2012. augusztus 21., kedd

amit a hétvégéről tudni érdemes

Amióta tudjuk, hogy nagyonszeretett barátaink egy eldugott és meghitt  pusztán készülnek frigyre lépni, ízlelgetjük a gyerekmentes lakodalom gondolatát. (5 éve egyetlen éjszakát sem töltöttünk még egyikőjüktől sem távol, leszámítva a szüléseimkor kórházban töltött kötelező napokat) Menet közben hol én éreztem abszolút természetes ideának, hol apjuk. Hogy aztán hol én bizonytalanodjam totálisan szentimentálissá, hol ő dünnyögje a kicsik-nagyok fülibe, hogy jajj-de-fogtok-hiányozni.
A nagy nap közeledtével még kaotikusabbá váltunk, főként úgy, hogy teljes stábunkon végigsöpört valami furcsa kórság, amely felső-légútinak sem volt igazán nevezhető, mindenesetre a megfázás és a vírusos getvadék összes tünetét képes volt produkálni. (a szokásos felnőttek kifektetésével egyetemben). Hunornál kis láztalan náthában, Micinél vidám és sűrű taknyolásban, Biginél jóféle fogzással-lázzal kombinált étvágytalanságban-kedvetlenségben manifesztálódott. (itt jegyezném meg: kibukkant a hatodik foga, a jobb fölső kettese) Még az indulás pillanatában is tűzforró volt, ámbátor a kettőfél nurcira öt percen belül vidámsággal és láztalansággal reagál. 

Aztán útnak indultunk és pár óra elteltével már egyre oldottabban viselkedtünk, főként, hogy telefonos kapcsolatban álltunk az itthon-maradottakkal, akik abszolút jófejek voltak, kifejezetten élveztek az állandó szülői felügyelet mentességét.

Évek óta nem tudtunk végigülni egyetlen szertartást sem, így most duplán kiélveztük minden percét, bár minden gyereknyekkenésre hamiskásan összemosolyogtunk, lám-lám, most nem nekünk kell elhagyni a termet! 

Az első probléma akkor adódott, amikor a templomi szertartás és a lakodalom között elfoglaltuk a szállásunkat egy röpke átöltözés erejéig. Hm. Ekkor derült ki ugyanis, hogy én balga teremtés, aki azt hittem, már nincs is annyi (mennyi b+?) tejem (ezt még hányszor fogom vajh eljátszani?!), hogy igencsak durrognak azok a tejcsárdák, és még csak este 6 óra. (persze szombat, és igen, hosszúhétvége előtti). Körtelefonok, születik kölcsönmegoldás, kicsit mindenki programját jóóól felrugdaljuk, aztán öröm és bódottá,  miközben döcögünk a földúton, a hátsóülésen megszabadítom magam a fölöslegtől. 
Vacsora után könnyes búcsúvétel a kölköktől, akik állítólag továbbra is hiperjófejek mindegyszálig, és csak Hunornak biggyedt le egyetlen egyszer az ajka, hogy neki hiányzik Anyuci... 
Aztán indul a buli, lecsusszan az első megkönnyebbülést hozó welcome hápé, melyet sokkancsónyi rozé fröccs követ, és tánc meg ereszd el a hajam pusztalagzi-módra. Nagy titkok, kis apró pillanatok, hatalmas nevetések, könnyes emlékezések, ölelkezések, régnemlátott barátok, beszélgetések, egy részleges bokaszalag szakadás (hangsúlyoznám nem enyém és apjuké sem), és máris gyógysörös hajnalhasadás, és igen, újra sikerült reggel 6-ig bulizni.

A másnap mindig meleg, pöppet kába és nevetős, kicsit kávézós az ifjúpárral, búcsúk-ölelkezések-fogadalmak, hoyg most aztán már tényleg sűrűbben. De sajna, ebben a rohanó világban nehéz ennél sűrűbbre... pedig hiányoznak, jajjistenem de mennyire...

Aztán hazaérkezünk és röpülnek felénk és örülnek nekünk és mesélnek, és kérik, hogy meséljünk, és mi is kérjük, hogy ők is, és kiderül mindenki időben a saját ágyában aludt reggelig, még gyengelánszem Bigger is, aki még eddig soha. És vasárnap éjjel rádupláz, és szintén végigalussza, immár láztalanul, picit orrfolyósan, hogy aztán hétfőtől bedurcázzon a világra (ez itten egy erős túlzás, ugyanis csak és kizárólag engem utál, mindenki mással bájolog) és 24 órán keresztül kezelhetetlen legyen, ne fogadja el se a cicit, se a lefejt tejet, se a babaételt, hogy ne aludjon (éjjel egykor még az apjával sétált a nappaliban, 3-kor már velem, és ötkor ismét velem rótta a köröket), csak rugdosson. üssön és csipkedjen, s végül, hogy mára teljes testit beboríccsaja a veres kiütés. Micinek meg aftái lettek a szájában, giganagyok és fájósak.

Ma már nem bírtam tovább és addig üldöztem, mígnem telefonos interjúban elmondta Dokker bácsi, hogy vírus van a palacsintába, több ilyen esete is volt, és igazán semmit nem tehetek, mint Micit betadinnal ecsetelni, Biggernek is valószínűleg ez lehet az étvágytalansága hátterében, így ha sikerül megtalálnom a kis lukacskákat, úgy azokat is ecsetelnem kellene bóraxos löttyel. 

De legalább ma délután végre beszlopált 3 deci kecsketejet és 4 óra óta alszik. Én ugyan fel nem ébresztem az alvó oroszlánt.

2 megjegyzés:

zazálea írta...

:)))

Névtelen írta...

én sem tenném

el sem tudom képzelni milyen ha nem lóg egy gyerek sem rajtam. (pontosabban de, de aztán felébredek, hogy belelóg a bilibe a kezem)

bulizás az mi?

Ildikó
(de legalább jól szórakoztatok)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator