is marad), ez kivitelezhetetlen.
A Jézuska a kicsiknek már beszerezte a régvárt ajándékot is, a hálószobából önkénti kiköltözésük elhagyhatatlan tárgyát, egy emeletes ágyat. Végül ERRE esett a választásunk, felül Hunor szeretne aludni, természetesen -most éppen- Matuka ágyneműben (keresem már, keresem), de kiegyezik Villám mekklinnel is. A hölgyemény meg alul szeretne, matracon héderelni, -háperszehogy maca-, hercegnős ágyneműben.

A mindennapi körülményeink sem túl ideálisak: Hunor füles mizériája végül odáig fajult, hogy csütörtök délelőtt érte kellett mennem az oviba, semmi panasza nem volt, csak egyszerűen rosszul érezte magát, estére kicsit belázasodott. Péntek reggel szakorvosnál kezdtünk, tüdeje-torka-orra tiszta, így előbb homeopátiával indítottunk, a szervezete a jól eltalált szer hatására bereagált egy 40.5 fokos lázzal, hidegrázással és néminemű félrebeszéléssel. Ijesztő fordulat az, amikor a saját gyermeked nem ismer meg és összefüggéstelenül kiabál. (Volt azért egy vicces jelenetünk, amikor végre megnyugtattam és simogattam a fejét, megkérdeztem, hogy fáj-e valamije. Mondta igen, a lába. (miva???) Mert rajta csücsülsz, Anyuci. ) Estére jól lett teljesen, még borvacsorára is elzavart, az éjszakánk is remekül telt, szombat délelőtt ismét lett egy kis láza, de kedve töretlen volt. Vasárnap délelőtt ismét felkúszott a láza a csillagokig. (40 felettire) Ekkor a doktornéninkkel konzultálva arra jutottunk, itt az a pont, amikor eljött a -biztonsági okokból felírt és kiváltott- antibiotikum szirup ideje és ezennel lezárult egy újabb korszak: a négy év AB mentesség ideje is.  
Amiért ez nem a legjobbkor jött, az két, Hunor életében erős fontossággal bíró dolog: pénteken volt Huncos ovis szülinapi ünneplése, amiről természetesen lemaradt, és vasárnap délután az ovisok gyújtották meg kicsiny falunk templom téri adventi koszorúján a negyedik gyertyát, amiről szintén lemaradt, pedig állítása szerint volt egy kisebb, beazonosíthatatlan szerepe is.


Bágyadtan, de már nem lázasan. S hogy ez mi volt? nemtudom. A jolly jokerként bármikor kihúzható és bármit ráfogható vírusra tippelünk.

2011. december 14., szerda

Szülinapi parti

Mert volt egyszer egy szülinapi buli is...

2011. december 12., hétfő

Kismici kettő

Sosem fogom elfelejteni azt az ultrahangot, amikor megtudtam, hogy lányunk lesz. Emlékszem a doktor szavaira is (nem lehet minden alkalommal fiút csinálni), és emlékszem a félelmeimre, a vívódásaimra, hogy egy fiú után ugyan mihez is fogok kezdeni én egy lánnyal?! És nem felejtem el azt az éjszakát sem, amikor hosszas vajúdás után végre megérkezett közénk. Varázslatos, feledhetetlen érzés volt. Egy csoda volt a születése, egy hétköznapi álom beteljesülése.

Nehezen csiszolódtunk össze. Féltem tőle. Féltem, hogy elrontom, hogy túl kemény leszek vele, vagy  éppen hogy túl elnézően kezelem majd. Anyám túl magasra tette a mércét, szorongtam attól, hogy még a közelében sem fogok tudni érni. Az első hónapok óvatos tapogatózással teltek. Az igazi áttörést a diagnosztizált ekcémája hozta. Ekkor mertem igazán, -teljes lelkemmel átadva magam neki-, szeretni őt. 


Kismici a kislábujjától a feje búbjáig ízig-vérig nő. Egy kemény, harcias amazon cicalánybőrben. Roppant simulékony, türelmes és hihetetlen logikával rendelkező, kicsi érzékeny gyémánt. Tizenkétésfél kiló tömény báj, dacos önfejűség, kőkemény akarat. Köbö 3 hónapja csont egyedül öltözködik, mindennemű segítség nélkül. (Igen, zoknit is, cipőt is, igen nadrágot és fölsőt is. Átlag napi háromszor. Nem, a pelenkáját még nem tudja egyedül felvenni. És itt a még-en van a hangsúly.). Mindenevő és mindenivó, előnyben részesítve a húskészítményeket, kicsit háttérbe szorítva a gyümölcsöket.
A természetes úton történő érkezésével egy ismeretlen oldalammal szembesített és vaskos mankóval támasztotta alá rég elveszettnek hitt önbizalmam. Szeret, bújik. Ölelem, csodálom. Az én szerelmetes kistündérem...

Kidőltek

A nagy volumenű ünnepségről talán majd este, lábjegyzetként inkább megemlíteném a csodásnak egyáltalán nem mondható éjszakánkat. Korán feküdtünk, korán elaludtunk, hogy aztán még éjfél előtt vigasztalhatatlan Hunor sírásra ébredjünk. (elsőszülöttünk sírás technikája számomra roppant félelmetes, mert kezdi azzal, hogy elfelejt levegőt venni, majd folytatja a süvöltést köhögésig-fuldoklásig, különös alkalmakkor rókáig kitartva a magas cét...) Szerencsére, már beszél, így megtudhattam, hogy a jobb füle (füle??! OMG) fáj. Fájdalomcsillapító szirup, fülcsepp, orrporszívózás, mert nem akarja fújni a büdöse arra hivatkozva, hogy nem tudja, és tényleg nincs produktum a nagy kapacitású porszívancs ellenére sem.
Bigulka Darth vadereset játszott, szörcsögött és fújtatott, majd diszkréten ugatott párat, aminek a vége szintén egy laza kisvukot eredményezett, közvetlenül a két mellem közé. 
Aztán még volt zokniba bújtatott sómelegítés a fájó fülre, ágymegemelés a fuldokló- és levegőt nemkapónak.
Mindeközben a vellanykapcsolgatásokkal és emelkedett hangorgánumú szócsatákkal bővelkedő performanszban Kismici az igazak (és a születésnaposok) álmát aludta.

Reggel doktorbácsis kezdés, mert az éjjeli ügyeleti telefonkor jól megijesztettek, hogy a nagyonkicsiknél (3 hó alatti babáknál) a hörgőgyulladás egyszercsak átcsaphat tüdőgyulladásba. Igen, a láztalanság és vidámoskodás mellett is. Biggernyúl tüdeje tiszta, hörgőgyuszkója van, marad a konzervatív terápia: orrszívás, Hustagil balzsammal kenegetés és kiegészítésként fodormentával párologtatunk. (garantált az átható fogpasztaszag az egész házban)
Hunor füle tiszta, mára szabadnapot kapott az oviból, de holnap, ha nem lázas és nem fájlalja akármi-bármijét mehet.



Ma délben nem kellett könyörögnöm azért, hogy aludjanak...

Advent harmadik vasárnapja

A pénteki ovis kézműves-foglalkozás hozadéka ez a Hunor saját kezűleg alkotta papírangyalka az adventi koszorú közepibe. És milyen találó. 


A harmadik vasárnap angyala 
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

Pamparararamparam

Ígérem, egyszer utol is fogom érni a napjainkat, lesznek fotók, meg élménybeszámolók is a közös szülinapról, most kicsit ledöntött a lábunkról egy kis hörghurut meg egy kis fülgyuszkó, kinek mi jutott. Hangulatfokzóként egy fülbemászó napidal:


2011. december 9., péntek

S hogy mi van?

A december nálunk ünnepségsorozatos, menthetetlenül. Eddig elég jól vesszük az akadályokat, Huncos ríl szülinapja, a Mikulás prodzsekt is sikeresen abszolválva. S hogy érdemes volt-e játszani? hátperszehogy igen. Az éjjeli kikommandózásos ruhaszárítón átbalanszírozás zizegős zacskókkal eredménye egy korareggel már édesdeden éneklő kisróka lett, aki saját költésű dalával adott hangot tetszésének. Szövegében már most felismerhetőek a naiv költészetre utaló vonulatok, hogyaszonygya Mikulás, Mikulás, a jógyerekek ajándékot kapnak tőled, lálálá, Mikulás, Mikulás, én is jógyerek vagyok, lálálá.

Szombatra várható a grand mal* családi-baráti vonalon. Tegnap elkészítettem a hidegtálakat, kisütöttem sokrendebeli torta-alapot, Hunor tűzoltóautót rendelt eperkrémmel, amin így áll a tűzoltó (és ennél a résznél feláll, jobb kezét az égnek emeli, bal lábát kicsit térdben behajlítja és vigyorog), Kismici meg macskásat. Az ő torta alapjai még képlékenyek, bár valószínűleg kakaós lesz, csokikrémmel és/vagy marad a kerek tortaforma fondant macskával a tetején, vagy kivágjuk megőrülöktőle-dealányszereti HK macskára az alapot. Idő függvénye. (bár annak tekintetében, hogy ma gyerek-felnőtt kézműves-foglalkozás lesz az oviban, a hitös meg pigkillerkedik, azt gondolom ismét az éjszaka leple alatt fogunk alkotni, ergo sok időnk nem lesz)

S ha mindez még kevésnek bizonyulna, találtam egy blogot, amin ottragadtam és egyetlen éjszaka alatt kivégeztem, bár egyszerre tömény és talán kicsit sok is, de képtelen voltam lejönni, mindig csak még egyet olvastam vissza. Csütörtök hajnal 3-ig. Persze, most már könnyű, Bigul négy egymást követő napja átalussza az éjszakát, ami a gyakorlatban nálunk azt jelenti, hogy éjjel 11-től hajnal 6-ig durmol, nekem viszont 3-4 magasságban ki kő mennem fejni, ha nem akarom eláztatni a nyoszolyónkat. Vagy bedurrantani a tejtárolómat.


* ha már nagyroham: kedden hosszú hónapok vonakodása után, elmerészkedtem egy szemorvoshoz, mert jó ideje érzem, hogy valami gond van. Az asztigmatizmusom magasan szárnyal, napközben többször is előfordul, hogy a viselt szemüveg ellenére, a bal szemem kikolbászol a helyéről. Igen, balra el. Rém idegesítő esztétikailag is, de az igazi baj azzal van, hogy ilyenkor pár pillanatra minden egy képlékeny masszává válik körülöttem a dolgok elveszítik valós helyüket, körvonalukat. Általában kisebb koccanásokkal meg szoktam úszni. Esetleg pár kékfolttal gazdagodom.
Az összes frusztrációmat apránként rázúdítottam a nőcire, aki annyira kedves volt. És megértő. És megnyugtató. Akár egy pszichológus. És mindent elhitt nekem. Megállapítást nyert, hogy picurkát változott a cilinder beállítás, de oly mértékben aprócska ez a változás, hogy ez nem okozhat(na) ekkora életminőségbeli romlást. További vizsgálatok után megtudtam azért is furcsa az én történetem, mert abban az esetben, amikor az egyik szem kimozdul a helyéből akkor az agy azon félteke elrendel egy kis szünetet és ilyenkor a másik oldal (jelen esetben a jobb szem) veszi át a bal feladatait. Ám az én esetemben a pár másodperces szünetekben teljes a kikapcsolás, egyik oldal sem dolgozik. (vajon mit nem akarok észrevenni, ami ennyire a szemem előtt van?!). S a legérdekesebb az egészben, hogy az ilyen jellegű problémák egy hosszabban tartó lázas állapottól is előjöhetnek (az ugye volt, éppen Bigulvárás idejében), gyakorlatilag bármitől, hiszen az agy történéseivel-csodáival kapcsolatban a jelen orvostudomány igencsak sötétben tapogatózik...
Keddre elkészül az új szemem, ha amellett is folyamatosak a kikapcsolások, tovább kell mennem egy szemész neurológushoz. 
Először nagyon megijedtem, aztán amint lassacskán tudatosult bennem, hogy egy hétig meg kell tudnom oldani kikapcsolások nélkül, azóta egy sem történt. Pedig éjszakáztam, számítógép előtt is ültem, olvastam is, gyerekeket cipeltem, idegeskedtem, jókat röhögtem. Pont úgy éltem, mint eddig. És mégsem jött. 

Ennek tükrében, valamint a minden mindennel összefügg világnézetem elve szerint, ismét magamban kellene keresnem a megoldókulcsot még mielőtt a doftorok rám nem sütnek valami gyógyíthatatlant.

2011. december 5., hétfő

Kismici mondja

Miközben pucoljuk a csizmáinkat kollektíve (Anyu, léci mosd meg az enyémet is, mert én nem érem el a csapot...) jönnek a jobbnál-jobb kérdések. Mikor jön a  Mikulás? amikor már alszunk mindannyian. De akkor én ma nem alszom el soha-soha! (megvan rá az esély, édesfiam, ovi után lehúztál itthon egy közel négy órás este nyolcig tartó alvást...) És hol jön be a Mikulás? a kéményen keresztül. És beesik a kandallóba? nem esik bele, lecsúszik. aham, és onnan hogy jön ki? a kandalló zárva van, betöri? de arra felébredünk. nem töri be, majd nyitva hagyjuk az ajtaját, jó? jó.

A(z anyja) ki(s)csibe meg csicsereg egész nap, és engem totálisan kenyérre ken azzal, ahogy svédkislány néven nevezi magát. (bár utánanéztem a "puppa" nem egyéb, mint kemencében sütött, sajtos, töltött burgonya, tehát hű önmagához és van köze az ételekhez)


2011. december 4., vasárnap

A (korrigált) második

A második vasárnap angyala
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. 
 

Én a vízilovakkal vagyok

Egyetlen tulajdonsággal nem tudok mit kezdeni: mégpedig az emberi butasággal. S ha ez rosszindulattal és alkalomadtán irigységgel is párosul? sikoltva menekülnöm kell, mert hiába is sorakoztatom fel az ész érveimet, ha valaki szemellenzővel szocializálódott és ezen változtatni sem akar/tud, ott azon túl kell lépni, azt az ajtót be kell csukni.
Érvényes ez az univerzum történéseire is, de a saját közegünktől sem kell messzebbre menni. Amikor megérkezik a templomtérre a Mikulás és a könnyebb átugrani, mint megkerülni nagymami, gyöngéden betaszajtja onokáját és teszi mindezt úgy, akár egy jól irányzott tekegolyó: bábuk módjára röpülnek útjából a bőgő párévesek.  

Nem vagyok toleráns. Sosem voltam az. Igaz, türelmet tanítanak a kicsik  7/24-ben, de az más. Velük az vagyok. Egy bizonyos pontig. (pl Kismicivel egészen addig tudok az lenni, amíg éppen nem a magaspolcra feltett sminkcuccaimat kaparintja meg). Az 5 évvel ezelőtti énemhez képest pedig egy buddhista szerzetes lettem, bár tény, van még mit csiszolnom. Főleg a hangerőmön. S kicsit továbblépve, azon is érdemes lenne elgondolkodnom üres óráimban, hogy miért vonzom be az összes ikú betyárt és ha már bevonzottam, mért nem tudok jót röhögve odébb állni, mért rágódom a megoldókulcsukon álmatlanul forogva éjszakákon át?!

A hétvégén házi használatra kipróbáltunk egy új mézeskalács receptet, sosem fogom megérteni, hogy miért, amikor az évek óta bejáratottal sosem volt bajom. Ezzel annál inkább, baromi nehezen állt össze a tésztája, morzsálódott, és a kétszer két ügyeskezű segéd-törpnyúl sem biztosította a teljes gázzal való haladást. Persze menet közben az is kiderült, hogy tisztázatlan körülmények között eltűnt a formaszaggatós dobozom, így 90 százalékban nagy- és kismackók, 10 százalékban (olykor fejetlen) angyalkák születtek.

És igen. Elkészült a földesúr csűrkapuja is. Ezt is megéltük.

2011. december 2., péntek

Negyedik

Napok óta hangolódom a mai napra, akárcsak évekkel ezelőtt. Lassan valóban elfogadom, hogy nálunk a nagy eseményekre való készülődésekre az elő-frusztráció mindig rányomja a bélyegét. Így az esti üvöltözős pelenkapacsi kiosztása után villanyoltással díjaztam abbéli igyekezetüket, hogy az őrületbe kergessenek egymás piszkálásával-cincálásával, majd az abból fakadó nyávogásukkal. (könyörgöm, árulja már el valaki, hogyan kell higgadtan kezelni azt a szituációt, amikor a képedbe röhög a majdnemnégyévesed, te pedig fölényedből fakadóan próbálsz büntetni... és hol van még a kamaszkor?!)
A helyzet végül odáig fajult, hogy üzentem a Jézuskának, aki ma reggelre eltüntette szőröstül-bőröstül az adventi naptáraikat. (így leírva szembesülök igazán a setét és bosszúálló oldalammal...)
Ma éjjel valószínűleg csillámporba forgatták őket az álommanók, a szárnyaik még nem nőttek ugyan ki, de két angyalka közreműködésével telik a mai napunk. (bocsánat három, de Bigulkáról még nem tudok rosszat, egyelőre ő a mi simulékony Harmadikunk)

Délben felköszöntöttük a Négyévesünket, volt torta meg a régóta kért tikárt  is megkapta. Sosem pörgetem végig a cselekedeteimet: azóta a kiskobzos mindent zenei kísérettel ad elő, így beszélgetünk, így kotlott a gondolkodó trónján is. (apropó trónus: ma először maga intézte a Kula bácsit búcsúztató papírmunkát is, és saját bevallása szerint mától ez így is lesz, kivételt képeznek ez alól a folyékony macicsapatos napok...)


S hogy milyen ő? átlagos testalkatú (1 méteres 15 és fél kilós) visszapofázó, határait naponta többször is tágítgató kiskamasz. Igazi elsőszülött, annak minden előnyös és hátrányos tulajdonságával együtt. Érzékeny lelkű, okos, barátságos, életvidám kisember. A legtökéletesebb tanítóm, csupa olyan tantárgyat okít, melyeknek hiányában ma kevesebb lennék. Empátiára, türelemre és lelki tisztaságra tanít. És a legfontosabb dolgot köszönhetjük neki, amiért örökké hálásak lehetünk: családdá alakított minket.

Boldog Szülinapot kicsi Rókabékám! 
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator