Rohamos a fejlődés, kérem szépen, agyam eldobom, hogy egy délelőtti program kapcsán (erről is majd lesz szó a későbbiekben egyszer majd csak, lassan ülepedős fajtájú vagyok) szúrtam ki, hogy jé' má', né' má', kétcsíkfogú lett az én tündérbögyörőm! (jobb alsó is kint)
Hiába harmadjára futom végig fej-fej mellett a mindennapjainkat kitöltő fognövesztéses prodzsektet, mégsem értem én ennek a mechanikáját: ahányan annyiféleképpen csinálták. Huncos végigsüvöltötte/szopta/karbantöltötte éjjeleit-nappalait, Kismici csak bújtatta kifelé gyöngyszemeit észrevétlen (ájronlány), Bigi meg ELŐTTE heteken át végigszenvedte idejét a fogzás minden csodás tünetével (rágott, nyálzott, nyakig szanaszét mackózta magát, begyulladt a seggedelme, begennyesedett a fogínye), majd a finisben egyetlen nyüssz nélkül áttörtek a hócsíkok.
Aztán meg, volt egy kis elbeszélgetésem 2 napja Huncossal, szólt a kedvenc óvónénije, hogy kicsit elhatalmasodott rajta a fiatalos lendület, és mindenben a nagyok kegyeit keresi, ha kell lemegy érte kutyába is. (értsd idétlenül bohóckodik, esetlenkedik, és -nyeglén visszaszól) Egészen mostanáig azért nem "zavart", mert azt gondoltam, ez a kitüntetett figyelem, csak nekünk szól, az oviban jó magaviseletű, itthon meg... hááát, valahol neki is ki kell engednie a fáradt gőzt, az egész napos fegyelmet-figyelmet. Andinéni javaslatára, első körben megpróbáltunk egymástól függetlenül hatni a lelkére, megbeszéltük vele, hogy ez a viselkedés nem méltó egy olyan okos és nagyfiúhoz, mint ő, és ezzel a hozzáállással elszomorítja kedvenc óvónénijét és még kedvencebb anyját is. Továbbmenve alkut kötöttünk, ha ő betartja a szabályokat, én sem fogok kiabálni (mert azt nem szereti) és fláver páver lesz újra meg szánsájn és hepinesz. Olybá tűnik, lélekdonor Huncmesterre (még) lehet hatni, már ma érezhető volt a változás és este lefekvés előtt hármasban játszottak és nekem nagyon megtelt a szívem mindenféle jósággal és azóta is gombóc van a torkomban, ha csak rágondolok, mert a dolgok mindig kiegyenlítődnek valahogy.
