2012. május 5., szombat

a dolgok rendjéről

A kertben filozófia van. Megírta már ezt Timi is, akkor csak csöndesen mosolyogtam magamban, hittem is, de inkább nem. Mert nálunk a kertészkedés egy nagyroham és általában szombaton, az egyetlen együtt töltött (pihenő)napunkon zajlik. Mindenki harsog és beszél, előbb csak szépszóval, aztán már szankciókkal próbálunk fegyelmezni, miközben ezerfelé figyelünk és igyekszünk megtalálni azt a pozíciót (egy idő után már úgysem lesz olyan), amelyben még hatékony munkát tudunk végezni. (pl. az én gyomlálásom hasonlatos volt a múltkori ültetéshez: előbb csak hajlongva, aztán guggolva, majd térdepelve s végül szégyenszemre földön ülve)

Ma szerencsém volt, Bigi elaludt a tuják árnyékában piknikezve, a nagyok pedig kimentek a kert végébe labirintust* építeni. Én pedig egyedül maradtam. Egy szál magamban. Évek óta nem volt ilyen. Közel két órán keresztül. A gyomok, az 5-10 centis már sűrű gazzal benőtt paradicsompalánták és én. Meg a csönd. Az a madárcsicsergős, távolból hangfoszlányos, nyaralós. Lassacskán a bosszúságon túl (azzal indítottam gyomirtó pályafutásomat, hogy két palántát kirántottam. igen, én ennyire ismertem a paradicsompalántát), megindultak a gondolatok. Hogy mostanában nagyon trendi dolog lett otthon termelni, magunkat hazaival ellátni. És első évben baromi nagy poén, és tényleg dagadó mellkassal tálalod a csigarágta keserű retket is fel, mert mégiscsak SAJÁT. Aztán elkezdesz gondolkodni, utánaolvasni, kérdezni és akárcsak a hályogkovács, rádöbbensz, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből megtanulni. Míg te botanikai atlasszal közlekedsz az ágyások között, a szomszéd rövidlátó nyolcvaniksz éves Marika néni a kerítés túloldaláról kiszúrja, hogy éppen egy mérgező nádirüttyömpüttyről hiszed azt, hogy galambsaláta. Mert ő ebbe született bele. Az ő szülei-nagyszülei-dédszülei is ezen a földön éltek, tudja, hogy nem próbálkozunk mindenféle úri huncutság (lásd padlizsán) megtermesztésével, mert itt, ez a föld, nem arra való.
Aztán az állatok. Bájos falusi romantika képe körvonalazódik ki mindenki számára, ha azt mondom: kecskék, nyulak, tyúkok, kutyák, macskák. Béke és boldogság. Hiába az állatorvos férj, a kisvárosi feleség, itt két egymást követő napon sem pontugyanúgy történnek a dolgok. Elég egy kíváncsi kecske, egy apró lukacska a drótkerítésén ahhoz, hogy a teljes állomány egy pillanat alatt a szomszéd málnását és facsemetéjét rágcsálja vidáman. Csak tapogatózunk, ismerkedünk, próbálkozunk, napról-napra, évről évre. S hogy kicsit tisztábban lássunk és jobban otthon lehessünk ebben a gazdaságosdi játékban, megsaccolva kb tíz aktív évnek még el kell telnie. Akkor sem tudorai leszünk, hanem inkább gyakorlott felhasználók. Meg kell tapasztalni, ismerni, és   lépésenként levonni a megfelelő tanulságot az adott év történéseiből. 

Türelemre és alázatra tanít ez a falusi lét, hiszen elég egy rosszkor jött lehűlés, egyetlen éjszakai mínusz ahhoz, hogy a gyönyörű kopaszbarackfa összes virága másnapra szétmálljon. Itt lehet csak igazán érezni, hogy mennyire aprók és jelentéktelenek is vagyunk mi emberek a természet hatalmával szemben. Hisszük, hogy mindent megtehetünk, mert uraljuk-birtokoljuk a földet, pedig dehogy.

Filozófia van a kertekben. És béke. És bölcsesség. És türelem. Ott tényleg megáll az idő.


* bár lassan már mindenki hülyének néz megmosolyog minket, a kecskefarmunk mennyiségétől, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálva tartanánk őket, túlszaporulat van és ebből adódóan a jövő héttől kezdődő fejések okoznak némi logisztikai feladatot. Pl. első körben az anyák-gidák elválasztását a kertvégibe történő vellanypásztor-labirintus építéssel próbáljuk megoldani.
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator