Úgy adódott, hogy mára bejelentkeztem fodrászhoz. És aztán úgy adódott, hogy teljes stábbal vágtunk neki az útnak. Aztán meg úgy adódott, hogy Apjuknak be kellett dobnia egy mintát a régi-régi munkahelyemre. És ha már úgy adódott, hogy hamarabb érkeztünk (ilyen talán még sosem adódott), és Mici kisasszony is húzta a kocsiban a lóbőrt, hát én is vele tartottam. (és nem mehettem térdnadrágba, csak hosszúba, mert Hunor indulás előtt kijelentette, hogy így nem lehet Budapestre menni, és jajjistenem Budapest, ő is inget kell felvegyen, Tátyi megúszta, mert éppen nem volt jelen, de a kocsiba szállva egy megjegyzésében benne volt a neheztelése, már ami az apja alul-öltözöttségét/pólóját illeti: "te ebbe jössz?")
És újra beleszagolhattam abba a régivilágba és annyira jó volt érezni azt a szeretetet, amivel fogadtak, még ha csak pár percre is, de felnőttekkel-felnőtt dolgokról, és megkockáztatom, hogy kicsit tudathasadásos is lettem, mert másodpercek töredékéig újra én is a régi voltam, és azt érezhettem, hiába a 180 fokos változás és a totálisan más irány, valaha én is velük együtt és pontugyanarra. És ugyan nem évtizedekről beszélünk (vagyis de, ha jól számolom, már egy darabról mindenképpen beszélhetünk), de tényleg senki semmit sem változott (leszámítva a kalapács lábujjakkal rendelkező laboránsnénit, aki új és nem túl bizalomgerjesztően burjánzott ki a papucsából fedetlen lábfeje, és valamiért mégis alig tudtam levenni a szemem róla), és eszembe jutott a számtalan együtt töltött idő, az összezártságból fakadó kapcsolatok.
Aztán volt két szabad fodrászos kényeztetős órám, és még a kozmetikus barátnőm is befutott pár mondat erejéig, és pillanatok alatt újra visszafiatalodtam éveket, talán az elmúlt időszakok nosztalgiájának köszönhetően.
A necces rész azonban eztán jött, ugyanis hazafelé bevállaltam a másfél órás volán busz utat a két gyerekkel, én kérem szépen mindenre készültem, akár egy nyári mikulás, volt zsákomban minden jó (két meséskönyv: Huncosnak Pinokkió, Kismicinek egy tanyasi lájfról szóló, mert ő úgy szereti álombaringatni magát, hogy közben béget még kicsit, egy-egy váltás ruha, butykosok, két zacskó ropi, pelenka és tartozékai, kistucat kisautó, kivétel nélkül Hunor kedvencei, hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki ééééés mindez simán belefért a hópihe nyári nőci táskámba). Kismici kellemes csalódás volt, az út utolsó 10 percében ébredt, így mielőtt még igazán alapállapotába került volna, csak bizalmatlanul méricskélte az utasokat. Hunor ismét példásan viselkedett, mellettem ücsörögte végig az utat, lelkesen leszállásjelzőzött, ha megkérték rá, így itthon nem maradt más hátra, mint az, hogy meg kellett ígérnem neki, hogy megyünk még így hármacskán buszozni.
És bár nem ma van a szülinapom, meg talán a tanyasi élet engem is minimális igényűre csiszolt, de régen volt ennyire komplex napom, és rég kavarodott ennyire össze bennem múlt és jelen. (és még az első otthonunkra is vethettem egy simogató pillantást...) Másrészt meg erősítés volt ez a javából, bárhol is élek, bárhogyan is változott az életem, alapjaimban ugyanaz maradtam, mint 10 évvel ezelőtt voltam. S hogy ez mennyire jó, hogy így van, azt nem tudom. Bennem kellemes érzést keltett, valahogy még teljesebbé tett, hiszen ezek az évek a szárba-szökkenésem szerves részei voltak, s mint ilyenek megtagadhatatlanok.
És azt hiszem, kicsit hiányzik Budapest is...
8 megjegyzés:
Nagyon örülök hogy ilyen jól sikerült a napotok! :) Látod, azért az a halk reménysugár részemről csak bejött a visszafelé utat illetően. ;) Tudom, tök véletlen volt, de azért na. :)
Remélem nem is olyan nagyon sokáta jössz megint errefelé.... ;) :)
Én is mindig ebbe a "másállapotba" kerülök, amikor néha-néha a munkahelyem felé visz az utam. Valahogy olyan bizsergető, olyan jóottlenni érzés, ami feltölt egy jó időre.
Matyi is buszfun:)
És ha már így bejött a buszozás, akkor mifelénk is buszozhattok:))) És nyilván, ha nem lett volna tele a kistáskád mindenféle jóval, akkor Kismici sem aludt volna, és Hunornak is pont egy ezer éve elfeledett autó kellett volna mostazonnal:)
Szőli, én egyetlen pillanatig nem hittem az ennyire zökkenőmentes közlekedésben. Azért, ha nem bánod, legközelebb továbbra is egyedül mennék. :DDD
Bea, legközelebb Tőletek jövünk majd haza, -reményeim szerint- pontugyanígy. :DDD
Cucka, örülök a szuper napotoknak :)
Budapestet megértem, nekem is hiányzott. Emma már mondja, hogy itt sokkal jobban szeret lakni.
Huncos tényleg mennyire finomlelkű... hogy figyel a részletekre. Ja, és szólok, hogy esedékes lenne egy újabb fotó hasi tájékról, mert nem nagyon kényeztetsz el ám minket ilyen fotókkal az utóbbi időkben...
Én inkább az új frizurádról szeretnék fotót :)
A képen a fejed is rajta lehet, így mindkettőnk kívánsága teljesül... :-) (Hajilag nem várok nagy változást - szőke és félhosszú -, amióta szőkenőciéned harcba szállt az új imidzzsel.)
:DDD a frizuám az évek alatt jottányit sem szokott változni, ami a színvilágát illeti, a hosszán variálok, de az is kiszámítható, pont most rekonstruáltuk: várandósan hátközépig, szülés után megrövidül. :DDD (bár én mindig lobbizok valami merészebbért, a zord fodrászkisasszonyom eltántoríthatatlan. (nem bánom)
és most volt egy kóbor gondolatom, hogy megent megrövidülnék, de Hunor bemenetel előtt megígértette velem, hogy nem lehet rövid hajam még. :DDD
Megjegyzés küldése