2013. január 28., hétfő

egyszervolt

Régen volt, talán már igaz sem volt, amikor egy éjszakába nyúló rendelésre, behoztak egy elárvult oroszkék macskalányt végleges elaltatásra. A cicalány középkorú volt és valahogy azonnali pátyolgatását élvezte az összes ottdolgozónak. Így ideiglenes befogadásra került a rendelőbe, ahol lassacskán köz-kedvenccé vált, makrancos és változókedvű természete ellenére is. A hónapok teltek, a hely szűkössé vált, konkrét gazdája továbbra sem akadt a leányzónak. Lassacskán szembe kellett nézni azzal a lehetőséggel, hogy menhelyre kerül vagy ami még ennél is rosszabb, tényleges elaltatásra kényszerül.
Apjukkal azidőtájt kezdtük meg közös életünket és ekkor már velünk lakott szüleimtől megörökölt Chanel lányunk is, mégsem gondolkodtunk sokáig, magunkhoz vettük őt. Eredeti nevét sosem tudtuk, de fajtájából fakadóan Natasának kereszteltük. (s mivel egy faházban tengette mindennapjait, a vezetékneve a Faházová lett) A beilleszkedése ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után (emlékszem én hónapokon át tartó nappaliban kanapé mögött lakásról és szobanövényre járó alomhasználatra is...) , ám a két kukonya öreglány valamilyen csoda folytán lassacskán elválaszthatatlanná barátkozott.


Az évek teltek, gyerekeink születtek, elköltöztünk. A természete nagymamássá vált, megértő és roppant mód toleráns mindannyiunkkal, a hányattatott életünkből fakadó változásokat zökkenőmentesen kezelte.

Beletörődő nyugalommal tűrte a Hunor általi sajátos beropiztatását:


és ha már túl sokáig abajgatták, -bár eredendően vérmes természetű volt-,  sosem bántotta egyiküket sem, inkább hanyag mozdulattal fölfeküdt a komódra, megtalálva ezáltal is egyedi világa lelki békéjét:


A betegségének semmilyen látható előjele nem volt, ezért is ért gyomorszorítóan váratlanul, hogy szombat reggelre deréktól lefelé lebénult.  Két nap versenyfutása volt a lehetetlennel, ezalatt akadt időnk elbúcsúzni, simogatni őt. Hálát adni azért, hogy annyira végtelenül toleráns volt velünk. Hogy ennyire szeretett, s hogy ennyire szerethettük. Hogy olykor lehetett alkalmi derékmelegítő, máskor depressziósok hálótársa vagy vendégágyban lábmelegítő.  Hogy  elengedhettük őt...

Natikám, akárhol is vagy, köszönjük az együtt-töltött bő 8 évet, sohasem feledünk!                                                                                             

15 megjegyzés:

micka írta...

drága kis Natika... boldog élete volt veletek. és tényleg jó volt vele aludni...

Dius írta...

:( Sajnálom.

Névtelen írta...

Sajnálom őt szegényke:-( ,pedig már kezdtem megszeretni.

Kati írta...

Szegény, nagyon sajnálom! :'( Egyből a derékmelegítős kép ugrott be róla. (Anyósomban akkor csalódtam egy óriásit, amikor a szintén középkorú macskáját csak úgy, mindenféle komoly indok nélkül elaltatta a hátam mögött, esélyt sem adva arra, hogy gazdát találjak neki... Ő nem volt olyan szerencsés, mint anno Nati.)

Hencsi írta...

Szegényke...

carthamus írta...

Sajnálom Gabika, Natasa igazi egyéniség cica volt.... Puszi Karol :(

Fuvalla írta...

Jaj, sajnálom! :( Ölelés!

motymoty írta...

:( Sajnálom.

picidia írta...

de sajnálom. :( remélem a mi öreg cicánkkal együtt jó helyen vannak!

Magdaléha írta...

:-(((

Ercsi írta...

:(

Névtelen írta...

jaj, istenem, ezen rendesen elsirtam magam :(

Timi írta...

Isten éltesse őt még sokáig a macskamennyországban!

Erika írta...

Részvétem! :(

mbal írta...

:( sajnálom...

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator