2012. december 30., vasárnap

micimondja. jajjnekem.

Házi macskalányunk simulékony nőcisége újabban még engem is zavarba ejt. Olyan technikákkal és manipulatív eszközökkel rendelkezik csípőből és ösztönösen és old meg izzasztó szituációkat, melyek minden valamirevaló nő tarsolyában benne kellene legyenek, valahogy az évek és a rutin-szerzés hozadékaként.

Hangja búg és ha a célszemély figyelmét szeretné felhívni magára, édeskésen felkanyarodik a mondat végén. Esküszöm szempillarezegtet, és a kacér oldalpillantások világbajnoknője is. Mindemellett van benne egy spontán és nagyon jól működő ráérzés is, ami sokszor szórakoztató, ám néha eléggé félelmetes is tud lenni. 

A minap elmerengtem  pár pillanatig, amikor is megjelent a térdem-magasságánál, nyújtogatta felém kezecskéit, kérte vegyem fel. Magamhoz vontam és jó mélyet szippantottam a mindenre gyógyír és hamisítatlan miciszagból, de ő eltolta az arcomat két tenyerével és a szemembe nézve, huncut csillogással így szólt "anya, csajoskodjunk!". Önkéntelenül is elmosolyodtam és érdeklődni kezdtem a csajosság mibenlétéről. Háááát, menjünk a konyhába, -felelte megakadás nélkül. Erre aztán már igazából nevetni kezdtem, és körvonalaiban felvilágosítottam arról, hogy a csajoskodás nem feltétlenül jelenti az aktív konyhai részvételt, annak a konyháslány vagy szakácsnő a megfelelő szinonimája, bár kétségtelenül köll lennie egy ilyen oldalának is. Akkkor.... -gondolkodik homlokráncolva- ... menjünk pasizni! És nevet minden porcikájával. Vele nevetek, de azért megkérdezem, miképpen is gondolja mindezt a gyakorlatban. Hát te Apával, én meg a fiúkkal-, válaszolja a világ legtermészetesebb módján. 


Egy másik este odakucorodik mellém a félhomályban az ágyba, homlokát homlokomhoz tolja, nyakamat átöleli és suttogja: anya, beszélgessünk. Érdeklődöm, miről is szeretne beszélgetni, mire azonnal érkezik a válasz: beszélgessünk a körmökről.

2012. december 24., hétfő

karácsony 2012

Túl azon, hogy még kora délután sem találtuk a karácsonyfa díszeinket (god save the házfelújítás), s hogy a kisfalunkban működő élelmiszerlánc boltjában  parlagon heverő díszeket, záróra környékén bezsákmányoltuk, jelentem: mégsem maradt el a karácsonyunk.

Az ajándékok telibetaláltak, a kedélyek lecsillapodtak és még egy nem-konvencionálisra is összezsúfolódtunk. (a Peggy Bundy-ra erősen hajazó kompromittálómat jómélyre elásom)  

Ezúton is kívánunk Mindannyiótoknak boldogságban és szeretetben gazdag ünnepeket! 

2012. december 21., péntek

A plusz

Elmondhatom, idénre még a  három gyermeknek sem sikerült felülkerekednie azon az állapotomon, hogy igen, sajnálatos módon elmondhatom magamról, nem vagyok egy mintamámi, és így december 21.-re igen vastagon megtalálható bennem az enerváltság faktor.

Dimenzió ugrabugrák ide vagy oda: van 2 napom karácsonyi hangulatot rittyentve és kezembe véve az eseményeket (mer' az ugye mindig a nők dolga), újjászületést várni. 

... s aztán vár rám egy hét oviszünet, melynek minden percét Minka szélsőséges dackorszakos hisztijei aranyozzák majd be.

2012. december 12., szerda

A harmadik

Kismici, aki már korántsem nevezhető picinek, ezen a(z idei egyik) világvégét beharangozó napon (ami teljesen össze is klappolna Szépleányunk jellemével) betöltötte 3. életévét.

Egy sztrítfájter királylány, vele át- és megélhetem a mélységeket és a magaslatokat is... gyakorlatilag percenként váltakozva. 
A szimultán két fajtájú számára ismeretlen, 100 darabos kirakós átlag negyed óra alatti abszolválása engem továbbra is csodálattal tölt el, a szilaj és erősen makacs természetéből fakadó fegyelmezetlensége pedig viszonylag sokszor taszít tanácstalanságba.

Még mindig bolond jókedvvel ízlelgetem a szavakat... az én kislányom... és ilyenkor persze mosolyra húzódik a szám és a kedvenc fotóm jut eszembe... azon meg aztán szerintem életünk végéig poénkodni fogunk Apjukkal, hogy node milyen jófej és előrelátó férj is ő már?! hiszen egy életre bebiztosította a legtutibb névnapi ajándékomat! És tényleg.

2012. december 9., vasárnap

ebony and ivory

Történelmi pillanataink oszlopos megörökítendője a mai. Miközben teregetem békésen a 487. mosásomat, s a gondolataim messzi szállnak, egyszer csak feltűnik a csönd. Az a bizonyos, amitől még a szőr is feláll az ember lánya hátán. Mert azt sem tudja mikor kezdődött és azt sem, mióta tart. De egy biztos: sok jóval nem kecsegtet. 

És amikor megközelítem az objektumot (jelen esetben a gyerekszobát), olyat látok, hogy rögvest fényképezőgépért kell szaladnom: 3 békés pizsamás manó parkolót épít. Vagy várat. Vagy házat. De tulajdonképpen lényegtelen is. EGYÜTT játszanak. Dudorászva. Táncikálva. Üvöltés és verekedés nélkül. 

Hiába no, az adventi második gyertya meggyújtása otthonunkba is elhozta a reményt.


2012. december 7., péntek

önző én

Családanyához méltónak egyáltalán nem nevezhető érzetek kerítettek az utóbbi napokban a hatalmukba. 

Visszaröptettük magunkat a gy.sz.e.* időkig, és meg sem álltunk egy koncertig, annak is az első második soráig. Ott aztán bölcselkedhettünk kedvünkre azon, hogy a magyar ember fura ember, kibrusztol magának egy jóhelyet, hogy aztán mozdulatlanul bebetonozva végigálljon két órát és kisképrenyőn nézze, mert rögzíti a koncertet. Persze, közben cöcög, ha netalántán nekidőlnél vagy korrektül tájékoztat arról, hogy te itten elé/mellé nem fogsz állni, mert ő felvételt készít. (értem én, hogy a koncert dvd pénzbe kerül, nagyjából egy jegy ára fedezi amúgy, az élmény meg jobb esetben otthoni hd minőségben sörrel a fotelból... szóval mégsem értem, na) 


Szórakozóhelyeken továbbra is képtelenség normális** italokat fogyasztani. Erősen kétlem, hogy sznob lennék (vagy csak mán öreg az efféle kalandokhoz?), de a szőlőnek a kannában leledző fröccsborhoz éppen annyi köze volt, mint betűtésztás levest szürcsölgető csimpánznak az ábécéhez. Hajnal kettőkor még a döntésképtelenség határán tanácstalankodtam, hogy elég volt-e a hazafelé úton orvul betámadó migrénemre az az egy szem algopyrin, vagy mégis inkább könnyítenem kellene magamon?! 

Hajnal hétkor sem volt feltétlenül őszinte a mosolyom, amikor mellémvágódva a nagyok, fejemben ágyúdörgésként hangzó sikkantgatások és fülettépő nejlonzörgés kíséretében bontogatták mikuláscsomagjaikat. 

Hogy a szinte groteszkként ható gumicsizmás kecskézésemről már említést se tegyek. (alig 12 órával a trágyázás előtt még szépruhába tinilányként sikoltoztam miszter Schrody akár egyetlen pillantásáért is... )   S a kuszaságok kapcsán megérkezett egy csiklandozóan kellemes, ám mégis toroksavanyító érzés, mely a mézeskalácsok apró kezek általi esti gyártására konkrét lelkiismeret-furdalásba csapott át.
De már feldolgozódott, az érzések a helyükre kerültek, a karszalag meg a jegyek mellett várja az öröklétet. (de hogyan is lett 3 darab belépőjegyem?)


*gyerek(ek) születése előtti

** a bornak kikiáltott kannás ital ihatatlan lőre, a csapolt sör olcsó és szar (nem beszélve a mellékhatásaként fellépő gyakori pisilésnek, ami első sorból viszonylag  nehezen abszolválható), a rövid italokat nem feltétlenül alapozásra találták ki, bár kifejezetten hasznosnak bizonyulhatnak bizonyos esetekben, maradnak a long drinkek, amit jelen esetben valahogy nem kívántunk, de utólag belátom óriási hiba volt. 

2012. december 3., hétfő

csak óvatosan

Amikor elégedettségedben hátradőlnél és legszívesebben sokszorosan vállon-veregetnéd magad, igen, idén először nem férkőzött be a fogyasztói társadalom a karácsonyra készülődésedbe, az ünnep arról szól ami. Lesz itt szeretet, készülődés, örömszerzés, együtt-móka és kacagás... nos, akkor hirtelen eszedbe jut, hogy az elkövetkezendő hetekben kettő nap kivételével minden napra jut valami adott program, koncert vagy karitatív sütigyártás. És akkor eszedbe jut az is, hogy az újrahasznosított wc papír gurigákba csempészett apró finomságok mellett megbúvó meglepetés kártyák (ötletek innen merítve) adhoc módon történő becuccolása komoly gondokat okozhat még. És igen, ekkor jön el az a pillanat, amikor a gyerekszoba pislákoló éjjeli őrlángjánál naptárral a kezedben felnyitogatod a kritikus napokat és megpróbálod átvarázsolni az ott talált kivitelezhetetlent egy nem-kritikus napba, persze az igyekezetbe belekeveredsz és eztántól most már aztán tényleg minden reggel lélegzetvisszafojtva bontogattok...

2012. december 2., vasárnap

Ötös

Akkor is vasárnap volt. És éppenugyanígy, advent első vasárnapja.

Akkor még nem tudtam milyen is lesz ez az egész anyaságosdi. Kaptam egy aprócska furaillatú puhaságot, aki belőlünk fakadt. Csak csodáltam és nem tudtam betelni ezzel az azóta is tartó szívtájéki bizsergéssel. Finoman tapogattam, óvatosan érintgettem. Szaglásztam. Méricskéltem. Ismerkedtünk.
Apró és meleg pillantások, felejthetetlenül kavargó szélsőséges gondolatok. Kicsiny és törékeny kisember, örökre beburkolva földöntúli szeretetemmel...


Most pedig itt kekeckedik csacsog mellettem egy 27-es lábú, 17 kiló 110 centi körüli kiskamasz, korának megfelelő eszével és naponta megható igazságérzetével. 

Nagyon boldog szülinapot drága Huncmesterem! (és csak remélni tudom, puszitletörlő és ölelésthárító korszakod hamarosan véget ér... )
 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator