2011. július 14., csütörtök

Lecsatlakozni vóna jó...

Pár napja olvastam ezt. Kinga ismét elgondolkodtatott és megvilágított és szíven ütött. És fejbekólintva ücsörgök azóta is, keresem a megoldásokat, miként és min változtathatnék. Mert végre megvan a zár, már csak a megfelelő kulcsot kell megtalálnom hozzá.
Amíg az ember teszi a dolgát, az önmaga által felállított mérce szerint, és ettől jól érzi magát, nincs baj. Amikor mosolyogva és sokszor értetlenül néz azokra a kérdésekre, melyek aziránt érdeklődnek, miként bírom-bírjuk, addig sincs baj. Amikor viszont már nem érti, hogy hol lehet a hiba a rendszerben, mert a napok csak telnek, pontosan ugyanúgy és mégis másképp és minden reggel egyre többnek-nehezebbnek érzi azoknak a feladatoknak a megtevését, amit eddig könnyedén teljesített? amikor reggelente alig bír kikászálódni az ágyból és energiatartalékai legalját kapirgálja össze egy-egy nap abszolválására? na, akkor már baj van. 
Mert (mi is) megint túlvállaltuk magunkat, ami tőlünk (szintén) megszokott. Mert embert- és kapcsolatot-próbáló időszakunkat éljük. És tudom, mert ismerem magunkat, hogy erős a mi kettőnk közti kapocs, a szeretethálónk megtart, ám mégis fájdalmas a mindennapi türelmetlenségünk, amikor azért szólunk a másikhoz, hogy szúrjanak a szavaink, hogy üssünk, hogy fájdalmat és lelkiismeret furdalást okozzunk. Amikor már nem a segítő szándékot látjuk, amikor már mindenben a hibát keressük. És ilyenkor nagyon nehéz arra figyelni, hogy már nem csak ketten ülünk a hajóban, hanem lassacskán öten, hogy a kicsi szivacsok vizslatva figyelik a reakcióinkat és finom műszereikkel beisszák a pórusaikba. És rájuk-értük-miattuk is megoldást kellene találnunk. 
Segítség nélkül nehéz. Hogy csak ketten vagyunk, egymásért-önmagunkért, azt már megszoktuk, kis túlzással: mi vállaltuk és vállalni is fogjuk, amíg erőnk engedi. 

Jó lenne kicsit kikapcsolni, és elmenni messzire...

8 megjegyzés:

Timocska írta...

Istenem, de a szívemből szóltál! Pont így érzem magam, reggel már bőgtem is egy kiadósat!!! Bizony, bizony, segítség nélkül baromi nehéz, még ha magunknak is vállaltuk a gyerekeket! Ölellek!

motymoty írta...

Azt mondják az okosok elmúlik ez is. Én is erre várok már egy ideje. Addig meg futom a felesleges köreimet, most már napi két óránál tartok kb. És szemlélem a keletkező károkat. Ezek most már 50e Ft-nál tartanak kb. És szerintem messze van még a vége. De talán az acélbetétes bakancsomat előveszem, és akkor legalább a cigányok békén hagynak. Vagy nem.

Bea írta...

Ismerem ezt a cipőt, tudod, nagyon is... vannak ilyen időszakok, de Te is tudod, hogy ahogy jönnek úgy állnak tovább. Kitartást. Nem lehet könnyű ezt a hőséget nagyobbodó pocakkal és türelemmel elviselni...
De én most épp telve vagyok energiával, szóval ha tudok segíteni, tudod hol találsz! puszik

Kinga írta...

Most olvasom,az éjjel pedig rengeteget voltál a fejemben és épp emiatt az egyedülmindent lényed miatt. Annyira érzem,hogy megtalálod a megoldást... a nekedlegjobbat. De ne félj kérni,mert az elején jó az. Hogy aztán meghnt tehesd a dolgod a magad módján,függetlenül. A szeretetháló pedig ott van:-) ölellek sokszor!

Popianyu írta...

Én csak Beát tudom ismételni...Kitartás!
Én az "értetlen" fázisnál tartok és remélem, maradok.

Kyra írta...

Meleg van, pocakosodsz, semmi különös nincs abban, hogy fáradtabb vagy a szokásosnál, és rosszabbul viseled a mindennapokat. Ha van olyan feladatod, ami átadható, vagy halasztható, nyugodtan hagyd a fenébe. Nekem mostanában ez a taktikám (aztán hol bejön, hol nem...)

gneke írta...

Megy az ölelés Felétek! Nekünk van segítségünk, de így is nehéz. Tudod, milyen sokszor írtam arról, hogy a legnehezebb korszaka volt az életemnek, mikor a harmadik babát vártam - nem ismétlem magam háztartás, munka mellett. És sajnos ennek a gondolatnak kellett felülkerekednie mikor úgy nézett ki hogy még nagyobb családosok leszünk:-(
A nehezebb napok után pedig mindig jobbak jönnek, erre gondolj!

Ildi írta...

Nálunk is minden napos téma ez... :( és bizony borúsan látjuk sokszor mi is a helyzetet. Igen, az ember magának vállalja a gyereket, de segítség nélkül nehéz... Én épp azon gondolkoztam, hogy igen, persze, szeretnék 3-4 gyereket, de a következő lehet, csak akkor jön, ha a nagyobbak már legalább oviba/bölcsibe járnak. Mert így kutya nehéz lekötni egy 2,5 évest meg ellátni egy újszülöttet. Hát még 3 gyerekkel... A terhesség utolsó 1-2 hónapjáról ne is beszéljünk, utáltam magam, hogy megmozdulni sem volt kedvem, erőm.
Kitartás, sok-sok ölelés, és ha tudunk bármiben segíteni, csak sikíts!

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator