2012. augusztus 24., péntek

napibók

- Anyuci, mi csinálsz? -kérdi, miközben éppen a fürdőszobai félperces csöndes magányomat igyekszem kiélvezni.
- Bekenem az arcom, hogy szép legyek. -válaszolom rezignáltan, mert most sem sikerült a belőtt időt teljesíteni.
- Mmmmm -méricskél gondterhelten-, szerintem szép vagy, csak az a baj, hogy túl sok pattanás van az arcodon...

8. nap - Egy kép rólad és a legjobb barátodról

Ismét nehéz helyzetben vagyok. Mégis inkább szerencsésnek mondhatom magam. Jó és szerethető emberek vesznek körül, burkolnak be a szeretetükkel, fonják körém szeretetükből-bölcsességükből-melegségükből a fent- és megtartó hálójukat.  Sok barátom van, és ha sikerül is néha belevesznem a szürke hétköznapi rutinba, egy-egy olyan alkalom, mint a hétvégi lakadáré vagy akár a szülinapi bulim, megerősít abban, hogy jajjdesokan vannak-vagytok. 

Azt hiszem, nincs legjobb barátom. Nyitott ember vagyok, mindenkit melegséggel és (birtoklóan?) mohó szeretettel fogadok. Már nem szoktam csalódni, mert sokkal másképp gondolkodom a barátságról, mint tettem ezt akár még pár évvel ezelőttig is. Meggyőződésem, hogy a csalódás az általában önmagunk érzékeinek becsapása, a másik fél olyan tulajdonságokkal való felruházása, amik talán nincsenek is jelen benne, csak mi vágyunk rá nagyon...

Mindig is azt vallottam a barátságok még kora gyermekkorban köttetnek, hiszen akkor még sokkal elfogadóbbak vagyunk, letisztultabbak és minden reakció-érzés természetes. Aztán felnövünk, tanuljuk a szerepeinket, alakul a jellemünk és magunk köré építünk egy mázt, amin vagy át- és beengedünk idegent vagy sem. Nehezebben köttetnek a felnőtt-barátságok, sokkal több a konvenció, az elvárás. 

Persze, az élet, a jó öreg tanítómester tenyerébe öblösen nevetve, rendszeresen rámcáfol. Gyerekbarátságomból egy darab igazi-mély maradt, aki több is talán már, mint egyszerű barát, olykor anyós, máskor meny, de volt már anya is. S bár életünk többezer kilométerre sodródott egymástól, a kapocs maradt- a fonat erős. Örök. (zárójelben azért a valóságosság kedvéért illik megemlítenem, hogy hála az Fb-nek, az újrafelfedezett gyerekkori barátaimmal, majdnem éppen onnan folytatjuk, mint 15-20 évvel ezelőtt...)
Az elmúlt évben pedig megtapasztalhattam a felnőttbarátságok ríli mélységét, tanultam elfogadást, toleranciát és még abban a mindentelsöprő érzésben is lehetett részem, hogy a különböző szférákból érkező barátaim is képesek szeretni egymást. (mondom én, hogy jó emberek vesznek körül!)

Hát akkor a teljesség mindennemű igénye nélkül következzen egy montázs azokkal a barátaimmal, akikkel van közös képem (keresés közben döbbentem rá, hogy egy valag régi kép eltűnt a gépről. mire jó is ez a játék. hm.)

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator