2013. szeptember 19., csütörtök

a fonal, s annak felvétele

Nehezen rázódom vissza a virtuális életbe. Kavarog bennem ezer gondolat, nem is értem igazán, mit keresek újra itt.
Pár hónapja/éve még konkrét választ tudtam erre adni: sorstársakat, hasonlóan beszűkült hátébéket, akik szintén képben voltak az éjjeli szoptatás-hegyektől, a sokrendbeli mackós-pelusokon át, a fognövesztős éjszakák abszurditásáig. Mert ez egy nagyon más világ. Összetett és meghitt, a sohaelnemszakadó lelki köldökzsinórunk által szorosan körülhatárolt terület. Nem értheti ezt senki más, oly sokszor még az apukák sem. Legalábbis szeretjük ezt hinni. És sokszor ebben az őrült körforgásban szükség van a levegőre. Bizarr kombináció, de számomra az önmagam ironizálása, az olykor béndzsóra sikeredett anyaságoskodásom megírása, mindig minden vészhelyzetre gyógyír volt. (igen-igen, a jóöreg Cyrano effektus) Aztán lassan betemetett ez az egész. Egyre inkább már nem megélni, hanem sokkal inkább túl kellett élni. A rózsaszín máz nélküli szürke mindennapokat. Az egyre nehezedő terheket, amiket először vidáman, majd elfogadóan, végül már gyűlölve fogadtam be.

Tavaly télen robbant a bomba. Alapjaiban remegett meg minden, amit az elmúlt években közösen építettünk magunkban és magunk köré. A sok éven át finom kérések, az anyázások, a hisztik, a követelőzések, a nüansznyi érzelmi zsarolások, a játszmák egyszer csak csurig töltötték azt a bizonyos poharat. Új életre vágytam, másra, sajátra, csakenyémre, gyerekekkel, egyedül, mással, máshogy, máshol, térdelve a pokol tornácán és lebegve egy hetedik mennyországban... minden értelmetlenné vált, minden elvesztette a jelentőségét, az életem ezidáig fontos szereplői kiestek a rosta likán, s alig maradt fenn pár ember. Mert alig hagytam, hogy mellettem maradjon bárki is. Nekem épphogycsak annyi erőm maradt, hogy a gyerekek felé fenntartsam a látszatot, (igen, az összes elvemet szembeköpve), hogy biztosítsam őket minden pillanatban a szeretetemről. Azt hiszem, egyfajta groteszk vegetáláson mentem keresztül: belőlük táplálkozva éltem, s amit ők adtak, azt megcsócsálva visszatoltam beléjük. Így belegondolva, nem tudom, hogyan voltam képes végigcsinálni, nappal menekülve minden és mindenki elől, kétségek közt tipródva, éjjel beszélgetve-tanácstalankodva. Pedig azt hittem, önismeretből sok újdonságot már nem nagyon tud villantani nekem az élet. (jajjdehogynem)
Végül mindennapi fogalmakká váltak az életünkben a válás és a hogyantovább ezután kérdéskörök... 

Aztán egyszer csak felébredtem. (igen, elképzeltem, hogy nincs kanál, mert tényleg minden fejben dől el!) Fuldokolva, rácsodálkozva arra, hogy sikerült négysarkából kimozdítanom a világomat. Nem, nem vagyok rá büszke, de attól még majdnem sikerült, a tényeken a sajnálatom mit sem változtat.

S most tapogatózva, ismerkedve az új szabályokkal, az új tulajdonságokat és tapasztalatokat szerzett szereplőkkel, de már újra egymás kezét fogva keressük a helyünket az új alapokon. Mindketten sérültünk, a sebeink mélyek és sokszor még a simogató kéz érintésére is fájnak, de menni fog. Mennie kell.
(és erről meg EZ a vers ugrik be... akkor még nem is sejtettem a viharfelhőket, és nem tudtam azt sem, amit ma már igen, hogy a tudatalattim kétségbeesett segélykiáltása volt ez a pár sor... édes istenem, hogy mennyire igaz minden szava...)

13 megjegyzés:

patyoma írta...

Az a bizonyos 7. év, ezek szerint tényleg igaz?
Örülök, hogy a megoldást és nem a feladást választottátok!

Kendemami írta...

Sokminden és sokféle kavarodott föl most bennem, nem itt kifejtősek. Itt csak annyit, eddigi minden tiszteletem és szeretetem mellé ezzel a "szösszenettel" még fért ez-az a kis fiókodba <3

Bea írta...

Én mindig felnéztem Rád, a kitartásodért, a lelkesedésedért, a magasságaidért és a mélységeidért, az 1000 fokodért, amin működsz. Most még jobban felnézek Rád/Rátok, az erőtökért, a felnemadásotokoért, hogy inkább a nehezebb utat választottátok. egymás felé és nem egymástól el.
Felnézek Rád, és mélyre hajtom a fejemet előtted!
Ölellek és puszillak.

bphajni írta...

Gondoltam ám hogy valami gubanc van nálatok:( De örülök hogy kitartotok s nem adjátok fel könnyen, azt hiszem manapság ez a legnehezebb. Hasonlókon ment át az én családom is nemrég, mondjuk még a válás emlegetése elôtt sikerült helyreigazítani a dolgokat, de ebben a fázisban sem volt egyszerû megtalálni a közös utat. Drukkolok hogy menjen nektek is:) És örülök hogy írsz újra, néha-néha szinte gyógyszer vagy:)
Zugolvasó lennék egyébként a régóta kitartóan követô fajtából, hasonló korú gyerekeink vannak csak nekem 2

Rita írta...

Mi pont előtte....lassan de biztosan csúszunk bele.....rettegve nézem mert látom de míg nem érjük el a pokol legalját nincs felfelé....
Reményik Sándor: Kegyelem- jut eszembe. És a három csodánk akikért érdemes. De bíztat, hogy vannak csodák.

Eny írta...

Minden hazassagban vannak problemak, minden hazassag keresztul megy eltavolodason, elhidegulesen, majd ujra probalkozason es ujrakezdesen. Az eletben semmi sem allando, miert lenne epp a hazassag az. Ez igy van rendjen. Nem kudarckent, hanem tapasztalatkent kell megelni. Es minden nap ujrakezdeni. Minden nap dolgozni rajta, ertekelni, elfogadni teljesen a masikat, magunkat, megbocsajtani masiknak, magunknak, meglatni a szepet a masikban, magunkban. Ha kell kulso segitseget kerni, ha kell belso beszelgeteseket folytatni a masikkal, magunkkal. Menni fog,ha mindketten tesztek erte. Es tesztek. Es ez tiszteletre es elismeresre melto. Kitartast es jo ismerkedest egymassal! HIdd el,meg lesz a jutalma.

Névtelen írta...

Mi is éppen 7 éve...de új életet kezdtünk,újra együtt,még erősebben.Kívànom nektek is!!!
Ölellek cuckàm,és köszönöm a nyíltsàgodat.Talàn egyszer majd én is ...
Hencsi.

Adibaba írta...

Én megtisztelve érzem magam attól, hogy ezt leírtad. Ráadásul szerintem nagyon szépen, finoman megfogalmazva tetted ezt.
Valahogy ezekben a "beszűkült htb-s blogoló körökben" (höhöhö :-)
is tabu beszélni a házassági gödrökről...esetemben meg még a barátnők között is... :-(...na jó persze nem azt mondom hogy minden kis nyűgöt ki kéne adni, de a tényt, hogy minden házasság keresztül megy elhidegülésen, eltávolodáson, szétválási gondolatokon, és hogy mit tehetünk a megoldás érdekében..szóval erről nem igazán esik szó. Nagyon drukkolok hogy működjön az új felállás és még erősebbek legyetek mint annak előtte!
Köszönöm!
Egy zugolvasó..(vagy talán már írtam, nem is tudom...de sokszor akartam, az biztos).

Popianyu írta...

Drukkolok nektek nagyon és ölellek! :)

mbal írta...

<3 <3 <3

Névtelen írta...

Na ezért szeretlek és hiányoztál !

Névtelen írta...

Sellő: Az ember csak akkor tud igazán szeretni, ha tudja azt is, milyen lehet elveszíteni azt, akit szeret... És talán nem is tudod, hogy mennyi mindent adsz azzal, hogy mindezt megosztod. <3

Meli írta...

Szomorú dolgok ezek.. sajnos mi is hasonlóan :-(

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator