Már megent a véletlenekről

Adva volt a korlátolt idő- és térbeli nyaralásunk. A félreértések különös játékaként, többórás csúszással indultunk, de ez már tőlünk igazán megszokott, és a helyszínhez közelítve derült ki -a hitös szerint mindez csak számomra-, hogy nem, nem Noszvajon leszünk, hanem két faluval odébb, mert a Magtár fogadó felújítás alatt áll, legközelebb szeptemberre várható a kinyitása. DE: a cserépfalui apartmanos-önellátós romantika szerves része volt, hogy véletlenül a házigazdák kecske- és tehénsajtok manuális készítésével foglalkoznak. Megérkezésünk után pár perccel már tökéletesen egyértelmű lett számunkra, hogy önmagunk 10 évvel fejlettebb énjeivel találkoztunk. A történetük kísértetiesen hasonló, -akárcsak a tősgyökeres falusi emberek hozzáállása is a gyüttmentekhez-, ők is lelkesen és tettrekészen érkeztek, csak ők 16 évvel ezelőtt tették, ők is szerettek volna tenni a választott otthonukért és pontosan ugyanolyan érthetetlen falakba ütköztek, akárcsak mi. És aztán pontosan ugyanazt a megoldást választottak, amit mi: továbbra sem hagyják magukat eltántorítani a céljaiktól, csak vastagabb bőrt növesztettek az arcukra. Nos, ezt a részt még gyakorolnunk kell.
Azt meg aztán már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a sorsszerű találkozás eredményeként, éjszakábamenően ittam magamba a technikát és ámulattal csodáltam a profi laboratóriumi körülményeket, ahol a mesterművek készülnek. (és ha valaki 1 évvel ezelőtt aszongya nekem, hogy a trendin megálmodott és megvalósított kiskonyhám után én egy steril laborra vágyakozom, ösmét csak szemberöhögöm). Úgyhogy most alig várom, hogy kipróbálhassam a frissenszerzett receptúrákat. Ha pedig megérkezik a legkisebb ugrifüles is közénk, és újra kétlábbal uralom a terepet és kétkézzel az állatállományt, visszatérünk továbbképződni és pihenni még oda.
Persze véletlenül volt nálunk sajátsajt kóstoló, melynek állag-másságáról hosszasan beszélgettünk, hogy kiderüljön, a tájunkon 3 féle sajtkészítés ötvözetét alkalmazzák. (camembert, krémsajt és gomolya). Ezért olyan-amilyen.
Sétálgatva a ranchen, a kecskeóvodában megakadt a szemünk egy ványadtka jerkén. Legkisebb-leggyengébb. Előbb poénnak indult, hogy hazahozzuk, aztán a gyerekek egyre jobban pátyolgatták, nevet is adtak neki, aztán tényleg hazahoztuk. (a hazautazásunk megérne egy külön posztot, de nem szívesen részletezném, akinek van 2-3 ilyenkorúja az úgyis tudja, mire gondolok -pölö arra, hogy a pilisi hegyekben satufékkel álltunk meg, mert a trónörökös mostazonnal ki akart szállni; vagy pl, hogy Kismici cirka kétpercenként rákérdezett a kecskeleányka állapotára emígyen: Báááá??? igen Mici, a kecske alszik.-, akinek meg nincs gyereke, képzelje azt, amíg csak megteheti, hogy az utazás sokgyerekkel olyan, mint a szirupos filmekben: egyetértőn mosolyogva dalolja a család az-egy-kismalac-ot pl. Mondjuk, volt rá precedens, szinte könnybe is lábadt a szemem tőle.). Leszámítva a gyerekek hazaút alatti ténykedését, Zoknis is tudott alakítani, kiderült róla, hogy -bár előző gazdái ezt bőszen tagadják- elég kemény drogfüggő, négyszer kellett rányomni a bódító koktélból, hogy az anyósülés szőnyegéről felpattanva ne lejtsen egy mekegős kecsketáncot. (és akkor most mindenki képzeletére bízom, hogy a bő két órás autóutat miként abszolváltam egy négylábú kiskecskével a lábaim alatt és egy görögdinnyével a hasam helyén a romantikus esti holdfelkelte fénye mellett). Aztán -miért is ne?- itthon kiderült, hogy az egész napos kótermentes jótartás eredményeként szétzabálta magát a kis drága és éppen mire hazaértünk fúvódott terebélyes ténsasszony hasúvá. Mivel még erősen bódítás alatt állt, nem alkalmazhattuk a jól bevált technikát, így a ház megyei állatorvos ügyeletes ura nem kis szentségelés közepette készült fel az új jövevény bendejének trokározására (csapolására) a késő éjszakában. A szakirányú irodalom elolvasása előtt azonban dühében alaposan megdögönyözte a pácienst, és mire felkészült volna a harcra, Zoknis leányka úgy döntött inkább feláll, mekeg párat, emígyen bizonyítván, hogy a bendejementi lik nélkül is képes teljes és boldog életre itt minálunk. (ő az a bizonyos, az alábbi képen)

A nyaralás alatt volt egy ad hoc összehozott találkozásunk is, ami az 5 strandon kiáztatott gyerek miatt elég rövidkére sikeredett, talán majd egyszer nyugodt(abb) körülmények között is meg tudjuk még ismételni.

Ma reggel pedig újra indult a verkli, egy hízóért elcserélt kecskeállományt szállítottak a skacok haza traktoron. Este aztán újabb pályára léptem: miközben a mi jól összeszokottjaink a frissenérkezettekkel mérkőzték le a rangsorukat, én 8 hónapos pocakkal fejni próbáltam az erejük teljében lévő kunkorodószarvú nagyállatokat. (háttérzöngeként a hitös káromkodó morajlásától buzdítva)
Igazán szépek az új lányok, bár még jócskán a bizalmatlanságon alapul a kapcsolatunk, de gazdagodtunk egy Franciskával, egy Katóval és egy Váltóval (beszélő név: éppen akkor váltotta a szőrét, amikor az előző gazdájához került).

Reszkess világ, kecskenagyhatalom leszünk!