2011. november 29., kedd

Kéthónapos

Elvarázsol finomságával. Megbabonáz és elröpít valahová nagyon mélyre azokkal a rég nem látott ismerőskék szemeivel. Szeretem a puha érintését, az együttalvásunk birtokló tapintásait. Ahogy megpihen, puhán és lágyan. Ahogy rámnevet, ahogy megérint. Szeretem, ahogy kisajátítja lopott perceink. Ahogy reszketi érintéseim. Álommosolyát, háborítatlan békéjét, nesztelen rezdüléseit, mohón kapaszkodó érintését.
Szeretem, hogy annyira más és mégis ismerős. Szeretem a bőre lágyságát, törékeny ujjacskáit, hurkás combocskáját, gömbölyödő pocakját. Szeretem a huncut fényt a szemében, pöttöm hangocskáját, komolykodó arcocskáját.


(a hátam viszont egyre kevésbé szereti a húsnyúl este mért 6020 grammját...)

És nem tudok elmenni a másik közelgő dátum mellett sem, hiszen, éppen négy éve volt az utolsó ctg-s vizsgálatunk Hunorral, és akaratlanul is újraélem a várakozás pillanatait, az utolsó napok nyeretlen(gyerektelen)csikós zabolátlanságát...

2011. november 28., hétfő

Emlékeztek?!

Akik mégsem, azok számára ITT egy kis segítség. Újra használatban a kiskörtés. (csak tudnám harmincakárhány éve hogyan voltak képesek ilyen minőséget gyártani...? )

2011. november 27., vasárnap

Kezdődik az advent

Azt hiszem, sosem lett volna ennyire fontos és belémivódó ez az ünnep, ha négy évvel ezelőtt, éppen nem advent első vasárnapját választja a Legnagyobbik az érkezéséhez
Hiszen mi másról is szól ez az ünnep, mint a szeretetről és lelkünk készülődésére az ünnepre? A Természet körforgásának azon szakaszához értünk most, amikor felkészülünk a megújulásra és a szeretet ünnepére.
S ebben a globális változásban, valahol a nagyvilágban megteremtett egy anyát és létrehozott egy családot. Hiszen, mi is megváltoztunk, mások lettünk Hunor érkeztével.


Az első vasárnap angyala 
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

2011. november 23., szerda

Hejjóvoda 2.

Pár hete készítettem egy listát, nyomja már a bögyömet és még az eltelt hetek tükrében is tanácstalankodom. Alfák és omegák, kezdet és vég. Születés és halál. 

Valószínűleg korosztályos informálódás lehet, hiszen egy kedves baráti blogban is olvastam több felvonásban az érdeklődésről, igaz, ott kicsit idősebb a delikvens kérdező. S hogy miért kerülhetett ez nálunk napirendre, nem nehéz kitalálni, nyárvégén, szinte a gyerekek szeme láttára távozott el a szeretett Dédijük és rá pár hónapra született meg Bigulkánk. 
Azt gondolom, a gyerekeknek csak és kizárólag az igazat kell és lehet elmondani. Így volt ez a régmúltban is, amikor generációk éltek egy fedél alatt, a születés és a halál nem volt tabu, a régebbi társadalom szocializálta a gyermekeket. Még a karonülő csecsemőket is odavitték elbúcsúzni a haldoklóhoz. Emlékszem, az én nagymamám addig nem tudott elmenni, míg anyuék be nem vittek a halálos ágyához.  Elbúcsúzni. 
Így, amikor Dédit a rohammentő vitte el a házunkból, és Hunor rákérdezett a visszafordíthatatlanra, nem tagadtunk, annyit mondtunk, amennyit magunk is hittünk-éreztünk. Imádkoztunk és reménykedtünk... aztán elengedtük. Rengeteg kérdése volt... mért halt meg a Dédi? eltemetjük a Dédit? és a kertbe hova ássuk el? és melyik csillag lett az égen, anya mutasd meg! sokat beszélgettünk és a mai napig beszélgetünk, ha akarja, a halálról, az elmúlásról. Emlékezünk Dédire, Öregpapára. Elmeséltük, hogy  Dédinek szép és hosszú élete volt, és ő már nagyon öreg volt és beteges, és ugyan most elment és már nem lakik velünk, a csillagok közül mindig látni fog minket és vigyázni fog rájuk. 
Megnyugodott és mindannyiunk közül talán ő kezelte a legjobban az érzéseit. Hetekkel később, egy összebújós estén a könyökömet simogatva megkérdezte, miért ráncos? Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy mert már öreg vagyok. Fuldoklásig zokogott és csak nagyon nehezen tudtam kiszedni belőle, hogy miért sír. Mert féltett, hogy engem is elveszít, hiszen, ha öreg vagyok, én is meghalhatok. Hosszú perceken át csitítottam és megfogadtam, hogy tőlem aztán könnyen nem szabadul, nekem még ki kell szekíroznom a világból a menyjelöltjeimet és agyonszeretgetnem-kényeztetnem az unokáimat. Addig nem mehetek el. Száraz gombócok maradtak aztán a torkomban. Elsíratlan könnyek tályoga.

Bigul születése környékén esténként átbeszéltük a kórházban töltendő időszakot, kértem vigyázzon helyettem is a kishúgára, ha nagyon hiányzom jelezze annak, aki éppen vele van és hívjanak. Bármikor. Ismét voltak kérdései, leginkább az foglalkoztatta, hogyan fog érkezni Bigi, konkrétan hogy hol jön ki belőlem? (merthogy ő emlékszik arra, hogy ő a hasamon keresztül érkezett... ) Megcéloztuk azt a "p" betűs helyet, ami amúgy is szinte naponta megbeszélés tárgya, hogy a lányoknak az van, a fiúknak meg fütyije. A válasszal elégedett volt, a gyártási folyamat -ekkor- még egyáltalán nem érdekelte.

Pár hetes volt Bigi, amikor egyszer úgy jött haza az oviból, hogy az első kérdése az volt, hogyan kerül bele a baba az anyák pocakjába? Nagyot kellett nyelnem, egészen meglepett a kérdéssel, azt hittem, még van pár gondtalan évem, amíg ez először elhangzik. Aztán kezdtem volna az anya és apa mesével, melyben a főszereplők annyira szeretik egymást, hogy egy felhőn lógó pici lélek kedvet kap lecuccolni hozzájuk (ezt régebben sokszor kérte esti mesének Huncos), de idegesen közbevágott, és nehézkesen, de megértette velem, hogy a gyakorlati rész érdekli igazán. Előkaptam az egyik kedvenc gyerekkönyvemet, végiglapoztuk, majd mivel láttam rajta, hogy még mindig nem győztem meg teljesen, egy szakkönyvet is. Ekkor megnyugodott, azóta is nagy szeretettel lapozgatja ezt a könyvet és előszeretettel adja tovább a belőle szerzett -sajátosan értelmezett- tudást a húgának.

Ismét hetek teltek el, a téma hanyagolva volt, mígnem egyszer tetemre-hívva meg nem érkezett az oviból, hogy hogyan is van ez az egész baba-dolog? elismételtem, amit legutóbb, de valahogy most nem volt rá vevő. Faggatott, fogást keresve rajtam. Rákérdeztem, mi a baj, hiszen már görbülésre állt a szája sarka... hát, hogy ez nem igaz, mert kisbence kinevette őt, hogy ez nem így van, a baba attól lesz az anyuka hasában, hogy az anyuka sokat eszik és ettől megnő az. És a baba nem is úgy születik, ahogy mondtam, hanem a gólya hozza. Mert kisbence anyukája azt mondta. (igen, a 21. században!). És ekkor már zokogott, így visszanyeltem a nyomdafestéket nem tűrő kikívánkozókat és nyugalmat erőltetve magamra azzal simítottam el a dolgokat, hogy oké, apa orvos, este megkérdezzük őt is. Közösen átbeszéltük, végül győztünk.

Ámbátor végtelenül szomorú vagyok, mert Hunor fájóan nyitott másokra. Fájóan, mert a nagyfokú pozitivitásából fakadó végtelen büszkeség mellett ott motoszkál bennem az aggodalom is. Féltem őt a pofáraesésektől, félek, hogy kiölik belőle ezt a finomságot, ezt az érzékenységet. És tudom, hogy a szocializáció az ennek a bizalomnak az összetörésével jár, és az összes falat sem húzhatom el előle. Törvényszerű, hogy neki(k)megy, hogy betöri a fejét. Nekem más dolgom nem lehet, mint buksit simogatni és ápolgatni a sebeket. (és elfogadni, hogy mindig mindenhol lesznek kisbencék...)

2011. november 21., hétfő

Micidal

A művésznő kérte, hogy örökítsem meg önálló dalra-fakadását. A repertoáron az aligfelismerhető csipp-csipp csóka szerepel: 


aztán még követte pár örökbecsű darab, úgymint a popopó (a gyengébbek kedvéért: a ma van a szülinapom-pom-pom), bumbumbum  (erről már többször írtam), és a bó-bó (halászjutka: boldog szülinapot), de ezekkel már nem untatok, megtartjuk őket hómvideóknak.

2011. november 20., vasárnap

Szakmai siker

Nem titok, évek óta virtuális kertészkedem. Jókatona vagyok, megbúvok a hátsó sorokban, végzem a rám mért feladatokat, néha hangot adok nemtetszésemek, máskor átvágom a gordiuszi csomót. Névtelenül könnyű.

Nem tudom, melyik korcsoportból kerül ki a legtöbb virtuális játékos (csak sejtéseim vannak), így csak reménykedem, hogy bölcs meglátásaim miatt szavaztak meg céhtársaim elnöki pozíciót nekem, és nem a soraim mögül kiérezhető évek száma miatt. 


Vasárnapi csendélet van, túl egy rubintrékán, amit kettecskén szerettünk volna Hunorral a kicsik alvásidejében abszolválni, hogy szépek és csinosak legyünk. Miután megkaptuk a lelkifröccsünket RR-től, hogy erősek vagyunk és ügyesek és mi látjuk őt, de ő nem lát minket, ergo lehetünk akármilyen bénák is, de ne hagyjuk abba, ezen Huncos be is pörgette magát (de hol lát minket? benne leszünk a tévében? rékanéni itt lesz velünk? és azt akarod anya, hogy olyan hajad legyen, mint neki? -na, ezt aztán végképp nem tudom, miből következtette ki... cirka 43 kérdés egyetlen perc alatt) Az első szakasz (20 perces), második bemelegítő percében adtuk fel mindketten és döntöttük el, holnap lesz a nagy nap, amikor elkezdjük. Bár Hunor szerint, már ettől is nagyon erősek és izmosak lettünk.

És ma még bűnözök, sütöttem egy szekérderéknyi túrós pogácsát is. Egyáltalán nem ápdétet.

2011. november 19., szombat

Kényszeresek egymás közt

Hunor sem volt kispályás, ami a dolgok ritualitását (van ilyen szó egyáltalán?) illeti, nem volt mindegy (sőt, a mai napig nem mindegy, de már sokkal együttműködőbb), milyen színű tányérból eszik (nagy narancssárga svédáruházas), milyen színű szívószállal issza a reggeli kakaóját (már lélekben készítem, hogy az ezerdarabos tiritarkából már csak pár darab zöld van, lassan kezdjen megbarátkozni valami más színnel) melyik bögréből iszik (autós, repülősnyúlas vagy kacsás), és sorolhatnám napestig, de Lujziána messzemenően túltesz elődjén. Az élet összes területén.
Hogy mindent egyedül akar és tud csinálni, az öltözködéstől a vajaskenyér megkenéséig, azt már lassan benyelem. Hogy első pillanattól egyedül eszik, hogy egyetlen kanál ételt sem volt hajlandó etetve elfogadni, elkönyveltem. Elfogadom, hogy mindenhonnan késünk vagy az előkészületbe belekalkulálom a magányosan kieszközölt dolgok idejét is.


Ezúton viszont csókoltatnám annak a pelenkagyártó cégnek a marketingeseit, akik édibédi NEM EGYFORMA állatfejekkel díszítették termékeiket, így minden egyes tisztába tételkor végignyalhatom a raklapnyi adagot egy-egy nyau-nyaus darabért. (köztes megoldásként olykor-olykor becsúszhat egy-egy kutyás darab is, sőőőt a macisakat is macskának sütöm el, bár egyre kétkedőbb pillantásokkal szemlél Ludminka)

S hogy kitől örökölhették...? akad egy tippem, mióta tudatosult bennem, hogy a különböző színű mosásokhoz különböző illatú öblítőt használok... mert így illenek egymáshoz...

2011. november 16., szerda

címnélküli

Sikerült kizsarolnom a mininőből a fényképezőgép átjátszókábelét, nem adok teret a találgatásoknak, úgysem találnátok ki merre volt: a bébitaxi fogantyú-helyének a lukába csűrte be. Aprólékos, hosszas és türelmes munka eredményeként. 
És két év kellett ahhoz is, -meg egy eltüntetett telefonképernyő bizgető (a képen látható kis botocska)-, hogy fél órán át összefüggéstelenül üvöltözzek, sokszor bezzegelve a régmúltat, amikor még gondtalan munkábajáró hölgyemény voltam és a legnagyobb problémámat az aznapi ruhatáram kiválasztása okozta. Az avilági életemre már csak egyetlen luxuscikk emlékeztet, mégpedig a mindig aktuálisan friss telefonom, amihez foggal-körömmel ragaszkodom. ésatöbbi. Kiokádva a felgyülemlett feszültséget, konstatáltam, hogy a mégnincskétéves (!!!) lányom letöltött a netről egy új sablont a telefonra. Azóta megbarátkoztam vele, és egyre nagyobb ámulattal figyelem a kislibát, akinek ez egy szoptatásnyi idő alatt sikerült, billentyűzárfeloldásostól, míg én 3. év aktív használat mellett még azt sem tudtam, hogy létezik ilyen opció. És a pöcök nélkül is van élet, hiszen már laza volt és végre megszűnt az állandó para, hogy elveszítem. Akkor most tulajdonképpen akár hálás is lehetnék? feszültség levezetve, telefon újjávarázsolva, aggodalmaim lemorzsolva... 

Ezáltal pótoltam a hathetes Zsigubabás fotót is, amit a Hugicánk lőtt az ébrenvizslatóról. Úgy látszik, oszlóban a láthatatlan köldökzsinórunk, ugyanis Bigul 3. napja levált rólam, a szombat esti magamrakötéses elaltatáskor jelezte, hogy köszöni, nem kéri. És azóta sem. 3 napja vagy rajtam alszik el vagy egyedül/mellettem, ágyban. Igaz, a mienkben.

S amikor még ZsebiZsigu volt (apjuk szerint én meg négylábú):


Így hétfő délután -Kismici különleges engedélyével- megejtettük első babakocsis Hunorért menésünket. Kicsit remegtem, de tökéletesen abszolváltuk mindannyian, Hunorral sosincs ilyen téren gond, kivételesen Mickó is képes volt mellettünk haladva (vagy belátható távolságon belül) motorozni, Bigul pedig aludt. 

S egy bónusz kép, az ezt látjuk a hálószobánk ablakából című albumhoz. Bizonyos fény- és hőmérsékleti viszonyok meglétekor, évente egyszer-kétszer látható ez a gomolygó jelenség a Duna felett, a sárkány (k)úszik a visegrádi vár felé...

2011. november 12., szombat

S az ajándék

Kerek dátum ez az ötös, így volt ezzel az én áldottjó másikfelem is, de így voltam ezzel én is. Ennek örömére, tegnap reggel ideböffentette, dolga vagyon székesfővárosunkba, ha gondolom, bevisz, szippanthatok jó mélyeket a szmog-szerelmemből. (meg még egy utánvétes könyvcsomagot is átvett zsörtölődés nélkül, sőőőt, az este fél 11-kor általa prezentált Márton napi libavacsora mellé cserepes korallvirágot is kaptam -Istenem, add, hogy ne nyírjam ki időnek előtte-, de ezekért már teljesítenem is kell, aszongya a nagy Ő) 
Az idővel nem volt túl bőkezű a kedves most sem: készülődésünkre kaptunk kerek 20 percet, zuhanyostól-sminkestől két gyerek felöltöztetésestől. Egész jó időt futottunk, ha jól emlékszem, csak egyszer acsarogtunk össze. 
Kismici az út alatt szorongatta a minitévéjét és hangolódott a közelgő szülinapjára, Bigul nyikkanás nélkül szundított. Az Örs vezér tér környékén szabadultam a kocsiból és azonnal az jutott eszembe, hogy meglátogatom a svédáruházat, úgyis akad(na) beszereznivaló bőséggel. Többek között Huncos legújabb hóbortja, hogy ő Kismicivel átcuccolna a saját szobájába éjszakára, ha kapnának egy emeletes ágyat. És erre még a fentebbemlített hölgyemény is bőszen bólogat, ha mellékeljük a nyaunyaus ágyneműt is. Háááát, ha ezen múlik. Úgyhogy most bújom az aukciós oldalakat, meg a bútorboltok weboldalát és keresem az igazit, hogyha mégsem működne a dolog (ezt azonban kétlem, mert eddig amit Huncos kinyilatkozott, az mindig úgy is volt. lásd óvoda, és óvodai ottalvás pl), nem hasadna ketté a szívem a kidobott pénzért, ha mégsem válna be a terv.

Aztán eszembe jutott, ha már itt vagyunk Bea-közelben, rácsörgök, hátha. És igen, bár ebéd közben voltak, mégis ránkértek. Közben beértem az áruházba, és olybá tűnik, harmadjára sem szereztem kellő rutint (azaz síkhülye vagyok), és ahelyett, hogy örültem volna, hogy Bigul rajtamlógva alszik, én megkerestem a baba-mamaszobát és fölébresztettem az alvó oroszlánomat. Mentségemül, a jószándék vezérelt, vagyis inkább az önzés, szerettem volna, egy laza órát szoptatás- és pelenkázás-mentesen eltölteni, barátnőzve. Ehelyett közel 40 percig birtokoltuk az elkülönített helyiséget, kétszer tankolt, kétszer macizott a mérges kisember, egyszer nyakon öntött egy deci féligemésztett tejjel és egyszer a markomba eresztette sárga medvecsapatait.

Persze a naaagy bevásárlásból semmi sem lett, örültem a gyorsan elkövetett ebédnek, Bea vidámságának és Milán mosolyának. Jó volt kicsit kiszakadni és megölelgetni őket. És még a visszafogottan kézenfogósnak induló lányom is bemutatta miként kell hullafáradtan földhözvágólagosan hisztizni, természetesen ebédidőben, és hol máshol, mint az áruház tömött ebédlőjében.

(azért egy kecskefejésmentes wellness-hétvégének is tudnék örülni.  És mivel a hitös nem olvas, bízom abban, egy IRL-es cimbi csak megsúgja neki)

2011. november 11., péntek

5 év

A tél közeledte csak úgy ontja minálunk az évfordulókat, emlékezetes dátumokat. Jókat, rosszakat egyaránt. A mai különlegesen bizsergető, hiszen polgárilag éppen öt éve mondtuk ki a boldogító igent és lettünk férj és feleség. S ha ránézek az órámra, még az idő is stimmel.

Emlékszem, utolsó pillanatig nehezen hittem el, hogy mindez tényleg velünk történik. Próbáltunk hagyományőrizni, a vőlegény már koradélutántól egy barátjánál készülődött, mi, lányok, pedig rihegve-röhögve készülődtünk -azaz inkább készítettek-, sűrűn lecsúsztatva egy-egy kétcentest. Emlékszem, hófehér ruhában még egy gyors cigit elnyomtunk az erkélyünkön, a lakótelep közepibe, és emlékszem a büszkeségre is, amit akkor éreztem, amint elkaptam egy-egy lopott függönymozgást, ahogy mások nézték készülődésünket. (azt tényleg csak zárójelben, hogy akkor pöfögtük a tényleg-az-utolsót, amikor már rég a helyszínen kellett volna lennünk...)
És emlékszem, hogy út közben a hídon majdnem leröpült a cikázó menyasszonyi kocsinkról a csokor, és arra is emlékszem, hogy végig röhögtünk és a magossarkaiban pompázó szőkenő barátnőm kikiabálta a bénázásunkat dudálással is nehezményező autósoknak, hogy vigyázat, menyasszonnyal vagyok, és egyáltalán nem félek használni!
És emlékszem arra a pillanatra, amikor már egyértelművé vált, hogy az a közel száz ember tényleg azért gyűlt össze, hogy tanúi legyenek a boldogságunk konszolidált megpöcsételésének. s hogy aztán végigbulizzunk egy füstös szórakozóhelyes éjszakát.


Valamint egy bizonyíték arról, hogy volt idő, mikor még nekem is volt jó lábam, hogy már 5 éve sem voltam normális. És azóta a helyzet csak súlyosbodott 3 gyerekkel:

2011. november 10., csütörtök

6 hét

A gyermekágy hivatalosan is lezárult, Bigul újszülöttből csecsemővé avanzsált. Tegnap -már a hivatalos szervekkel való megfenyegetésnek engedve-, megejtettük az egy hós státuszvizsgálatot is. Bigi feltankolás után volt, így bárgyún tűrte a csűrögetését-csavargatását, és még a támadónő újabb problématalálására is csak egy nyálcsíkkal kevert tejköpettel volt hajlandó reagálni. Én már ennyivel sem. 

A drága gyermök jól teljesített, egy nappal a hathetese előtt 5220 grammosra mázsálták, ami annyit jelent, hogy (bár hajnal 4-kor valóban nem tuszkoltam mérlegre, annak ellenére, hogy éppen félkómában rémálomkodott kicsiny családunk apraja-nagyja), születési súlyához képest 2 kilót gyarapodott.

S hogy milyen a mi hathetesünk?  általában morcosan (bizonyos megfigyelők szerint inkább komolyan), kancsalít fókuszál a világra a tisztakék szemeivel. Pár napja teliszájjal mosolyog, általában reggel, frissenébredve. A mekegő sírása mellé, jókedvében, egy diszkrét "eő"-zést is felvett a repertoárjába. Még mindig sokat alszik, napközben rajtam, éjjel mellettem, köztünk. A 200x220-as matrac szűkösnek bizonyult, ezért a rácsoságy kókuszmatraca az enyém mellé került, és az lett Kismici éjjeli vacka. Esténként úgy alszunk el, hogy miközben Bigul álombaszopja magát, Huncosnak (baloldal) mesét olvasok, Kismici (kolbászol, mert látszólagosan nem érdekli a mese, inkább jószokásához híven, piszkálódik mindenkivel), mese után a kislámpa lekapcsolásának a felelőse, majd elvetődik a priccsén (jobbomon), és fogja  a kezem, míg át nem ér álomföldre. (ez a demo verzió, 80 százalékban működik, a maradék 20 abszolút képlékenyen változó, a fáradtság és a hiszti faktorból fakadóan).
Biginyúl éjjel egyszer ébred, leszámítva a 11-12 óra körüli  utóvacsoráját. Érdekes, ő is, akárcsak nővérkéje, véletlenül a születési ideje környékén teszi, ekkor pelenkacsere, majd kb egy egy órán át tartó fénybenézéssel le lehet rázni. 8-kor farkaséhesen ébred, kicsit somolyog a nagyvilágnak, majd magamrakötöm és indul is a nappali alvása. 2-3 óránként eszik, azt követően kicsit ébren nézelődik, majd panaszosan nyenyereg, ezzel jelezvén, elfáradt, de egyedül nem tud elaludni. Hiába simogatás és bújás, csak egyre hevesebben kezd el sírni, elfogadtam, ő valóban kendős legény, már a magamrakötés perceiben elalszik.
Sosem hittem volna, de tökéletesen működünk mi így újra 2:1-benként, együtt vasalunk, fejünk kecskét és még ebédet is főzünk. (sőt, pár guggolás után, másnap garantált az izomláz...)


(a fotót majd pótolom, ha sikerül kiszednem Mici kisasszonyból, hogy hova rejtette el a fényképezőgép átjátszókábelét...)

2011. november 6., vasárnap

Lógok még...

...sok egyéb más mellett egy kecskeszaporulat-módosításos poszttal is. Régebben írtam már arról, hogy a -viszonylag- kevés helyre való tekintettel, a fiatal jerkéink és a tejet nem adó lányaink, a falu határában, egy tanyán élnek. 
Ősszel ivarzanak a kecskelányok, emiatt is és a télre való felkészülés miatt, gyakorlatilag felére csökken a tejhozamuk. Így már elég a napi egyszeri fejésük, sőt lassanként átállhatok a kétnaponkéntire. (és majd egyszer arról is, hogy a kétgyerekkel fejésnél már csak a háromgyerekkel fejés a viccesebb... egyszer már írtam róla, hogy mióta gyermekeim vannak, igyekszem káromlás helyet dudorászni, így buktam le a takarítónénissel is, és tegnap este óta már azt is tudom, hogy az újabb pszicho slágerem a már-minálunk-babám...) Node, ha már ivarzás! Osztottunk-szoroztunk-körbekérdeztünk és a legjobb megoldásnak az tűnt, ha nem mi visszük mindösszes 10 leánykánkat (akikből 7 ivarérett), hanem, ha inkább hozzánk jön a bak. Rögvest akadt is egy vállalkozó szellemű, "Kedves" névre hallgató példány, akit akár örökbe is megnyerhetünk, elvégre egy ekkora háremhez dukál egy hímnemű egyed is. Kedvesünk jellemét megismerve/megszeretve, valamint szagát lassacskán elfogadva (s akkor még daliás termetéről szót sem ejtettem... ), át is kereszteltük őt Bendőnek.


Állományunk hazaköltöztetését követő napon készült az alábbi csoportkép is, melyen mind a 13 nálunk állomásozó ördögfajzat szerepel, köztük az én rózsaszín csodának álcázott enyim is:


Bendő látszólagosan jól végzi a dolgát, az eredményességéről karácsony magasságában már fogunk tudni nyilatkozni. Sikereiben bízva, voltak vendéghölgyei is múlthéten nálunk. Szóval oka nem igazán lehet panaszra. 

S végül egy aktuális hír: Katóka, a kukonya társalkodónő, aki képtelen volt elfogadni identitását és kutyaként próbálta élni mindennapjait, végre önmegvalósíthatott és a mai naptól megnyerte álmai munkahelyét: egy közeli állatsimogatóban lett hosztesz(kecske)lány.
Amikor még velünk élt:



(s még mielőtt szegény állatokat kizsákmányoló gazdáknak tűnnénk: Katókának volt egy régi balesete, még az előző gazdájánál átvetődött a szögesdrót kerítésen, mindkét tőgye megsérült, nem tud már kiskecskéket ellátni. Vérbő menyecske mivoltának köszönhetően túl sokszor áll meg egy laza pásztorórára a baknak, és hajlamos az ikerszülésre is. Jelen állapotomban pedig egy fikarcnyi késztetést sem érzek ikerkecskék felnevelésére.
Jámbor természetéből fakadóan fajtársai kiközösítették, az embereket viszont imádja. Bónuszként kaptuk, de nem sikerült nálunk sem túl jól a beilleszkedése, így az előző -erdész- gazdájával konzultálva elhelyeztük őt álmai lakára. Látogatni fogjuk. Megígértük. )

2011. november 3., csütörtök

Számadatok

Bigulka, akit a jóidöse már csak a Bigger névvel illet, -ugyebár, nomen est omen-, észrevétlen meglépte az 5 kilás határt, az esti csakúgy mérésnél 5180 grammot mutatott, a még mindig kölcsön, rendelős mérleg. (lehet ám a fogadásokat kötni, hogy a gyermekágy végire megüti-e a két kiló pluszt...) Lassacskán az összes 56-os újszülött méretű rucit elcsomagolhattam, mert őurasága kinőtte valamennyit.


Már nem vagyok biztos benne, hogy hasfájós. Ugyanis, mióta megvontam Puki-szan nagymesterünktől az esti gázosító adagját, helyette magamrakötve folytatjuk a kilenc hónap alatt már jól bevált szimbiózisunk, valamint elfogadtam, hogy továbbra is Holstein frízként funkcionálok és úgy tűnik, Bigusz nem bírja ezt olyan iramban, mint ahogy nővérkéje, tehát marad a fejés, -elmúltak az esti üvöltéses produkciók. És így megoldódott az ördögi kör és még a fölöslegnek is akadt gazdája, egy korababa személyében.


A vidéki ember hozzáállása a hordozáshoz is megér egy nyúlfarknyi említést: az első hetekben az a hír járta, hogy mégsem szültem, hiszen továbbra is nagy hasam van. Aztán elterjedt, hogy mégiscsak. A történet ismeretében pedig kengurunak hívnak...
Bigi nem az a baba, akit etetés után ott lehet felejteni. Ő mihelyst megérzi, hogy elhagytam a szobát, mekegős üvöltésbe csap át, keze-lába csatakos hidegre izzad. Mindez pillanatok alatt. Ellenben már a magamrakötözés menetébe belealszik. 
Bigusz ébrenlétei alatt nem fénybenéz, mint elődei. Minimalista. Számára mennyei boldogság a fehér, huzat nélküli svédáruházas antiallergén párna a rubinvörös hálószoba falához támasztva. Mosolyra fakasztja.

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator