2012. május 17., csütörtök

Nagyfiú

Ma nem kellett senkit sem éberré simogatnom reggel, mire bejöttem a fejésből, már két sajátosan felöltözött kiskorú várt türelmetlenül. Hunor annyira izgult, hogy még a  kakaóját sem akarta meginni, reggeliről meg aztán végképp nem volt hajlandó még említésszinten sem hallani. (bezzeg fotózást követelt a jóidösapja 30 éves riszájklingolt  kungfupandás hátizsákjával)


Igazi nagyfiúként, egyedül mászott fel a buszra és gyakorlottan foglalt helyet új barátja mellett. Amúgy zseniálisak együtt, a Muppet show öregeire emlékeztetnek, amiként komolykodva átbeszélik ők az élet Nagy Dolgait.
A készülődés ismét túl hosszú volt, idén Kismici sem kapaszkodott sírva a busz aljába, Hunor meg baromira unta, ahogy próbáltam átszellemülni és amikor már annak a határmezsgyéjén inogtam, gyorsan berántotta a függönyt, hogy aztán pár pillanat múlva huncutul kikukucskáljon mögüle.

Ebben az évben a budakeszi vadasparkban jártak az ovisok, Hunor szerint nagyon jó volt, mert egy csomó állatot látott, úgy mint medvét és farkast, és képzeljük el, egy rókát is, aminek a szájában volt egy nyuszi. (wtf?). És nagy városokon ment keresztül a busz és nagyon sok embert is látott. Szegény kis falusi gyermököm!

6 megjegyzés:

mbal írta...

:) de drága!

Bea írta...

Aranyos:)

anyus írta...

Nagyon sok embert :D hahaha

Névtelen írta...

Micsoda véletlen, az én ovisaim is a Budakeszi Vadasparkban voltak csütörtökön:). Láttak is más ovisokat:).

Hajni/CsabiBogiVeraLeviAnyu:)

cucka írta...

Hajni, tényleg?! dejó :))) (megkérdeztem az előbb Hunort, hogy voltak-e mások, esetleg ovisok, más gyerekek is a vadasparkba, mire határozottan érkezett a válasz: nem, csak ők voltak ott. Hihető. :D )

Névtelen írta...

Valójában nálunk is a Nagymama számolt be a többi ovisról, a gyerekek csak az állatokra koncentráltak:D.

Hajni

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator