2012. július 12., csütörtök

mici, az örök idealista-racionalista

Mici alapvetően nem édesszájú, ha mégis fogyaszt valami nassolni-valót, az általában Hunor miatt van, akit feltételek nélkül majmol. 
Ma reggel kicsit tovább fogvatartott az ágy, (túljó könyvet olvasok) így lemaradtam a reggeli csúcsról. Huncnak egészen egyszerűen szüksége van a napindító édességcsomagjára. Túl a kecsketejes kakaóján, néha elmajszol egy túrórudit, apróbb csokit. (gondolok itt egy-egy hűtőben felejtett csokimikulásra- illetve csokinyúlra vagy annak apróbb törmelékére). Placebo elven működik elsőszülöttem, pár morzsával is beéri, a hangsúly a jelenléten van. 

Ezen a napon sem történhetett ez másképp, de mivel apjuk stafétabot-átadáskor félig kapubanlógó volt már, a kicsik körbe-zsizsegtek, éppcsak egy hitvesi csókra futotta, még a használati utasításuk rám vonatkozó adatai sem érkeztek meg hozzám.(szerencse, hoyg beszélnek már)
A nagyok javában a munkásokkal dolgoztak az udvaron (szigetelés projekt ON), amikor egyzsercsak mellém somfordált Kismici, hogy kérek szalonnát. Éhes vagy, kiccsibe? kockázzak fel katonákat? neeeem! kérek szalonnááááát!!! majd mikor már egyre ingerültebben kántálta a mantráját, kértem jöjjön be, mutassa meg mit szeretne.
Bejött. Megmutatta. Karácsonyról hűtőben lapuló szaloncukrot kért. 

Azóta módosította kérelmét szalonna cukorra.  És továbbra sem eszi meg. De az illúzió. Az megmaradt.

9 megjegyzés:

Lilla írta...

Hatalmas. :D (Előttem van a jelenet ahogy kezd bepipulni hogy nem érted mit szeretne :) )

motymoty írta...

:D

Névtelen írta...

Istenem! ha így le tudnám írni én is a napjainkat...Ez annyira jó :)
Nálunk is már ketten beszélnek,igaz a második számú gyerkőc csak annyit mond,hogy NEM-azt viszont a témák közti nagyon változatossággal alkalmazza...
Üdv, Bartos Gabi

Lilla írta...

Jaj bájdövéj: ugyanezt a könyvet vettem meg a napokban a Fekete zongorával karöltve, akkor ezek szerint jó. :)

cucka írta...

Szőli, nekem nagyon tetszik (a Fekete zongora is :D ). és ugye tudod, hogy van még négy kötete? (mmint a Budapest noire-nak, de azt hiszem, nem összefüggőek, a köv kettő itt lapul, de még nem jutottam el hozzájuk) . Alapvetően szeretem a századfordulós Magyarországról szóló írásokat, sztem korhű, ríli budapesti körkép, visszafogott, ám mégis olvasmányos krimi. Rég olvastam ilyen jót. :)
Gabikám, pedig érdemes lenne, akárcsak egy kockás füzetbe is megtenni. :) mert ők annyira gyorsan nőnek és mi meg olyan könnyedén feledünk. :D
motyi, tudom, lelőtték a poént. :D

Bea írta...

Könyvügyileg felkeltetted az érdeklődésemet) A fekete zongora nekem is ott lapul a polcomon éppen. (vagy ki tudja hol a festés után:))
Mici:)
Máté egyszer a szaunára értette azt hogy szalonna:)))

Lilla írta...

Igen, tudom, hogy van még 4, meg a Fekete zongora írójának is van még egy könyve, a Türkizkék hegedű, állítólag az is nagyon jó. :)

Valamilyen szinten összefügg az 5 könyv, időrendben egymást követik, és ugyanaz a főszereplő. Azt, hogy van-e olyan szál, ami végigmegy az öt könyvön, te előbb fogod megtudni nálam. ;)

cucka írta...

naaaa, a Türkizkék hegedűvel tudtál nekem újat mondani. (amúgy stílusukban hasonlóak ám ezek a könyvek)

Előzetes véleményem alapján, a főszereplő, -bizonyos Gordon Zsigmond-, bűnügyi zsurnaliszta esetei kapcsán zongorázható végig a magyar történelmünk a századfordulótól a második világháború végéig (talán). De majd referálok. :)

Lilla írta...

Így e. :))

(Igen, tudom hogy hasonlóak ezek a könyvek, de ez nem baj. :) Tudom, ezt te sem mondtad. ;) )

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator