Kánikula a köbön

Miután tegnap kétszer is részt vettünk a Visegrádi Palotajátékokon (okos szülők: egyszer délben a tűző nap alatt, háperszehogy nem mozdulhattunk a királyi borudvar árnyas sátrai alól, máskor meg este, mert anyjuk szerelemre lobbant egy cseterteken felfedezett rönöszansz dallamokat -is- játszó zenekar iránt), maximálisan telítődtünk egy újabb évre.

Két gyerekkel mindkét napszak álom volt, bár így utólag azt mondanám az este könnyebben elviselhető volt, Hunor rótta a bicójával a Salamon toronybéli köreit, Hugica egy ideig csatolt részeként követte életveszélyes iramban a kismotorral, aztán karjaimba dőlve elszenderült -reggelig. S nem ébredt, sem kocsibatevéskor, sem kiemeléskor, sem ágybatevéskor. (najó, az átöltöztetést nem vállaltam be, így királylányosszépruhába durmolt). Az életveszélyes köröket pedig mindennemű túlzás nélkül állítom, elég vaskossá duzzadtak az idegeim amióta gyerekeim vannak, de ezt még én sem bírtam nézni (pláne nem fotózni, mint némely turista!), amikor Kismici teljes gőzzel ereszkedett alá a toronyból és nemhogy lábbal stoppolta volna a sebességet, hanem még jóóóól meghajtva magát ráerősített a tempóra, egészen az utolsó kanyarig, ami a nagy sebesség következtében egyértelműen bevehetetlenné vált, de Mickó nem várta be a totális kisodródást, profi módon levetődött a susnyásba a tovarobogó motorról. Döbbent csönd következett, én már lelki szemeim elé vetítettem a féléjszakán át tartó ügyeleti folyosón ücsörgést pár öltésre várva, ehelyett Kismici seb nélkül vigyorogva visszamászott és csúszott tovább. Két hasonló eset után a gyönge szüvem nem bírta tovább a gyűrődést és elkobozta a motort a hölgyeménytől. 

Mindeközben Hunor toccsant egyet a murván, két tenyere plezúrja bánta, de hamar megtalálta rá a gyógyírt: óvatlanul elszopogatta újszerelem borból készült fröccsömet, aztán derekasan bulizott velünk éjfélig, mindennemű nyöszörgés nélkül. (és ma ennek ellenére sem aludtak tovább reggel nyócnál)

(ezt csak azért, mert egy évvel ezelőtt már készült egy hasonló ugyanitt)

Hunor középkori fegyverállománya gazdagodott egy bárddal, így már van kardja, puskája, szablyája és jövőre előzetesen kiválasztott egy alabárdot is. Mici kisasszonynak pedig közösen választottunk egy álomszép királylányruhát, amit hosszas unszolásunkra volt hajlandó magán-tartania az esti parti alatt. Ugyanis ő most jutott el arra a szintre, amire Huncos köbö ugyanekkora korában: mindennemű ruhaneműtől megválik és a pelenkát sem tűri el magán. Így kislakunk ennek megfelelően apróbb tócsákkal és aknákkal gazdagodik abszolút rapszodikusan.