2012. június 24., vasárnap

nyomokban már jól vagyunk. A Nyaralás. (hosszú lesz)

Az úgy volt, hogy minden logikus érv felhozatala ellenére, mi mégis úgy döntöttünk, hogy megejtjük életünk első külhoni, sokat utazós, nagycsaládos, barátos, tengeres nyaralását.

Elég sokat rágódtunk a mikénteken és a hogyanokon, a (saját) könnyebbség(em) érdekében én egy éjszakai indulásért lobbiztam, de a ház ura gyűlöli az éjszakai, fölöttébb idegen terepen történő autóvezetést, így maradtunk a vasárnap reggeli indulásban. Amiből lett délelőtti. Majd pontban délben, sallangozott idegekkel végre-végre ki is gurultunk a kapunkon. Az okosautónk, az enjoy the trip helyett egy laza checking engine-nel indított, amit én már csak fogcsikorgatva fogadtam, drágaférjem hezitálására azonban kilátásba helyeztem egy "ha most azonnal nem indulunk el bárhova, én esküszöm lestoppolok Vodicéig"-et is. Mivel jó öreg Hunter-ünk (ejtsd Hánter. igen, ez a neve) más hibakódot nem küldött és kivételesen most nem korlátozta le a sofőrünket sebességileg, nekivágtunk. (bár megfogadtam, hogy a nyolc órás út alatt én egy büdös szót sem fogok váltani a hitössel, kizárólag becsmérlő pillantásokkal tarkított szempillarezegtetéssel fogok kommunikálni)

Az utat nem részletezném, legközelebb valóban éjszaka utazunk. Márha valaha is lesz legközelebb. De álljon itten is szégyentáblaként, hogy a 4 megállás felelőse csak és kizárólag Hunor (persze olyankor Biginyúl is feltankolt, de alapvetően neki pontelég volt a nagytesók egész napos előadása), a 8 órából másfelet aludt, 1-et evett-ivott-tévézett, a fennmaradó időt (leszámítva a kb 1 óra állást, azaz összesen 4 és felet) a saját performanszával töltötte ki, melyben volt visítás, fenyegetőzés, káromkodás, kiabálás, tesós verekedés Bigi teste fölött, kunyerálás, sírdogálás, Shrek macska nézéses szájgörbítés, sértett szipogás, vezetőülés rugdosás. Részünkrőli reakciók is széles spektrumon futottak: éneklés, meseolvasás, dvd-nézés, mondókázás, repülő madár számlálás, háztetőkeresés az autópályán (nagy esélyeink voltak), egyezkedés, elterelő beszélgetések, üvöltözés, fenyegetőzés, korrupciós alkukötés, szépszó, nemszépszó. 
Az utolsó félórában végső kártyáimat is kijátszva én a tengerbeugrással, Apjuk mindannyiunk azonnali útszélen való elhelyezésével fenyegetőzött.

Aztán megérkeztünk és volt tengerben fürdés és örömködés és borozgatás és naplemente és tengeri herkentyű vacsora a másik családdal. És föllélegeztünk és megérte és hjajjdeszépisazélet.

Az idő meg csak futott, nem úgy Kismici, aki este 10 magasságában kérte, hadd ülhessen be Bigi kocsijába. És akkor már éreztem, hogy tüzel (biztos a meleg, az út izgalma), és akkor hazamentünk és lázcsillapítottam és békésen elaludt. Mi még teraszon beszélgetve, pihenve, sehová sem sietve, hiszen, mind az öt kölök békésen aludt. Éjfél is elmúlt már, mikor Zsigi maga mellé parancsolt, ráérősen és büntetlenül olvasgattam még, hogy aztán hajnal kettőkor Kismici éktelen sírására ébredjek, megint égett, 39.7. Nehezen ment le, nem bírt aludni, hajnalhasadásra sikerült összeragadva egymás izzadtságába elaludnunk.

Napközben strandolás, kő- és kagylógyűjtés, beszélgetések, alapvetően sok dolgunk nem volt a két kicsi a földön elforgolódott, a nagyok meg csapatban búvárkodtak. Ebéd után ismét felszökött Mickó láza, ekkor nekem már kezdett kísértetiesen Hunor egy héttel ezelőtti állapotára hajazni a dolog, de az én okos férjuram szerint ördögfalrafestésben jeles vagyok, pihenjek, nincs baja, igyak inkább egy fröccsöt. (hagytam magam meggyőzni). Aztán éjjel megint egekbe szökött lázzal ébredt, és kötelező jelleggel megnézette velem ez a liba az olasz csatornán ismételt spanyol-horvát meccset, elaludni nem hagyott (ne aludj, anya, nézzed, mér alszol?), hogy aztán a  86. percben közölje, most már elég, kapcsold ki. Pedig akkor már igazán megnéztem volna a végét.

Keddre bedurrantak a nyirokcsomói, alig bírt nyelni, így most már tényleg elhitte gyermekeim apja, hogy it's time to AB, mert újrakámmingolt hozzánk a tüszős mandulagyuszi . (kis háttérinformáció, hátha máson is segíthet: Dalmáciában vény nélkül is kapható a gyógyszerek nagy része, köztük az antibiotikumok is). Szerda reggeltől már el is kezdtük adni a csodaszert, és akárcsak Hunornál, már egy nap után érezhető volt a változás.

Csütörtökre felbátorodva bevállaltunk egy hajós kirándulást, életem legfinomabb frissen fogott sülthalát ettem, még a vármezői pisztrángost is kenterbe verte. Belecsaptunk a lecsóba, öt darab öt év alatti gyerekkel egy kilenc órás hajóút (egy kétésfél órás salt lake lagunás kikötéssel), és hihetetlen, de tényleg jól sikerült, bár voltak necces pillanatok, de hazafelé mindannyian kidőltek. (még nekem is sikerült egy tízpercest abszolválnom)
Este a szokásos láblógatós fürdőzés után, trambulinos játszóterezést terveztünk, a nagyok évezték, kismici akkorákat nevetett (telefonos videó, a hang a lényeg, a kép élvezhetetlen) , hogy nem tudtunk mást tenni, mint vele nevetni. Aztán meglátta a közeledő apukáját és minden figyelmével arra koncentrálva, hogy mihamarabb odaérjen hozzá, átesett a mociján, közvetlenül a pufók jobb orcájára. (és nagyon vicces volt, amikor másnap egy csoport nagytudású magyar turista úgy vesézte ki a "vagány kiscsaj pofáját" hogy közvetlenül mellettem álltak, én meg mosolyogva közbeszóltam, hogy arca van, a többi stimmel és tegnap esett el a motorral. Máig nem értem, hová menekültek olyan viharos sebességgel el mellőlem)

Pénteken már lélekben hazagondoltunk, bár istenigazából úgy lett volna pihentető, ha onnanstól nagyszülők/apró manók/bébiszitterek átveszik a kölköket és még egy hetet maradhattunk volna, úgy igazán pihenni. Nélkülük. Fagyi és vízidodzsem és játszótér és pattogatott kukorica és vízijátszótér és palacsinta kunyerálás nélkül. Csöndben. Még kb 10 év. Addig vágom a centiket, onnantól meg visszasírom majd ezeket az időket.

Vasárnap korán keltünk, összepakoltunk, leandert kunyeráltam a háziaktól, ajándékot vásároltunk, elbúcsúztunk a tengertől, és 10 óra magasságában nekivágtunk az útnak. Belefutottunk egy nagyobb balesetbe is, szerencsére minket már letereltek, de annyira jól sikerült a manőver, hogy az a plusz 50 kilométer, bő két órás csodaszép kilátással tarkított szerpentines utat jelentett. A gyermekeim nem díjazták ennyire. És a férjem sem.

Hazafelé már Hunor Mickóval karöltve művelte az odavezető úton begyakorlott borzalmakat, azt hiszem, most sem találták el a legmegfelelőbb lélektani pillanatot erre. Az egyik benzinkúton konkrétan gyerekrablásszerűen kötöttem be a rúgkapáló és torokhangon segítségért kiáltozó lányomat. Míg én mosolygással próbáltam a körülöttünk állók bizalmát elnyerni, addig a másik felem üvöltött, hogy csukjam be az ajtókat és padlógázzal megindult. Szeretnek minket. Ez jó.

És a képek, a teljesség mindennemű igénye nélkül (alternatív link ITT található):


(negatív krónika: Norbi óvó ápdét szemei nem vigyáztak kellően rám, kicsit félredobtam a cucka-fogy projektet, így vissza is kúszott a már leadottból 7-ből 2 bátortalan kiló...)

13 megjegyzés:

Bea írta...

Egyik szemem sír, a másik nevet! Sajnálom a kellemetlenségeket, de azt, hogy ilyen cuckás lefordításban olvashattam, mindig az események pozitív aspektusát kiemelve (ott is, ahol a pozitív aspektus elenyésző!)megerősített abban: érdemes a pillanatban élni, mert, ha nehéz is az illető pillanat, akkor is.. visszafordíthatatlan!
Hiányoztatok!!!
Áronék

gneke írta...

Ami a legjobban tetszett, mert annyira igaz: 10 évig vágod a centiket, utána meg visszasírod ezeket az időket!
Biztos így lesz. Úgy eltelik, annyira rohan...
Azért csudijó lehetett. Az autós utazás gyerekekkel nekünk néha akkor is frászos, ha csak a suli, ovi-otthon közötti utat tesszük meg. Igen, ahogy írod, üvöltözés, fenyegetőzés, szép szó, nem szép szó:D

myway08 írta...

mindig mondtam, hogy tévedés a nóta, miszerint "mindenhol jó, de a egjobb útközben"
azért a tengerért megérte, nem?

sellőlány írta...

Húúú, még csak nem is sejtettem, hogy emögött a hétnyi csend mögött egy ilyen nagy expedíció lapul. Nagy respect a bevállalásért, biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet... és lesz még sok ilyen (az idő mindent megszépít, hihi). Remélem, Apjuk is levonta a tanulságokat és meghajolt a jogos megérzéseid előtt... (kétkedős smiley) Mindenesetre a képekből az jön le, hogy klassz nyaralás volt és nem utolsó sorban az is (hogy hiába akartál eltűnni a Norbi projekt végéig, szerencsére nem tetted), hogy csinos lettél, de nagyon, miniszoknyáért külön jár a pont!

julcsi írta...

Gyönyörű helyen jártatok!!! Már nagyon hiányoztatok ám!!!!

Beso írta...

Valószínű a sors azért gördít mindig valamilyen akadályt elétek, mert Ti így ketten illetve helyesbítek öten nagyon erősek vagytok. Jó kis csapat, akik ilyen megpróbáltatások mellett is tudjátok élvezni az életet! Gratula! (Tényleg csini vagy! És Bigulnak micsoda szemei vannak!!)

Bea írta...

Sajnálom, hogy az utazás nem sikerült jól, de legalább az ott töltött napok kárpótoltak valamicskét. Szépek vagytok, szép helyen:)

Nekünk is volt már gyerekrablásos tankolásunk-indulásunk:) lesz is még:)

Névtelen írta...

Irígyellek a kaladvágyatokért. :-) Biztos nem vágunk bele ilyen hosszú útba míg a gyerekek nem lesznek vagy 10 évesek, esetleg addig míg itthon lehet őket egyedül hagyni.

(éjjeli indulás ismerős, bár de. 10-kor már toporzékoltam a kocsi mellett, már meleg van! Nálunk a férjnek több idő kell elkészülni mint nekem a három gyerekkel)
Egyszer egyébként éjjel utaztunk - rosszul lett a gyerek este és inkább belevágtunk - megfogadtuk hogy ezután csak így, na persze...

a kilókat ne bándd, mikor lesz még egy olyan, hogy egy hétig kényeztetnek? addig meg nemcsak az a két kiló megy le

Ildikó

motymoty írta...

Jók a fotók. :)

Kinga85 írta...

Hú, milyen bátrak vagytok, hogy nekiindultatok, én még egy pár évig kihagyom szerintem :) De jól tettétek ám, csak én nyúl vagyok, maradunk belföldön inkább :) Szépek vagytok, szuperek a képek! Csini vagy! (Mici sérülése :o Remélem már gyógyult!)

cucka írta...

Jó volt nagyon, most már tudom, hol vannak a sarkalatos pontjaink, így legközelebb még bátrabban vághatunk bele egy egyhetesbe. :)
Ahogy tompulnak a kecske okozta káraink, úgy tisztul ki és kapja vissza megérdemelt fényét egyre jobban az a pár tengerparton töltött nap. :)

Timi írta...

Hajj, bátrak vagytok, én is mennék, de pár évig még ráfogjuk arra, hogy építkezünk és nem nyaralunk :)

cucka írta...

Timi, nagyon ránk fért már ez. 2006-ban voltunk utoljára külföldön, akkor még jócskán gyerekmentesen. :)
Mi azt hiszem életünk végéig építkezni fogunk, de ahhoz, hogy az életünk végét kicsit odázzuk, feltétlenül el kellett most mennünk egy telefon és internetmentes övezetbe feltöltődni.

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator