Egy vacsora erejéig ismét kirúgtunk a hámból (tudom, lassan kellően idegesítő és/vagy unalmas lehetek az állandó vacsora ill. gyerekrajz mizériámmal, de ennyire beszűkült a világképem, fulltime mámi vagyok), bár ez a mostani alkalom sokkal rövidebbre sikerült, mint ahogy azt előre terveztük. Bigi-királyfi ugyanis olyat tett, amit még sosem, rekedtre üvöltötte magát, és nem használt, sem szép szó, sem ringatással egybekötött séta, sem hinta, sem lefejt tej. Ez az a fajta sírás volt, amire csak és kizárólag anyaközelsége lehetett a gyógyír.
Persze a nagyok is megvártak minket ébren, és most először kitalálták, hogy ők újra csakma, velünk aludnának. Az alatt a rövid idő alatt, amíg én alvó állapotúra hoztam magam már ez a kép fogadott a hálószobában:
Természetesen potya-alvónk is akadt, Natasa Faházova személyében, amit/akit Mici kisasszony nemes egyszerűséggel derékmelegítőként használt (igen, az ott egy élő macska) és egészen konkrétan rajta feküdt:
Az alom fíling és a félóránkénti önkiszolgáló üzemmódú Bigi garanciája volt egy rémálmokkal gazdagon tarkított, pihentetőnek egyáltalán nem nevezhető alvásnak.