2011. augusztus 15., hétfő

Tanyalájfi fitnesz-napok -étkezés

A leglényegesebb a plusz öt kiló eléréséhez a 8. hónap derekán, a rendszeres mozgás mellett, a megfelelő táplálkozás.

Nos, az első trimeszterben annak örültem, ha valamit jó étvággyal képes voltam elfogyasztani és ha ez a valami meg is maradt bennem. Volt mandarinos korszakom, meg kókuszos, meg joghurtos. Az életben-maradáshoz éppen elég. 
A következő trimeszterben már bátrabban ehettem -volna, de éppen ekkor köszöntött be a tomboló nyár a maga kánikulájával, -és a fojtogató gyomorsavam. Így a sok semleges folyadék mellett, gyümölcsöket fogyasztottam. Szőlőt, nagyszeműt, zöldet. Cseresznyét, sajátot. Meg meggyet. Szintén hazait. És aztán dinnyét. Együltőmben 2-3 kilós feleket. Főként a délutáni alvásos idejükben. Mert nem akartam osztozni egyetlen falatján sem. (az önfeláldozó anya) A húsok mellőzöttek lettek. Nem kívántam.
S most a harmadik szakaszban meg annak örülök, hogy elmúlt a gyomorsavam, de az étvágyam továbbra sem olyan, mint régen. Reggelente megmakacsolom magam, hogy az első kávé mellé lecsúsztassak egy szelet vajas kalácsot. Aztán gyümölcsök ismét. Még mindig a görögdinnye az abszolút favorit. Vacsorára pedig most már rendszeressé lett a nem kimondottan update szerelmem: friss házikenyér, saját kecskesajt-paradicsom-paprika-hagyma és mellé saját vágású disznyó oldalszalonna. 

Hát, ennyi a titkom.

4 megjegyzés:

anyus írta...

Höhö én is zugevő vagyok, még mindig jobb mint zugivónak lenni. Főleg kínai zacskós levest zugeszem.

cucka írta...

én a családi kókuszos milli miát szoktam még EGYEDÜL zugenni. általában éjjel, a konyhapulton ülve...

motymoty írta...

Nagyon megkívántam a vacsorádat!

Erika írta...

Csatlakozom a zugevők táborához. Rekord idő alatt benyomok egy fél tábla csokit a kamrában....
Vacsi marha jól hangzik, de jó, hogy nem vagyok éhes. :)))

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator