2011. szeptember 4., vasárnap

Látogatottságnövelő bejegyzés következik

Bár még nem akartam írni róla, mert ugye ez nem is igazán jelent semmit (a linket csak saját felelősségre nyissátok, undi elemeket tartalmaz!), csak annyit, hogy talán lassacskán munkába lép a gépezet, de aztán arra jutottam, mégiscsak lejegyzem a későbbiekre vonatkozóan. 
Mert milyen jól is jött ma ennek tekintetében, hogy pár évvel ezelőtt oly gondosan és gyakorlatiasan fölvéstem, hogy mi kerüljön a kórházi csomagba? Pillanatok alatt becuccoltunk Hunor segítségével, -bár részéről voltak kényszeres elemek, pl. amikor körmeszakadtáig ragaszkodott ahhoz, hogy kórházi könyvként az annapetigergőt vigyem, mert Zsiga azt szereti, vagy amikor a n+1.-en plüssállatkát kellett kiebrudalnom a szülőszobai pakkból-, de alapvetően szűk 10 perc alatt minden a helyére került. 

És nem, lélekben csöppet sem állok még készen a szülésre. Kettő darab jóslófájásokkal bőven átitatott éjszakát tudok magam mögött, és a jövőhetünk programokkal sűrűn teletűzdelt. Fáradtnak és erőtlennek érzem magam, és ezen az a  tény sem segít, hogy a lelkiállapotom a tüzetokádó sárkány és a sírásból hisztérikus röhögésbe átcsapó némber között lebeg. S közben rendszertelenül fájdogálok.

17 megjegyzés:

anyus írta...

Nem találtál szolidabb című cikket?? :)

anyus írta...

...vagy így kerestél rá??? :)) bocs.

cucka írta...

Anyus, ne a címét nézd. :D (ÉS ÖRÜLJ? HOGY MEGÚSZTAD, szegény motyi :D) meg a képeket se. :D a szövegen van a hangsúly. :D (és tényleg nem találtam ennél összefogóbbat :D)

Ercsi írta...

Én nehezen hiszem el, hogy TE a 37. héten szülnél... :$ Na jó, a szeptember 30-at viszont már nem gondolom reálisnak... :)
Mikor szeretnél szülni? Anyám... MINDJÁRT BABÁZOL!!!! :-O Tudod??? :)))))

Névtelen írta...

Hát nem valami múzeumlátogatás az tuti... szerintem a mai modern életből mindenféle ilyen "undi" dolog hiányzik. Elvégre a tvben a vért is kék löttyel ábrázolják, nehogy lelki sérülést okozzon a piros... a vér látványát elhomályosítják, mintha nem az folyna mindenkiben... a gyerekeknek hazudnak arról ha valaki meghal stb... persze, hogy sokkoló egy nyákdugó...

-Anita- írta...

Most akkor mi történik tulajdonképpen? Mehetek lefeküdni, vagy eksön van? :)

Hold-AnyuCica/WS írta...

Nem akarom tudni, hogy telik az idő... szívesen olvasom majd a Tiéd-szülés dolgokat, de aztán satufék saját részemről :S

cucka írta...

Ercsi, én is nehezen tudom elképzelni, hogy ne a kiírt dátum után szedelőzködjek. Az előző kettőből kiindulva, Hunornál kettő nappal előtte, Minkánál meg aznap reggel távozott ez a bizonyos. Szóval, továbbra sem tudom.
És ha mégis menni kell, hát úgy igencsak nőies szülésem lesz, bekaralábéfőzelékeztem vacsorára. :DDD
Bogarandusz: egy szülés tényleg nem egy múzeumlátogatás, és kellően sokkoló is. akárcsak a nyákdugó :D

cucka írta...

Anita, nyugodtan aludj rá egyet. Itt ma éjjel NEM LESZ SEMMIFÉLE SZÜLÉS! :D

Dius írta...

Most nem azért.. de most mindannyiunkban ott lesz a nagy kérdőjel egész éjjel, meg holnap amíg mondjuk nem leszek netközelben, meg úgy egyáltalán.. de még van ám két heted. :P 18-a az majd csak mához két hétre lesz. Szóval... nyugika.. és lazaság... (bár ez a Zsiga okozott már pár érdekes meglepetést mióta tudjuk, hogy érkezik.. ) Gondolok rád.. legyen úgy, ahogy Te szeretnéd. (vagy ahogy a legjobb)

gneke írta...

Nyákdugó: Adrikánál előző nap, Andornál 9 nappal előtte. Áronnál nem volt ilyen, erősen indított szülés volt.
Számmisztikázzunk: mi volt eddig? 2, 12? Akkor most jön a 22. (mik is a szerencseszámaitok?)
Még alig olvastunk valamit a Zsigubébi várásról, nem hiszem, hogy már ennyire közel vagy hozzá.
Nőies szülés:-) Én mindig befokhagymáztam előtte...(gyros illetve lepcsánka hozzávalójaként)

Magdaléha írta...

hűűűha!!! :-))) Hát nagyon kíváncsi vagyok!

Nani írta...

Drágám! Végre nem túlhordanál, én szorítok, hogy már csak napok legyenek (persze ha felkészültél). De ahogy ismerlek a nyákdugó után heves kattogásba kezdett az agyad, hogy mi van ha két nap és szülünk és elkezdtél felkészülni. Legyen egy tippem???? Szombat, 10-e. Na hogy tetszik???

motymoty írta...

Bizony. Szegény motyi. Szegény Cucka. :)

Azért drukkolok, hogy a teendőid végére érj. :)

És Hunornak is, hogy legyen még alkalma becsempészni az annapetigergőt.

Kinga85 írta...

Hú, már a 37. hét... Drukk-drukk, hogy felkészülj, mire élesben megy, és szép és gyors szülést kívánok :)

julcsi írta...

Hűha Nagyon Izgi!!!!
Szívből szorítok hogy Minden a lehető legjobb legyen!!!!! Ölelésem!!!!!!

sellőlány írta...

Na, beparáztattál, most óránként nézegetem a blogodat és aggódom, hogy miiiivaaaaan!

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator