30-as

Lógok még egy Zsiga-lakkal (és ha egyszer csak itthon lesz egy fölnőtt, aki megfelelő időben és szögben el tudja kattintani a fényképezőgépet, talán még pótolom is), valamint egy ehhez tartozó állapotfelméréssel. 

Addig meg bedobok egy jóllakott óvodás a homokozóvödörrel fotót. Ennyit az átszellemült madonnaságomról.

Egészen mostanáig meggyőződésem volt, hogy egy átlagos kismama vagyok, átlagos érzetekkel, pont olyan, mint több tucat sorstáram bármelyike. A kánikulát meglepően jól viseltem, köszönhetően a két nagyobbiknak is, akik mellett sem időm-sem energiám a dolgokat túlgondolni, valamint az ezidáig mindösszesen 5 felszedett kilónak is. (nem kell szemforgatva kétségbeesni, nem 42 kilóról indultam, de azért az sokszor eszembe jut, hogy tiszta rubintréka vagyok) A beköszönő hidegfront kihozta Zsigmond királyfiból az igazi énjét: éjszakánként jó alaposan megdolgoztatja a belső szerveimet, 3 napja szép szabályos 10 percesekig tudta ezt fokozni. Pánikra szerintem továbbra sincs ok (bár ma éjjel azt álmodtam, fekvésre ítéltek a nyiladozó tubarózsám miatt, de ezt csak a tudatalattim játékának tekintem), inkább csak kellemetlenség, és mivel végig pörög-forog, nem hinném, hogy valóban ki akarna jönni. És valahogy úgy érzem, megfordult, bár erre kedden fog talán fény derülni, amikor végre eljutunk a doktorbácsinkhoz is. 

Nap közben elvegetálok, estére kulminálódom, mondjuk nálunk ekkorra sűrűsödnek be a programok igazán: állatok ellátása, kecskefejés, locsolás (ez most kilőve, bár voltam annyira elmebeteg, pont így , hogy vihar előtt pár perccel én még körbelocsoltam, mert NEM HISZEM EL akkor sem, hogy itt valóban lesz eső), fürdetés, vacsoráztatás, majd apjukvárással egybekötött esti lejtmenetek, aztán a nagy találkozással járó beindulás, újravacsorázás és végül a villanyoltásos napvége. Úgy 11 körül. 

Az arcüreggyuszkóm végül oly mértékben elhatalmasodott, hogy amikor már a koponya- és állkapocscsontom is nyilallgatott, félredobtam mindenféle kuruzslásomat és türelmemet és az orrváladékból kitenyésztett rémet megküldtük egy 5 napos antibiotikum kúrával. Ellenálló volt a kis szemétláda, mert még a harmadik nap estéjén is azon keseregtem, hogy nincs kézzelfogható javulás, sem látványos csodajelenés. Aztán 5. napra furamód jó lett, és ez az áldásos állapot azóta is tart. Már csak setét emlékeimben élnek azok a napok. 

Mici lelkébe mégiscsak beletaposhattam a szabadonpottyantott és szabadfelhasználású mackócsapatok korlátozásával, ugyanis két napja panaszosan nyüsszögve ereszti a pelenkába az odavalóit, én meg nem győzöm csitítgatni meg nyugtatgatni meg dicsérgetni, hogy már megint milyen ügyesen viselkedett. És csak remélni tudom, hogy nem blokkoltam le totálisan az elkövetkezendő egy évre a magától megindult szobatisztaságának a menetét.