2012. február 18., szombat

Életképek

Múlt szombaton, részt vettünk nagycsaládos életünk első teljes-stábú idegenben vacsoráján. Kicsit remegett a gyomrom (főként az előző 24 órában rajtam is keresztülsuhanó FHV maradványaként), ám mégis úgy döntöttünk, jöjjön, aminek jönnie kell, elmegyünk. Legfeljebb majd felváltva eszünk, vagy megtanuljuk, hogy soha többet ilyet még pár évig, de az a forgatókönyv is lezajlott előttem, hogy még desszert előtt hazajövünk. Azonban nagyon kellemeset csalódtunk, a nagyobb gyerekek a külön megterített kisasztalnál édesen vacsoráztak, majd atomjaira bontották a házat, a legkisebbek a járókában gügyörögtek és el-elszusszantak.
Azt gondolom, az elmúlt években a legjobban ezek a hétvégi barátos vacsorák hiányoztak,  amikor nem kell belapátolva, szinte egészbe lenyelve az ételt, feszülten emészteni. Hiányoztak a jó beszélgetések, a finom ételek és a hozzájuk illően felsorakoztatott mennyei borok.
Fél 10-kor jeleztek az enyéim, hogy ők biza álmosak, menjünk haza. Mivel ajándék órákként éltük meg ezt az estét, eleget tettünk kérésüknek és 10 perc alatt már haza is értünk, ahol egy gyors fogmosás után már horpasztottak is reggelig. 

A múltheti sikereken felbuzdulva mára mi hívtuk vissza vendéglátóinkat. Kicsit főzőlázban égek, készül a két menüsoros három fogásos és izgulok, hogy a félig (sem) berendezett házunkban tudnak-e majd órákon át jól ellenni, játszani. (és reszkess világ, ha a Pelenkási gyerekek összefognak, ugyanis az elsőszülött most árulta el, hogy múlt héten ők a fölső szinten bújócskáztak és amikor Hunor volt a hunyó, Kismici megleste hogy a vendéglátónk lánya melyik szekrénybe bújt el -jájj, még mindig nincsenek szekrényeink!!!-, és aztán azt megmutatta neki. Mellé tette ugyan, hogy Mici csalt, de csak így egy héttel később, és az adott szituációban élt vele)

És Bigi tényleg forog hátról hasra. Pár napja ágynemű-áthúzáskor kétszer is leteremtettem a nagyokat, hogy mér forgatják szegény nagytestűt hasra, amikor úgy nem szeret lenni, általában fuldoklást imitálva szenved, aztán mindenkit kizavartam a szobából és csak én maradtam és akkor is hasra került valahogy. A "hogyan is csinálja" pillanatot nem sikerült még elkapnom, de valószínűleg pont ugyanúgy, mint ahogy azt egy ekkora baba szokta.

A múlt hét tanulsága: Gondviselés pedig igenis létezik... 

4 megjegyzés:

gneke írta...

Szia Cucka!
Nyugi, ugyanolyan jól fogják érezni Nálatok magatokat, mint Ti éreztétek ott! És nem azt fogják nézni mitek nincs. A gyerekek meg találnak majd itt is olyan helyet ahová el lehet bújni:-)
Már KisZsiga is az átfordulásnál tart? Most mondjam, hogy rohan az idő????
Jó főzőcskézést:-)

Csillus írta...

Háromfogásos menüsorok 3 gyerkőc mellett? Le a kalappal cucka:) És jó szórakozást Nektek! :)

Bea írta...

Nyugi, nálatok szerintem mindig mindenki jól érzi magát:) A gyerekek pedig majd nem bújócskázni fognak, hanem versenytfutni maximum:)

cucka írta...

Bea, nálad a pont, ha leszámítjuk, hogy apjukon a vendégsereg érkeztével éppen egy időben tört ki az FHV és hogy ő negyedóránként lejárt az alsó szintre f-ni, h-ni, abszolút jól sikerült minden. És szekrénybe bújócskázás helyett versenyfutás volt a nappaliból a hálónkba, köztes megállóként megpihentek és atomjaira bontották a gyerekszobát. :D De megérte ismét. :) Hagyományt teremtünk. :)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator