A Szobatiszta, a Rettenthetetlen és a Két Véglet Közt Tengődő

A Szobatiszta: különleges ismertetőjele, hogy áttért a pelenkátlan létre -hála az anyja egymást követő kettő darab hanyagon lefektetett éjszakájának: pelenka-mentesen tért nyugovóra-, és ez az éjszaka folyamán sem lett pótolva. Ennek immáron harmadik hete. És egyszer sem fordult elő éjszakai baleset. Pedig iszik, álmában is. Tegnap előtt végérvényesen is kishúgára adományozta a maradék pelenkáit is, mert ő már nagyfiú. És tényleg.

A Rettenthetetlen: ösmét bizonyította leánygyermekünk, hogy méltó a mellékelt ragadványnevére. Tegnap este, miután kettesben learattuk kertünk gyümölcseit és zöldségeit, megfejtük a lányainkat, naivan azt terveztem, egy szusszanásnyi időre kiülünk nagyasszony módjára a teraszra, mielőtt elkezdeném az esti műszakot. (sajt- és vacsorakészítés, fürdetés) Épphogy a hátsó felem landolt a széken, Kismici őrült tempóra váltott a műanyag mociján és persze, minden egy villanásnyi idő alatt történt, nemzetesasszonyunk homlokon landolt a kő járólapon. Nem vettem komolyan, napjában többször megesik, hogy elesik, azonban amikor talpra állt és megfordult, mefagyott a vér az ereimben: egy diónyi lila duzzanat éktelenkedett a homlokán. Ölbekaptam, kapott rá mélyhűtött mángoldot, és hívtam a ház lódoktorát, aki elsőszülöttjével kettesben csatangolt. Kapkodva próbáltam elmagyarázni  mi történt, de ekkor már zúdult is a nyakamba sugárban a róka-rege-róka és ezzel egy időben kibuktak a stresszmacik is a primadonnánkból. Mire rendbeszedtem, megnyugtattam (érdekes, alig sírt és a felajánlott fájdalomcsillapítót sem volt hajlandó beszlopálni), satufékkel megérkeztek a fiúk is, pár háziorvosi telefon, meg pupilla-vizsgálat és megállapítást nyert, hogy a leány jól van. Annyira, hogy félelmét legyőzve, azonnal vissza is pattant az őt magáról levető motorra. Este lehajláskor még fájlalta a bíbí-jét (mondja is a cukornyúl), hamar el is aludt, majd ma reggelre már csak egy kétszázforintosnyi tipli emlékeztet a tegnap estére (meg a gyomrom remegése, ha eszembe jut)

A Két Véglet Közt Tengődő: ha a gyomorsav felemészt- fenn magosan ücsörög, ha éppen (derék)fájásokat produkálva, úgy érzem, azonnali hatállyal távozni szeretne belőlem, garantáltan alul dorbézol. Olykor még a feje is kitapintható... jájj! Messzemenő következtetéseket a jellemére nézve nem tudok és nem is merek levonni, ámbátor azt megkockáztatom, méhen belül egyik gyermekemnek sem voltak ennyire erőteljesek a mozdulatai, ennyire fájdalmat okozóak a megfordulásai. (és ennyire hajnalig mulatozó sem volt egyikőjük sem... csuklik, rüttyög, tivornyázik)