2012. március 4., vasárnap

Megbüntettek

Egy vacsora erejéig ismét kirúgtunk a hámból (tudom, lassan kellően idegesítő és/vagy unalmas lehetek az állandó vacsora ill. gyerekrajz mizériámmal, de ennyire beszűkült a világképem, fulltime mámi vagyok), bár ez a mostani alkalom sokkal rövidebbre sikerült, mint ahogy azt előre terveztük. Bigi-királyfi ugyanis olyat tett, amit még sosem, rekedtre üvöltötte magát, és nem használt, sem szép szó, sem ringatással egybekötött séta, sem hinta, sem lefejt tej. Ez az a fajta sírás volt, amire csak és kizárólag anyaközelsége lehetett a gyógyír. 

Persze a nagyok is megvártak minket ébren, és most először kitalálták, hogy ők újra csakma, velünk aludnának. Az alatt a rövid idő alatt, amíg én alvó állapotúra hoztam magam már ez a kép fogadott a hálószobában:


Természetesen potya-alvónk is akadt, Natasa Faházova személyében, amit/akit Mici kisasszony nemes egyszerűséggel derékmelegítőként használt (igen, az ott egy élő macska) és egészen konkrétan rajta feküdt:


Az alom fíling és a félóránkénti önkiszolgáló üzemmódú Bigi garanciája volt egy rémálmokkal gazdagon tarkított, pihentetőnek egyáltalán nem nevezhető alvásnak.

18 megjegyzés:

Lynda írta...

Még jó hogy ilyen nagy ágyatok van :D:D

Tuti írta...

derékmelegítő? :)) behalok, kiképzett egy macskusz lehet, ha elviseli, hogy Mici rajta fekszik. nagyon édesen aludtak! :)

Lilla írta...

A ház uram szemmel láthatóan szörnyen kényelmesen alszik. :D Még az ágyon van egyáltalán? Olyan, mintha a lábával már a földön támaszkodna. :D

Maccs tud még járni? :DDDD

Hatalmas ez a kép ismét!

mbal írta...

Csúcs ez a kép :DDD

Heni írta...

Édesek nagyon :)

Névtelen írta...

Konkrétan kétszer is meg kellett néznem a képet, hogy leessen, az ott tényleg egy macska. Méghozzá a nyúzható típusból... Mondjuk abban félig kiemelt tartásban nagyon úgy tűnik, abban reménykedett, hogy kimenti valaki szorult helyzetéből. ;-) állatvédők remélhetőleg nem járnak erre... ;-) és csúcs a család, ahogy mindig, Bigi is megtalálta szépen a vackát. Majd azért írd meg, meddig tartott a "csakma" akció... By Sellőlány

cucka írta...

Jelentem a helyükön durmolnak!

A mi állataink rendkívül jófejek, hamarabb bántanák saját magukat, minthogy a gyerekeket. Mondjuk, ez így a normális, nem lenne egye nyugodt percem se, ha tudnám, hogy valamelyikük bántaná a kicsiket. (a tavalyi hófehér kecskelányok ezért kerültek el a háztól, mert minden pillanatot kihasználtak, hogy "véletlenül" fellökjék a gyerekeket... :( )

motymoty írta...

Meddig bírta a macska ezt a pózt? :)

anyus írta...

Ez valami hihetetlen :D

cucka írta...

motyi, ez a macska egy fakír, éveken át aludt velünk a takaró alatt. (nagykorában örökbefogadott cica, és úgy volt szoktatva, hogy lábvégen, takaró alatt aludt. :D)

Marcsika-Tobi+Flóri írta...

Fantasztikus kép, fantasztikus család vagytok!!! Szegény Apjuk mindjárt lepottyan onnan... :o))
S ha szabad érdeklõdnöm, Te hol aludtál, Cucka??? Vagy aludtál egyáltalán? :o)))

Bea írta...

Zseniális:)
Derékmelegítős Mici nálam díjnyertes!!!!!

cucka írta...

Marcsika, az én helyem a fiaim között lett volna, kicsit átlegóztam a kölköket (Hunor lekerült a kicsik folytatásakénti vonalba) és máris befértem. Azt azért nem mondanám, hogy kényelmesen is aludtam. :D

Bea, nekem is kedvencem lett. :)

Kinga85 írta...

Csúcs ez a kép :DDDDDD Annyira édesek! Macskuszt el se hiszem hogy létezik ilyen. Én is akarok :)

Csillus írta...

Annnnnnyira jó képek! :))) Macska.. :D
Azért nemsemmi lehetett, hogy ide még Te is elfértél :))

gneke írta...

A kép maga is tökéletes, de a humorodért változatlanul rajongok:D
Jó filmek sikereként szokták emlegetni, ha van benne kisgyerek, kutya. Jó képek sikere lehet kisgyerek mellett a macska is. Csúcs:-)

jak írta...

:D Ez nagyon jó kép! Bírom az ilyen lesifotós családi képeket. :) A macska meg nem semmi!

Eny írta...

Hat ezek a kepek eszmeletlenul jol sikerultek! :)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator