2012. január 30., hétfő

Helyzetjelent

A Négyéves:
- pénteken már orrotfújva jött haza az oviból, estére nyűgösebb lett, de kezelhető, éjszaka köhögősből hányós, reggelre panaszmentes karikásszemű. A verőfényes napsütés minket is kizavart még egy utolsó D-vitamin-pótlásra, mielőtt beköszönt a beígért szibériai hideg. Idegenben ebéd, el sem hittem, de határozottan konszolidáltra sikeredett, ami javarészt az éhező ivadékok számlájára írható, aztán haza, és már a kocsiban gyanús (lehetett volna)  az el-elbóbiskoló Nagyfiú. 39 és fél, Celsiusban értendő. Dejó. Orrszív-láztcsillapít, egykupacban összebújunk, csak egy kisidőre. Közel 3 óra lett belőle. És sötét. És semmi, de tényleg SEMMI nem tudott felébreszteni. Így meghiúsult egy nagyonvárt találkozás, pedig még a kapunk előtt is toporogtak a fülsiketítő harangzúgással egybekötött kutyacsaholás ideje alatt, amiből mi tényleg semmit sem érzékeltünk. 
- szombat éjjel még mindig magas láz, pöppet el is engedi magát, dehát ő ilyen, nem ébred fel, pedig sose csurrantott be, most igen, vigasztalhatatlanul sír, ég a láztól. Köztünk alszik, sokáig hüppög, félrebeszél. 
- vasárnapra már csak a kemény cucc marad, amit orrszívó-porszívózunk, és beköltözik a csőbe, a vízsugár képtelen kimozdítani ezt a tömény masszát. (esetleg valaki elárulná a titkát, hogy hogyan is lehet azt a műanyag csövet kitisztítani? mert az én módszerem a cső bizonyos időnkénti cseréje, infúziós szerelék pótcsőre)
- hétfőn itthon marad. Bár már láztalan, még vaskosan taknyol. A fél ovi hiányzik, a holnapra tervezett szülői és a hétvégére időzített farsangi buli jövőhétre csúsztatva.

A Kétéves:
- minden alkalmat megragad, hogy piszkálhassa a Nagyot. Ezért a Nagy sokszor elmondja neki egy nap, hogy Miiiinka, hú de haragszom most rád!, Már nem vagyunk barátok, és Soha többet nem hívlak Puppának, csak úgy hogy Minka! (amire a hölgyike rányávoghat, hogy "neeeem, én Puppa", aztán Huncos mondhatja, hogy "nem vagy Puppa, Minka vagy!"... ésatöbbi. Egész jól bírom, csak akkor üvöltök közbe, amikor Kismici magas Céjétől berezonál az agyam)
- és ma már ő is taknyol

A négyhónapos:
- négyhónapját egy senki által nem hitelesített, üres szobában történt hátról hasrafordulással ünnepelte, amitől aztán annyira megijedt, hogy még percekkel később is lefelé görbült a mindig kacagásra álló teliszája. Valószínűleg fogat növeszt, imádja a textilpelenkát az ínyéhez morzsolgatni. Egyre kevesebbszer eszik, talán a  hidegfront hatása, de az elmúlt napokban 6-7 órát is képes egyhuzamban aludni. Persze, nappal. Az éjszakákra sincs panasz, átlag egyszer kel. De ettől még nekem nem lett könnyebb az állandóan telített tejtárolóimmal. Este megmérettetett: 7520 gramm súlyú, hossza bizonytalan, majd a védőnéni szerdán megnyomorgatja.

A gerleszülőpár:
-  egy félrement üzenet új tüzeket lobbantott fel a szunnyadó parázs alól. A szürke és rohanós hétköznapokban sokszor elsiklanak a szerepeink és olykor nehéz meglátni magunk mellett azt a Férfit, akibe évekkel azelőtt beleszerettünk. Nekem most sikerült... ezúton is örökhála érte!

12 megjegyzés:

motymoty írta...

Ennyire ragaszokdik a Puppához? De édes. :)

Örök hála is ok, de mellé lehetne örökgerle is.

csifo írta...

Pont ma jutottál eszembe amikor a kicsi nyúzza a nagyot aztán vissza és jön a magas C és akkor ébredésből rázendít a legkisebb és ezt próbáld nyugodtan megoldani ahogy azt le van írva a könyvekben, na ekkor jutott eszembe , hogy ezt Gabi vajon hogy oldja meg?De látom nálad is kiborul néha a bili!:)))
Jobbulást a családnak!!!!!

anyus írta...

És így szépülnek meg a kurvatuják és tűnnek el a szörpfoltok :)

Szeri írta...

Hehe, a magas cékben nálunk sincs hiány:D
Nos, az porszívós orrszívónál sehogy nem lehet kimosni a csőből szerintem a trutyit...
Viszont én találtam egy cső nélkülit:) Baby Bruin márkájú, Dr Vácity József találta fel.
http://www.pelenka.com/termek/adatlap/49/orrszivo

Bea írta...

Nálunk is van magas c... pedig nem is tartunk itthon lánygyermeket:)

cucka írta...

Motyi, abszolút alkalmazza magára a Puppát, így is mutatkozik be. :)))
Örökgerle csak a mesékben van. Viszont éppen azért tudnak jót tenni ezek az apró ráébredések, hogy kurvatuják ide, szörpfoltok oda, az élet nem csak erről szól. :) És addig jó, amíg ezek a szerepek (is) felszínre tudnak jönni, kisgyerekes családokban szerintem hajlamosabb, hogy háttérbe szorul a férfi-nő szerep, s marad az apa-anya. Baromi fontos néha kicsit le tudni tenni a sarokba a szülői szerepeinket és újra visszabújni a férfi-női gúnyánkba. Megéri. ;)
Szeri, nem találtam leírást róla, de ez akkor nem is csatlakoztatható porszívóhoz? sajnos a múltkori fülgyulladás óta nagyon fontosnak tartom a jó alapos leszívását ennek a trutyinak. (eddig szájjal szívtam az ariannat, de rájöttem hatékonyabb a porszívó és már Hunor sem fél tőle)
Bea, sztem a hangfrekvencia nemtől független. :D elementáris hangerő. (és mindig azt gondolom, hogy Hunor sose volt ilyen, de visszanéztem pár e kori videóját, és de, pontilyen volt)
csifo: ha higgadt megoldást keresel, talán egy annapetigergőben találsz, nálunk überszenvedélyeséknél üvöltés van. tudom, nem szép. de a végeknél és ritkaságukból kifolyólag igencsak hatásos. :D (pl Hunor már nagyon szépen dobja vissza a labdát, hogy "ne kiabálj, anya, azért nem csinálom meg, mert kiabálsz velem!" :D kösziszépen. )

Szeri írta...

Cucka, dehogynem csatlakoztató, csak nincs benne cső:) Maga az orrszívós része van speciálisan kiképezve, hogy ne szívja ki a gyerek agyát is:) És az orrba dugható része jól le van kerekítve, így ha kapálódzik is a gyerkőc, nem sérted meg az orrát, mint pl. egy-egy alkalommal én is:(
A magas c-hez meg nálunk is csak fiúk találhatóak:D

cucka írta...

ó, hát köszönöm az ötletet. :) Amúgy sose értettem minek ez a hosszú cső rájuk, gyereklefogáskor pl jópofán bele lehet gabalyodni. :/

Névtelen írta...

Ami nem jön ki, azt fültisztító pálcikával szoktam kiszedni. Fúj, de legalább kijön, miután leforráztam a kezem ötször (mindig forró vízben mosom ki, a férjem azt mondta úgy kell, én meg még nem gondolkodtam el egyéb variáción)
Minél többször melegítsd a fülét is a sapival (kivéve, ha lázas) utána jobban tudod szívni is.
love story- :-)Ilyen félrement üzeneteket direkt is lehet kreálni, vagy csak a szerencse segíthet? Persze csak ötlet szinten érdekelne:-) Cuki

anyus írta...

Ez egyszerűen zseniális ötlet, mármint a kreált félrement üzenet :) Szerintem írjunk néha ilyeneket egymásnak...

cucka írta...

Cuki, ha gondolod, vállalom Kupidó szerepét. :)
Tényleg zseniális ötlet, csak úgy izzanának a bloggerlepedők :D

fenci írta...

A csövet Domestossal feltölteni, hagyni, majd simán kiöbliteni... Jobbulást Nektek

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator