2011. október 2., vasárnap

Újra itthon

Nagyon rózsaszín, nagyon harmonikus, nagyon idill, nagyon pityergős, nagyon hormontúltengéses. És ebből még az sem tudott kizökkenteni, hogy a fővárosban megrendezett futóverseny következményeként jópár tiszteletkörrel gazdagítottuk a hazavezető utat és hogy Huncos megmutatta mit tanult amíg nem voltam itthon. Okos dolgot: a slagon vízszintesen futóbicajozni gumikerékkel. Borítékolható volt a végeredmény, igen ismét egy két helyen felhasadt homlok, amibe akár egy öltés is elfért volna, de mi örök naturalisták megoldottuk egy szupermenes ragtapasszal. 

A teljesség mindennemű igénye nélkül a mostani kétkedvencem: az egynapos Zsigumosoly és a közelebbi ismerkedős:



És persze nem mi lettünk volna, ha a nagy találkozást sikerült volna megörökítenünk egy fotó erejéig. Ehelyett egy életre a szívembe égett az a kép, ahogy a két kis megilletődött szöszke kézenfogva beóvatoskodott a kórterembe, ahol agyonsimogatták Zsigát, én meg nyeldestem a torkom gombócait és csak arra tudtam gondolni, ennyire gazdag talán még sosem voltam...

És itt is szeretnék megköszönni minden kedves szót és gondolatot, amit küldtetek felénk. Hiszem, hogy sokat segített és célba talált. KÖSZÖNÖM!

25 megjegyzés:

WildShyccu írta...

Én is gazdag vagyok, amiért részese lettem ezeknek a soroknak. /Bőg, hormon-ömleng/
Úgy szeretlek titeket :)
További szépeket!!!

Lili írta...

Jaj Cuckám, én nem is vagyok várandós (asszem), de olyan szép, olyan sírnivaló....legyetek nagyon-nagyon BOLDOGOK!

Dius írta...

Ó. :) Semmi hormonos okom nincs rá, de én is itt bőgök...
Élvezd ki az összes pillanatot.. :)
Nagyon sokat gondolok rátok.
Sok-sok puszi nektek.

Leonine írta...

Jaj, de szépek vagytok, annyira gratulálok! :)

gneke írta...

Jöttem a könnyezők számát gyarapítani;) Üdv a háromgyerekesek táborában!
(eddigi képek alapján a legCuckásabb gyerkőcke)
Gratulálok, puszi Nektek!

anyus írta...

Az a biggyesztett szájú mosoly haláli! :)) Isten hozott itthon.

Nagygyörgy Éva írta...

Szintén szipog... Legyetek nagyon boldogok még nagyon nagyon sokáig!!

vorosbegy írta...

Most én nyelem a torkom gombócait :)
Gazdagság ez valóban...

Csilli írta...

könnyhullajtás, és sóhaj... és isten hozott még1x gyönyörűséges Zsigubébi!! És örülök, a boldogságotoknak!! És én is akarok méééég ilyen cukiságot:)

SKY írta...

Drága Cuckám, kicsi Zsigu, hatalmas gratula mindkettőtöknek, Isten hozott Nagycsaládosként Benneteket!!! Rengeteg ölelés, sok sok gondolat és nagy nagy cuppanós innen a szomszédból. :)

SKY írta...

Drága Cuckám, kicsi Zsigu, hatalmas gratula mindkettőtöknek, Isten hozott Nagycsaládosként Benneteket!!! Rengeteg ölelés, sok sok gondolat és nagy nagy cuppanós innen a szomszédból. :)

SKY írta...

Drága Cuckám, kicsi Zsigu, hatalmas gratula mindkettőtöknek, Isten hozott Nagycsaládosként Benneteket!!! Rengeteg ölelés, sok sok gondolat és nagy nagy cuppanós innen a szomszédból. :)

vicger írta...

:))) Isten hozott kisEmber!! Gratulálok Cucka nektek, sok sok boldogságot az egész családnak ! :) Hajrá tovább 4eskéhez ;)))
Millió pusz :)
Huncosnak külön gyógypusz :)

Márti írta...

Sok szeretettel gratulálok Nektek! Boldog, szép Életet ötösben!

Ildi írta...

Csodaszépek vagytok!!! És nagyon sok ilyen boldog, gazdag napot-hetet-hónapot-évet Nektek!!!

mhtimi írta...

Én sem tudok mást írni, csak amit az előttem felsorakozottak...
Boldogságot, egészséget, sok örömet, sok gyereket, és még sok-sok ilyen pillanatot kívánok Nektek!

Timi írta...

Isten hozott Titeket újra itthon :) és hasonló jókat kívánok Nektek, mint mindenki felettem. Magamnak meg sok bejegyzést Tőled, van még két hónapom tapasztalatokat szerezni így virtuálisan a háromgyerekességből :)

picidia írta...

nagyon-nagyon szépek vagytok! gratulálok, újra és újra. :)

motymoty írta...

Tényleg nagyon helyes. És az a majom?

julcsi írta...

Istenem Olyan gyönyörűséges Kismanó!!!!!
Nagyon sok Boldogságot kívánok nektek!!!!

Cuki írta...

Csak ismételni tudom magam: annyira cuki:-)
Olyan kis kerek bébi, igazi szép baba, jaj de jó.-))))) puszi nektek és kitartás drága!

sellőlány írta...

Nagyon vartam ezt a bejegyzest... Nagyon szepek vagytok!!! Legyen tovabbra is ilyen boldog az ismerkedes egymassal. Apjuknak meg kitartast a kecskekhez (mert oszinten remelem, hogy teged mostansag nem enged oda).

Nani írta...

Csodaszépek, csodaboldogok..... dolgoznak a kismamahormonjaim, de amúgy is könnyfakasztó!!!! Úgy örülök Nektek!!!

cucka írta...

Édesek vagytok, köszönjük! :)

Kendemami, a láb melletti kismajom nem ismerős valahonnan? ;) és hogy mért pont majom? egyrészt kórházba indulás előtt pár perccel Huncos ezt csomagolta be Zsigunak, hogy legyen mivel játsszon, ha megérkezik, másrészt a rugdalózóján is akkor éppen egy kismajom volt. adott volt a helyzet. :)

cucka írta...

és aggodalomra semmi ok, -bár rajtam nem múlna a kecskefejés, rám kifejezetten üdítőleg hatna pár magányos istállós perc-, a szülés alatt annyira megnyomorgattam a jobb kezem hüvelykujját, hogy még tollat fogni sem vagyok képes vele, így fejni sem. :(

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator