2012. február 22., szerda

Nagycsaládos bunkóság

Nem szeretem a telefonszám-kijelzés nélküli hívásokat. Megboldogult lánykorom hagyatékai ők, az interneten rendelt csodaszerek ügyintézői. Lassacskán leépültek, ugyanis tudomást sem vettem a szám nélküli hívásokról, egészen addig, míg ki nem derült, hogy a mifalunkban a vezetékes telefonok szerződésének zöme így kötődött meg. (többek közt a mienk is)
Ekkor óvatosan elkezdtem felveszegetni őket. 

Pár hónapja már belefutottam egy topshopos, ízes kiejtésű robotemberbe. A szakadozó vonal ellenére az identifikálásomat követően azonnal belelendült és csak olvasott töretlenül (bár roppant nehezére esett már a szöveg kibetűzése is, a hanglejtése a 80-as évek első videofilmjeinek a szinkronizálására hasonlított), annyit értettem az egészből, hogy hihetetlenül kiemelt ügyfelük vagyok ezért a töredék ár töredékéért juthatok most hozzá valamilyen konyhai edény cucchoz. Isten lássa lelkemet, többször próbáltam finoman közbeszólni, hogy nem éppen a legalkalmasabb pillanatot választotta a megtérítésemhez, ebédközeli pillanat volt, teljes embert próbáló. Gondoltam jófej leszek, ez is egy munka, kihangosítottam és letettem a konyhai pultra a telefont, miközben terítettem és rendezkedtem, és a megfelelő lélektani pillanatokban jólnevelten beleühümöztem a kagylóba. Miután nyögvenyelve, kb 8 perc alatt az ajánlata végére ért (én közben leültettem a kölköket ebédelni) visszavettem a telefont és udvariasan próbáltam rövidre zárni, hogy én most aztán biztos nem fogok vásárolni, köszönöm. A pasitól azonban nem lehetett könnyen megszabadulni, úgy érezte, elérkezett a legmegfelelőbb pillanat a főzési szokásaim megreformálásához. Még mindig finoman jeleztem, hogy beszélgethetünk erről, bár a gyesen lévő háziasszonyok nagy többségével ellentétben, nem ez a kedvenc témám, és ez sem az a tárgykör, amit egy vadidegennel szoktam megvitatni. (Sőt, még barátnőkkel sem. És ha jól belegondolok, senkivel sem szoktam főzésről beszélgetni. )
Esküszöm, még az is normál hangerőn hangzott el, hogy mi nomádok vagyunk, és egy tanyán élünk, mindenféle világi dolgok nélkül, annyi gyerekünk van, mint a rosta lika,  saját vágásra tartunk állatokat, zöldségeket és gyümölcsöket termesztünk, zsírral főzök, kövérek és boldogok vagyunk, és igen, vállalom a felelősséget azért, hogy ezt a rendkívüli lehetőséget most visszautasítom, megfosztva ezáltal a családomat az egészséges jövőjüktől.

Ma újra belefutottam. Egy fokkal jobban hangsúlyozó, szintén hallhatóan is papírról olvasó hölgy. A téma valamilyen holttengeri csodamatrac, a vonal szintén szakadozik, a két kicsi versenyt süvölt. Bigi az üres pocakját fájlalja, Mici a teli pelenkáját. Lemenedzselhettem volna másképp is, de minekutána még az sem jutott eszébe a hölgynek, hogy megkérdezze, nem zavar-e mielőtt belekezdett, úgy voltam vele, én meg nem csöndesítem le a kölköket, szintén kihangosítottam a telefont, közben tisztába tettem Micit, dödörögtünk Biginek. A lányka (szegény, de gonosz is vagyok, istenem), csak olvasott egyre bizonytalanabbul betűzgetett, aztán amikor a végére érve megkérdezte, MILYEN SZÍNBE KÜLDHETI A MATRACOT, visszavettem a szót, hogy semmilyenbe, ennyi gyerek mellett örülök, ha a padlón jut egy ficak ahol meghúzhatom magam.. Hát nem hallja?! De, annyira aranyosak. Ezek??? aranyosak??? igazán nagyon kedves, bármikor beviszem szívesen őket magához, hátha könnyebben menne a telefonálgatás. És köszönöm, hogy hívott, de most megyek kiszedem a fiamat a konnektorból, képzelje éppen egy fémvillával turkál benne, a lányom meg a létra tetejéről integet a korlátunk sincs teraszról. csak egy pillanat, adategyeztetésre lenne ... törlésre gondolt, ugye? nem, azt sajnos nem lehet, mert ön NAGYON KIEMELT ÜGYFELÜNK! oké, akkor jól van ez így, most is megtaláltak. esetleg odaírhatná, hogy nagyon sok gyerekem van és nagyon ellenszenves is vagyok, kiemelten profi ügyfélszolgálatos hívjon legközelebb. és feltétlenül SZÁMKIJELZÉSSEL, mert többet aztán tényleg sose veszek fel másmilyent!

8 megjegyzés:

anyus írta...

Hahaha "kövérek és boldogok vagyunk" :D

Hold-AnyuCica/WS írta...

Most, hogy a robothangúak eltűntek, beszélgessünk a főzésről... :D
(és simán megmondom, hogy : mit teccik? tud magyarul? na, én meg úgy nem tudok, ahogy maga, a viszont látásra. (Felvidék, én így szeretlek).
Jaj, de nem szeretem az ilyen zaklatókat.

Nagygyörgy Éva írta...

Tegnap 5 nem fogadott hívásom volt rejtett számról, ma is kettő már,de volt már 9 is. Mert nem veszem fel. Mindenki, akit ismerek, megtalál másik számokon is, én meg élvezettel hallgatom végig az egyik kedvenc számom :)

Névtelen írta...

A férjemnek is ajánlottak valami biztosítást. Ő pedig közölte, 5 a gyerek, kevés a pénz. A hölgy:
- És ez nem fog a közeljövőben változni?
Mire ő:
- Nem, nem tervezünk több gyereket!

Mondtam itthon, szerintem tán olyasmit is mondhatott volna, hogy:
- De, változást tervezünk, ezért lottóztam a héten. Hívjon a jövő héten, hátha. És pár gyerekre is lenne vevő.

Amúgy nem lottózunk, és a gyerekek sem eladók :)

Én sajnos bunkóbb vagyok, mert nem hagyom hogy e légvétel-nélküli szóáradat végére érjen. Én könyörtelenül közbevágva elmondom, hogy nem érdekel az ajánlat, ne is raboljuk egymás idejét, és elköszönve kinyomom.

Bea írta...

Én hangulatomtól függően pattintom le az ilyeneket. Voltam már én is kőbunkó, de olyan is volt, amikor relatív kedvesen utasítottam el a hitelkártyaajánló hölgyet, aki szinte rámförmedt, hogy ezek szerint nekem mindegy, hogy mennyi pénzem van, mert ez a lehetőség aztán igazán kihagyhatatlan,és vérig volt sértve.
Amúgy én is utálom őket, mert vagy akkor hív, amikor alszanak a fiúk, vagy akkor amikor ordítanak mind a ketten.

-Anita- írta...

Én felveszem a szám nélkülieket is... De most elárulom a kis titkomat.. :D Belekezdenek a mondókájukba, és elkezdek hallózni, és elnézést nem hallomozni, és kinyomom. :D Általában kettő után feladják. Bunkóság? Az. Érdekel? Nem. :D

cucka írta...

Anita, ez eddig eszembe se jutott. Valahogy úgy éreztem, vezekelnem kell valamilyen formában, ha már nincs annyi önuralmam, hogy ne vegyem fel ezeket a hívásokat! :)

eagleszem írta...

Óóó, én már immunis vagyok erre. Bunkóság vagy sem, ha nem ismerős szól bele, simán kinyomom.

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator