2012. március 12., hétfő

S aztán adtunk a kultúrának

Történt vala, hogy az Onleányok legutóbbi blogjátékán oly szerencsés voltam, hogy nyertem két jegyet az Operába, egészen pontosan egy vígoperára. A mindennapi őrületben, állítom, hogy apjukban csak az indulás pillanata környéki időkben tudatosult, hogy voltaképpen mire is bólintott rá hét közben.
Pár kötelező kérdéscsoport után (de mért méred ezt rám? és biztos, hogy nekem is kell oda mennem? és csak kornyikálni fognak benne? és hogy fogom én azt megérteni? mit vegyek fel?), végül megadta magát, és Biggernyúllal felszerelve* nekivágtunk az útnak. (azt csak zárójelben, hogy reggel még szent meggyőződésem volt, hogy a több éve az alsó szinten porosodó 7 centi sarkos bőrcsizmám másik felét csakis "azok az átkozott kutyák" rághatták szét, hogy tényleg nincs egy valamirevaló göncöm, amit felvehetnék, és szégyeneszemre végül tényleg abba a kordbársonyszoknyába kellett mennem, amit Hunorra várva vételeztem, Gólyahír márkanevű és sosem volt alkalmam még felvenni, mert roppant elegancsos külsejű.)
Mellbedobással beestünk az előadásra, mert hiába az optimálisan kiszámolt idő, a vidékiek rutintalansága már minket is megfertőzött: megfeledkeztünk a  fővárosiak kedvelt sportjáról: a parkolókeresős társasjátékról. Így még a magossarkakban való futást is gyakorolhattam, fej-fej mellett haladtam a lapos (és kényelmes!) férficipővel, ami szerintem nem kis eredmény, tekintve, hogy évek óta (kb 5) nem volt rajtam ekkora sarkú.
Az előadásról én csak pozitívumokat tudnék mesélni, a másikfelem pedig talán nem. Készült az operaház teraszán egy "feleségemmel az operában" tematikájú fotó, amin a "feleséget" egy jólismert gyógynövényes párlat és egy pohár annyi a világ amennyit beletöltesz (helyesbítenék: bármi áron tökéletes) habzó ital helyettesíti.

És bebizonyosodott, hogy valamelyik ősöm tényleg egy Holstein fríz lehetett, a 3 órás darab végére már a bugyimból is tej folyt, ez mondjuk nagyban csökkentette a komfort érzetemet. Szegény Bigi meg is lepődött, amikor szinte kitéptem a vigyázó kezekből, majd őrült hévvel csatlakoztattam magamra.
Egy biztos: a kecskéken is kipróbálom Mozartot. (lehet benne valami, elvégre Huncos is Mozartra nyugszik meg, alszik el, már hónapok óta)


* s hogy mért Bigivel? mert a még pulzáló láthatatlan köldökzsinórba nem férnek bele többórás és esetenként 50 kilométeres távolságok, így ő ötpercnyi messziségben vendégeskedett, ahol kényeztetésben sem volt hiány.
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator