Éjjeli lopott elsőhármas

Ha már fotók, akkor kezdjünk egy klasszice alvóssal. 

(a középső üres csík az én helyem)

A nap híre(i)

Apjabecézi Bigulka, anyjahívja kisraptor ma reggelre megszabadult köldökcsonkjától, én pedig egy annyira hozzáértő és segítőkész oep-es hivatalnoknénibe futottam bele a délelőtt folyamán, aki pillanatok alatt letisztázta reménytelennek tűnő helyzetemet, és még megfogadható tanácsot is adott. Olyan hálás lettem a szokatlanul kedves hangnemtől, hogy majdnem elbőgtem magam (de tényleg!) és nem győztem köszöngetni önzetlenségét.

Azt hiszem, hivatalos ügyeket (sem) most kellene intéznem. 

Újra itthon

Nagyon rózsaszín, nagyon harmonikus, nagyon idill, nagyon pityergős, nagyon hormontúltengéses. És ebből még az sem tudott kizökkenteni, hogy a fővárosban megrendezett futóverseny következményeként jópár tiszteletkörrel gazdagítottuk a hazavezető utat és hogy Huncos megmutatta mit tanult amíg nem voltam itthon. Okos dolgot: a slagon vízszintesen futóbicajozni gumikerékkel. Borítékolható volt a végeredmény, igen ismét egy két helyen felhasadt homlok, amibe akár egy öltés is elfért volna, de mi örök naturalisták megoldottuk egy szupermenes ragtapasszal. 

A teljesség mindennemű igénye nélkül a mostani kétkedvencem: az egynapos Zsigumosoly és a közelebbi ismerkedős:

 

És persze nem mi lettünk volna, ha a nagy találkozást sikerült volna megörökítenünk egy fotó erejéig. Ehelyett egy életre a szívembe égett az a kép, ahogy a két kis megilletődött szöszke kézenfogva beóvatoskodott a kórterembe, ahol agyonsimogatták Zsigát, én meg nyeldestem a torkom gombócait és csak arra tudtam gondolni, ennyire gazdag talán még sosem voltam...

És itt is szeretnék megköszönni minden kedves szót és gondolatot, amit küldtetek felénk. Hiszem, hogy sokat segített és célba talált. KÖSZÖNÖM!

Tündérmanó

Az eddigiek rövid összefoglalása: Zsigu eszik mint egy éhes oroszlán, kakil és alszik mint egy jóllakott oroszlán, szóval tökéletesen működik. Cucka egyre jobban van, már menne kecskét fejni (de azt csak vasárnap szabad neki).

U.i.: Hősanyánk máris a régi, annyira UNATKOZIK odabent, hogy más alapanyag híján anyatejből akar sajtot készíteni. És szülne megint. Bármikor.

Zsigu

Örömmel tudatom veletek, hogy Cuckafia Zsigmond ma 4:10-kor természetes úton, 3360 grammal és 54 cm-rel megszületett.

Baba, hősanya jól vannak.

A kicsilegény reggel 4-től 6-ig szopott, és Hunorra hasonlít.

5ös-7es

Ennyi percesek váltakoznak rendszeresen. Lehet, hogy túl korai, de a két kicsivel nagyon nehezemre esik befelé figyelni, így úgy döntöttünk, lassan összecihelődünk és nekivágunk az éjszakának. 

Fáradt vagyok. És jelen pillanatomban azt érzem, félre teszem (h)ősanyaságomat és kérek valami tompítót. Vagy újra műtétért könyörgöm, mint Minkócánál. 

S egy bónusz lak. 40+2. Szülés-közvetítő(k) lesznek, bár azt nem hiszem, hogy onlány maradok, szerintem csak a végén lesz erőm jelentkezni. S mivel, kísértetiesen hasonlatos a Minkaszüléshez a Zsiga kibukkanása is, így hajnal előtt kétlem, hogy különválnánk.

Köszönjük a rengeteg felénk áramló pozitívságot, nagy szükségünk van most rá!

Csóközön

innen is annak a kedvesdrága, és a szakmáját teljes szívéből szerető és gondos odaadással űző dottornénak, aki tegnap 4 órás várakozás után vérbosszút esküdve sem volt hajlandó aláírni az amúgy tökéletes köldökzsinór áramlásos és ctg paptyíromat, eszement felelőtlenségemre hivatkozva, mert még mindig szabadlábon lébecolok, hogy kapja be felelősségem teljes tudatában jól vagyok, csak az elmúlt évek távlatából már nagyon is elfelejtettem, hogy mennyire erősen is tudnak -nekem- fájni a tízpercesek (és akkor a kétpercesekre még gondolni sem akarok...)

Lesz itt szerdai szülés, most már talán én is elhiszem... de ha ismét csak szórakozik velem ez a kölök, akkor-akkor... még magam sem tudom mit csinálok vele, ha végre-végre kibújik.

S hogy mennyire jól is

A legendásan híres béka segge alatti vérnyomásom újabban sosem látott mélyrepüléseket hajt végre. (a legenda egyik része: még a kőkorszakban, az első munkahelyemen az üzemorvos kétszer futott neki a lemérésének, majd megkérdezte: egyáltalán fölébredtem-e ma már?)

Két nappal ezelőtt, megunva a szemem előtti színes karikák táncát és a fülzúgásom állandó háttérzaját, bedobtam egy duplakávét megspékelve egy fél literes kólával. A stimuláció annyira jól sikerült, hogy kedvet kaptam egy kecskefejéshez is. Aztán az istállóban pillanatok alatt levert a víz, a kezeim jégcsapok lettek, az arcom zsibbadt és az agyam dübörgött. Éppen a tüzetokádó sárkánykorszakomban leledztem, a család apraja-nagyja kimenekült a játszótérre, én meg közben a fejés alatt álló egy darab kecskelánnyal kedvemre vizionálhattam romantikus halálomat. (néha, tudok ám úgy viselkedni én is, akár egy férfi). Biztosra vettem, hogy éppen haldoklom, közben (fájdalommentesen!) megszülök és amíg valaki ránktalál, addig Franciska (a főszereplő kecskelány) elrágcsálja a köldökzsinórt és tisztára nyalogatja Zsigmondot. Sőt, még akár meg is szoptathatja. Szofisztikált parasztság vagy mi a szösz.

Aztán persze, életben maradtam  és ezen felbuzdulva a házbaérve mértem egy vérnyomást, attól tartva, sikerült feltornázom egy 220-asra a szimptómák alapján. De neeeeem, még el sem érte a normálisnak kikiáltott alsó küszöbét. 

És persze másnap reggel kávémentesen is mértem egyet, nagyon vicces volt, én ezidáig azt hittem, ekkora érték már összeegyeztethetetlen az élettel. Jobb híján az önnön vérnyomásom monitorozásával (is) foglalkozom. (és akkor hajjde kíváncsi vagyok arra, miként sikerül az én áldottjó védőnőmnek átlagosan 140-es vérnyomásokat mérnie...)

És tegnap óta új betegség is felütötte a fejét nálam: a fájdalomérzet hiánya. Nekiestem ugyanis az előző napi fahéjas kalácsom kicsöpögött és jól odaégett töltelékének a kivakarásához. Kis idő múlva beazonosíthatatlan veres lét is maszatoltam már a súrolószerrel. Mire felocsúdtam, oda lett a (be)mutatóujjam  karma húsig és máig nem értem, mért nem éreztem fájdalmat? És a legnagyobb gondom most az, miként fogom montírozni ezt az ujjam az első Zsiga fotókról?

Konklúzió: a túlhordás engem mély hipochondriába süllyeszt.

Igen, megcsináltuk!

Bea szavainál jobban én sem tudtam volna megfogalmazni. Igen, ismét sikerült. Túl vagyunk a sövényen, immáron harmadjára is. És nyugodtan nevezhetjük ismét túlhordásnak, mert szerény számításaink szerint az őszi napéjegyenlőség dátumán illett volna Zsigmond uraságnak debütálnia. Kifejezetten örültem annak, amikor az első ultrahangos vizsgálatkor kicsit odább napolták a böcsült születési dátumát. De még így is képes vagyok ráhúzni pár napot.

Sebaj. Most már a várakozás izgalma is elmúlóban. Megadás van. Holnap ctg-vel kombinált ultrahangos köldökzsinórvér-áramlásos buli vár rám. Egy szerény 4 órás ambulanter hospitalizációra számítok, ennek megfelelően készülök is rá többnapi hideg-meleg élelemmel és olvasnivalóval. (meg egy zacskó kakaóval, Zsiga úr arra durran)  

(és holnaptól kicserélem a napsugaras-labdás terhesvonalzómat valami kellemes őszire...)

Szombat reggeli csendélet

Grófkisasszony pocakot vakartat hű jobbágyával. Hős legényünk -arckifejezéséből ítélve- nem feltétlenül elégedett alárendelt viszonyával:

(kis magyarázat: ezzel a feltétellel engedélyezte visításmentesen a hölgyemény, hogy lecserélődhessen végre a Csiribiri és helyét átvegye Lecsó, a főznitudó patkány, ami most a nagy kedvenc.)