egyszervolt

Régen volt, talán már igaz sem volt, amikor egy éjszakába nyúló rendelésre, behoztak egy elárvult oroszkék macskalányt végleges elaltatásra. A cicalány középkorú volt és valahogy azonnali pátyolgatását élvezte az összes ottdolgozónak. Így ideiglenes befogadásra került a rendelőbe, ahol lassacskán köz-kedvenccé vált, makrancos és változókedvű természete ellenére is. A hónapok teltek, a hely szűkössé vált, konkrét gazdája továbbra sem akadt a leányzónak. Lassacskán szembe kellett nézni azzal a lehetőséggel, hogy menhelyre kerül vagy ami még ennél is rosszabb, tényleges elaltatásra kényszerül.

Apjukkal azidőtájt kezdtük meg közös életünket és ekkor már velünk lakott szüleimtől megörökölt Chanel lányunk is, mégsem gondolkodtunk sokáig, magunkhoz vettük őt. Eredeti nevét sosem tudtuk, de fajtájából fakadóan Natasának kereszteltük. (s mivel egy faházban tengette mindennapjait, a vezetékneve a Faházová lett) A beilleszkedése ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után (emlékszem én hónapokon át tartó nappaliban kanapé mögött lakásról és szobanövényre járó alomhasználatra is...) , ám a két kukonya öreglány valamilyen csoda folytán lassacskán elválaszthatatlanná barátkozott.

Az évek teltek, gyerekeink születtek, elköltöztünk. A természete nagymamássá vált, megértő és roppant mód toleráns mindannyiunkkal, a hányattatott életünkből fakadó változásokat zökkenőmentesen kezelte.

Beletörődő nyugalommal tűrte a Hunor általi sajátos beropiztatását:

és ha már túl sokáig abajgatták, -bár eredendően vérmes természetű volt-,  sosem bántotta egyiküket sem, inkább hanyag mozdulattal fölfeküdt a komódra, megtalálva ezáltal is egyedi világa lelki békéjét:

A betegségének semmilyen látható előjele nem volt, ezért is ért gyomorszorítóan váratlanul, hogy szombat reggelre deréktól lefelé lebénult.  Két nap versenyfutása volt a lehetetlennel, ezalatt akadt időnk elbúcsúzni, simogatni őt. Hálát adni azért, hogy annyira végtelenül toleráns volt velünk. Hogy ennyire szeretett, s hogy ennyire szerethettük. Hogy olykor lehetett alkalmi derékmelegítő, máskor depressziósok hálótársa vagy vendégágyban lábmelegítő.  Hogy  elengedhettük őt...

Natikám, akárhol is vagy, köszönjük az együtt-töltött bő 8 évet, sohasem feledünk!                                                                                             

télen szánkós

... méghogy három gyerek nem fér el egy (nagyobb) szánkón?

Konvencionális: tél van, mink is szánkózunk híreinket láthatták.

kinek a családfaállítás, kinek a sokmunka, kinek a dackorszak, kinek a nyafogás, kinek a fognövesztés

Családunk hős portrérajzolója megunván a hűtőszekrényünk mágneslapján az anyja által kreált naív szívecskés és nevecskés alkotását, hanyag mozdulattal törölte azt, majd meglepett egy aktuálissal. Persze, én elfogult vagyok, de imádom az őszinte és tiszta rajzait, az éleslátását, ahogy pontosan érzi és tudja, hogy hol a helye a famíliában. Most éppen Nagyfiú korszakát éli, aki apaimádó és mindenben próbálja példaképét utánozni és szokásait, viselkedését mélyen átvenni. (azt azért elárulhatom, nem minden imprintingnek tudok maradéktalanul örülni) Tulajdonképpen egész könnyen tudnánk most együttműködni, ha az öltözködés-témakörben dűlőre jutnánk. Mert ha: 1. egyedül öltözik, órák kérdése és megoldja ugyan, bár azalatt vagy megőszülök vagy rekedtre üvöltöm magam, vagy legalábbis nyugi-pálinkák és -dohánytermékek képe lebeg lelki szemeim előtt; 2. én öltöztetem, akkor ugyan haladunk, bár szenved és rongybabát játszik, saját állítása szerint durván rángatom és lökdösöm őt. A színjátékot legjobban széles óvodai és szülői körben szereti előadni. Ez esetben a 220-as vérnyomásom alap.

Karótnyelt Apjuk égnek álló haja és szokatlan komolysága is teljesen valós kép. Sokamunka, nagyanyomás van még mindig.  Hogy meddig lehet ezt így és ennyire intenzíven csinálni, már számomra is rejtély kategóriás.

Micilányka képen fellelhető helyzete is abszolút reális, akaratbajnoknőnk most stratégiát váltott, nem dacol, látszólagosan beleegyez és besimul, ám amit elképzelt abba a csökönyös kobakjába, azt véghezviszi. Akár beleegyezünk, akár nem. Éjszaka közénk érkezik, reggelente karomat simogatva és apró puszikat osztogatva ébreszt, imádom, hogy mennyire nő, és hogy mennyire a kistükröm. Az összes viselkedési  formámat azonnal átvezi és leképezi az ő szintjére. Mókásan hat, amint pl a bátyját vigasztalgatja buksisimítva, hogy semmi baj, Hunor, ezért nem kell sírnod, megoldjuk együtt, jó? ám nem minden esetben jó visszahallani a türelmetlenségemből fakadó ultimátum kiosztásokat sem: Hunor utoljára mondom el, hogy vedd fel a cipődet és hagyd abba a nyávogást, mert különben istenbizony ma lekeverek neked egyet!  (ennek a bé verziója úgy hangzik, hogy holnaptól verni foglak)

A hajam égnek áll szintén, ebben sincs sok túlzás - de legalább mosolygok.* Azt hiszem, valóban jól vagyok. Belül, valahol nagyon mélyen megvan a békém, csak a külsőm háborog-kételkedik-önsanyargat oly sokszor. 

*A mennyei mosolyom az újabban felfedezett dalmát diópálinkának is köszönhető, hááát, asszem függő lettem. (cucka vagyok, 35 éves unatkozó hátébé, 3 gyerek, valamint 12 kecskelány anyja, és pálinkafüggő)

Bigi pedig rámnőtt. Nem tudom, hogy hogyan és mikor is történt, de cirka 3 hete szenved az alsó szemfogaival, az utóbbi egy hétben már mindkét oldalon borsónyi duzzanattal vegetált, melyből az egyik végre-végre tegnapra áttört (jobb oldalon), a baloldalira még várunk. Az én kisbuddhám minőségi romlása mindenki számára feltűnő: öltöztetéskor-babakocsiban üvölt torkaszakadtából, csak nálam (vagy ott se) jó, az egyetlen számára elviselhető pozíció az az lenne, ha egész nap a szájába lógatnám a mellbimbómat. Bizonyos időközönként felválthatom az ujjaimmal is. Az éjszakai ébredéseit érdekes mód ez nem befolyásolja, a stabil 2-3 megvan most is, a nappalai a csapnivalóak. A másik fő jellemző, hogy ha én eltűnök a képből, Bigger visszavedlik a világ legártatlanabb tündérmackójává. Just for fun.

amikor semmi sem történik

Szóval, mondanám, hogy eseménytelen és sivár a mi életünk, de nem. Valójában egész sok minden történik köröttünk-bennünk, ám valahogy menet közben halt el a közlési kényszer. Persze valahol érthető is ez az állapot, hiszen 6. éve (banyek, HATODIK!!!) jegyzem kisebb vagy nagyobb elánnal a mindennapjainkat.

Nem titok, kicsit mélyponton voltam (vagyok?), egyesek szerint kapuzárási előtti pánikom van, lázadozik bennem az unatkozó hátébé (nyehehe), más vélemények szerint végre újra önmagam vagyok. S hogy én mit gondolok minderről? azt, hogy kicsit besokalltam, időre és levegőre van szükségem ahhoz, hogy újra tudjam indítani a fogaskerekeimet. Így vagy úgy. 

Szerencsére a gyerekek, azok az áldottjófélék, mindebből semmit sem érzékelnek, Hunor példaértékű nagyfiúvá vált, igaz akadnak néki jóféle kiskamasz allűrjei, de ezek nélkül meg már tényleg földre szállt angyal lenne. (és nem, nem szakad rám a plafon).  

Kismici sokkal nehezebb ügy, az oviban csak fiúbarátai vannak, azok közül is a leg-khm-csibészebbek, akiktől nagyon vicces dolgokat tanul el és meg. Gurgulázva röhög, miközben saját magát azzal szórakoztatja például, hogy pukizást, pisilést vagy büfögést imitál. Lányosanyák álma ez a lány. De tényleg. 

Bigi, aki továbbra is nyolcfogú és (nemkiabálomeldemégis) -éjjel- egyre kevesebbet cickózó, pár napja kétlábonjáró lett. Übercukker borsó látvány az elfogult anyai lelkemnek, amint döcögve-rötyögve birodalmi lépeget kb 5-10 métert. Ráérős kis méregzsákom ezt sem siette el. (lesz videó, de még inkább csak csodálom-kisajátítom a  látványt)

És januártól elkezdődött a nagy projekt, a gyerekszoba otthonossá tétele. Festünk és ötletelünk, és még van mit dolgozni rajta, de az ebadták már most imádják. 

a zuhanó birka alatt Hunor tervei szerint lesz egy platós teherautó vagy egy markológép (hö?). a birkákon pedig még 2-3 rétegben átmegyek

a magasságmérős zsiráf balra még teljesedni fog egy kanapé fölötti kisoroszlános pampával.

Hibádzik még egy Mici-macska az emeletes ágy alsó szintjének a falára, valamint Hunor fölső szintjére napocska-holdacska-csillagocska. (nekem meg egy lipótmezei hosszúhétvége)

volt egyszer egy 2012

...avagy hogyan is tegyünk úgy, mintha még mindig életünk központi szereplője lenne a blog és réges-rég nem váltam volna haszontalan tagjává a blogtársadalomnak.

Előző évi számadás következik, ha már a tavalyi évi statisztika eléréséhez időközben analfabétává váltam. (pedig milyen helyre kis bejegyzés született anno belőle. ezzel egy időben rá is kellett döbbennem, tavaly sokkal stílusosabb és frappánsabb is voltam, úgy tűnik hanyatlom minden téren, brühühü)

A szamárvezető innen gyütt. 

A legjobb dalok, amiket idén rongyosra hallgattam:

(közel) 12 dallal körvonalazom az évet:

- az örökös bánat utca

- a féktelenül fittyet hányó
- a megunhatatlan fellegajtó nyitogató

- a bájos micidal

- aztán jól nem vitt messze május (chardonnay azért akadt bőven...)

- persze sütött a nap is

- és közben nyaraltunk is egy kevésbé retrót

- folydogált a pálinka is (ajajj) és kicsit belehaltam a felezőbulimba

- betört miszter Schrody is pár felejthetetlennel, hogyaszongya: Gone for Good, Sleepin' Alone, Little Miss America , hogy csak párat emeljek ki

- éreztem egy kicsit a régi fílingből is

- aztán sose volt még ennyire durva 

- majd átértékeltem, hangulatot idéztem és már itt is volt a karácsony

A legjobb könyv, amit olvastam:

Felfedeztem Kondor Vilmost és Benedek Szabolcsot.

A "leghivatalosabb" komoly dolog idén:
őstermelő lettem. 12 kecskék tejfeldolgozó anyája.

A legnagyobb élmény:
A decemberi Everlast koncert. Óriási hatással volt rám.

A legnagyobb csalódás:
Kispocok elvesztése.

A legszívmelengetőbb:

Bigi ragaszkodása és féltékeny szeretete. Az apró, finom, ám határozottan birtokló érintése.

A legjobb családi buli:

A szülinapom.

A legfurább dolog, amit csináltam:
miniszoknyába kecskéket, kutyákat és gyerekeket legeltettem a Duna parton.

A legbátrabb dolog, amit csináltam - szerintem:

Első sorba (ópárdon másodikba) cipeltem Szőlőt az everlaszton.

A legbátrabb dolog, amit csináltam - mások szerint:
Végre őszinte lettem önmagammal-önmagamhoz.

A legnagyobb teljesítmény:

lefogytam 13 kilót és bebizonyítottam önmagam számára is, hogy egyedül is fent tudok tartani egy gazdálkodást, 3 pici gyerekkel. úgy ahogy.

A legkiábrándítóbb:

egy szilveszteri élményhez kapcsolódik: egy szubprimitív pasi gusztustalan közeledése.

A legfontosabbak, akik idén is átrugdostak a szaron:

A barátaim. És akkor név szerint és abécé sorrendben a válságstáb, a született feleségeim, akik mindenben és mindig. És sokszor még azon is túl. Amikre  már szavak sincsenek. Lészen akár szó láncdohányzásról vagy láncdiópálinkázásról. Micka, Niki, Réka, Szőlő.