2011. szeptember 15., csütörtök

Csak a szokásos papírforma... de miért is lepődöm én ezen meg?!

Reggel félelmetes pakkal indítottam útnak az elsőszülöttet, ami nem kevés bosszúságot derültséget okozott apjuknak, aki szerint cukorfalat leszek, amint a Nyilasmisi mennyiségű cekkerrel, szuszogva a dinnyeméretű hasammal, hónom alatt a két süvöltővel a déli napsütésben térek majd haza. Annyi negativizmus szorult beléje, hogy én is elvesztettem már az egész ottalvás felé a bizodalmam. 

Az egész délelőtt nyögvenyelősen telt, állandóan az órát- a telefonomat nézegettem, vajh most éppen mit csinálhatnak?! aztán eljött az előre megbeszélt 2 óra (Jutkanénivel abban maradtunk, ekkor jelentkezünk mi, ha eddig minden rendben zajlik és nem jelentkeznek ők), kissé remegő hangon telefonáltam be, hogy pár szóból kiderüljön: teljesült a vágya, aktuális szerelem és legjobb barát között feküdhetett le és kis buksisimi után az elsők között szenderült álomra. Negyed 4-re kellett érte mennünk, ébredéskor volt egy kis riadalom (sosem aludt még sehol idegenbe nélkülünk), de hamar megvigasztalódott.

És holnap is bent akar aludni. Mert szerinte attól lesz nagy és erős. 

És igen, mindenki TUDTA előre. És SENKINEK sem voltak kétségei. Csak én érzem magam egyik szeme sír a másik nevet királynak. Mert egyrészt csak éppen annyira vagyok büszke erre a rókabékára, mintha ma vette volna át a Nobel díját, másrészt meg olyan hamar szakad az a láthatatlan zsinór... ez a röpke délelőtti 3-4 óra hamar elröpült, innenstől 6-8 órát lesz távol tőlem-tőlünk. Ami egyrészt szintén könnyebbség, másrészt meg hiány. Meg kell szoknom a gondolatát annak, hogy egyre önállóbb, egyre nagyobb lesz az olyan rész az életében, ami tőlem már független.

És bár sokszor bizonygattuk, hogy mennyire hamar felnőnek és csak az első pár év a  kőkemény szimbiózis, azért ma mégiscsak megilletődötten nézegettük egymást apjukkal, hogy mennyire nagyfiúnk is van már... és amikor megpendítettem, hogy kettőt pislogunk és a koliba költöztetjük be pontugyanígy, apjuk a szokásos cinizmusával megjegyezte, reméli, akkor azért nem Márkó és Roland között szeretne majd aludni...

3 megjegyzés:

Dius írta...

:-* :) Örülök, hogy Hunor ismét megérett valamire. És örülök, hogy képes vagy engedni őt, hogy teljesítse azokat a dolgokat, amire képesnek érzi magát.
A szimbiózis pedig örök, csak kicsit más dimenziókba helyeződik. De ez is így van jól, pont most.
Ölelés nektek. A nagy ovisnak dupla. :)

Poppy írta...

Őőő...Ami azt illeti, ÉN nem tudtam előre...csak miután velem már megtörtént. :)

motymoty írta...

:)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator