2011. november 19., szombat

Kényszeresek egymás közt

Hunor sem volt kispályás, ami a dolgok ritualitását (van ilyen szó egyáltalán?) illeti, nem volt mindegy (sőt, a mai napig nem mindegy, de már sokkal együttműködőbb), milyen színű tányérból eszik (nagy narancssárga svédáruházas), milyen színű szívószállal issza a reggeli kakaóját (már lélekben készítem, hogy az ezerdarabos tiritarkából már csak pár darab zöld van, lassan kezdjen megbarátkozni valami más színnel) melyik bögréből iszik (autós, repülősnyúlas vagy kacsás), és sorolhatnám napestig, de Lujziána messzemenően túltesz elődjén. Az élet összes területén.
Hogy mindent egyedül akar és tud csinálni, az öltözködéstől a vajaskenyér megkenéséig, azt már lassan benyelem. Hogy első pillanattól egyedül eszik, hogy egyetlen kanál ételt sem volt hajlandó etetve elfogadni, elkönyveltem. Elfogadom, hogy mindenhonnan késünk vagy az előkészületbe belekalkulálom a magányosan kieszközölt dolgok idejét is.


Ezúton viszont csókoltatnám annak a pelenkagyártó cégnek a marketingeseit, akik édibédi NEM EGYFORMA állatfejekkel díszítették termékeiket, így minden egyes tisztába tételkor végignyalhatom a raklapnyi adagot egy-egy nyau-nyaus darabért. (köztes megoldásként olykor-olykor becsúszhat egy-egy kutyás darab is, sőőőt a macisakat is macskának sütöm el, bár egyre kétkedőbb pillantásokkal szemlél Ludminka)

S hogy kitől örökölhették...? akad egy tippem, mióta tudatosult bennem, hogy a különböző színű mosásokhoz különböző illatú öblítőt használok... mert így illenek egymáshoz...

18 megjegyzés:

Timi írta...

Gyanús, mintha Szűzek lennének :D De ha jól látom a vonalzókon, Skorpiók, vagy már Nyilas? Talán egy aszcendens :D

cucka írta...

Nyilasok mindketten, és most már egy kicsi Mérleg is billeg köztük. ;)

mbal írta...

:) Emma is hasonló :) Pl Neki is megvan a preferált színe és csatázik a barátaival is, ha nem ő hanem más kapja az adott színű szívószálat, poharat, stb
A kicsi pedig csak a cicafejes pelust akarja. Ráadásul ő is egyedül eszik, öltözik, vetkőzik nagyooon régóta :)
És én nagyon nem vagyok ilyen ;)

Ercsi írta...

És a többi pelus? Megvárja Bigulkát? :)

Jé... Most hogy mondod, én is más színű öblítőzök... :DDDDD Bár, most beleszerelmesedtem egybe, amíg tart a szerelem, addig marad a lila minden felett... :)

Ildi írta...

éljeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :DDD Azt hittem eddig, hogy csak nekem van ilyen nem normális ó, akinek csakis és kizárólag a cicás pelus felel meg. Ha elfogyott, hiszti... :DDDDD És csak jelzem, hogy a 3-as méretben SOKKAL több cicás van, ami picilánynak is feltűnt, újabb okot adva a kiakadásra, mert bezzeg Benedeknek sokkal több cicás pelusa van.
Szóval én kb 1 hónapja nemes egyszerűséggel nem voltam hajlandó több ilyen pelust venni, márkát váltottunk, közöltem, hogy a kisbarátnőjétől kapta ezeket a pelusokat, ez sokkal jobb!!! És tényleg, csupa egyforma pelus... :DDDDDDDDDDDD

cucka írta...

Ildi, ugyanerre a merényletre készülök most én is, ugyanis Kismicinek is feltűnt, hogy Bigulka minden harmadik pelusa macskás. :DDD
Este elfogyott az ő méretű macskás, így most EGYÜTT kiválogattuk az állatok szerint és a kutyák vannak soron. Még látok esélyt a bocikra, de a csibék szerintem megmaradnak Öcskösnek. És soha többet nem lesz ilyenünk. :D (most is csak a kuponyok miatt volt, de maradunk a mindegyiknyulas-nál )

Ercsi, csak nem Tahiti Relax a lila? az nálam is megvan. :D és az új szerelem a Bali sensation. :D

Mbal, akkor ez szintén életkori sajátosság lenne? ennyire kényszeres azért én sem vagyok, báááár, ha azt annak tekintjük, hogy mindent csak és kizárólag én tudok jó helyre tenni/jól megcsinálni, szintén van kávés-teás bögrém, amibe mást beletenni szentségtörés...stbstb

Timi írta...

Regő is mindig a cicás pelust választotta, amíg el nem tüntettem fiókba a pelusokat, és az első szembejövőt adom rá, és kész :D
Nekem is vannak ilyen szokásaim, de én is meg ő is Szűzek vagyunk, úgyhogy ráfogom :D

anyus írta...

Mondanám h cserélgessünk, a dednek tökmindegy, de sztem más a méretük :)

cucka írta...

Timi, az a baj, hogy Micit már nem lehet átverni, addig nem engedi magára adni a pelenkát, míg nem ellenőrzi le maga a mintát. Így nehéz átverni.
Anyus, cseréljünk inkább gyereket. :D

Timi írta...

Hátő, nálunk is volt ebben némi anyai erőszak :D nem cicás? elefántos? akkor is felveszed és kész :D

anyus írta...

Jó, adok Minkáért egy 16 éves fiút. Pelenkázni már nem kell.

cucka írta...

anyus, nem kaphatnék jányért jányt? nekem ez az egy darabom van ebből a fajtából. :)
Timi, :DDD

anyus írta...

Azt nem mondtad h válogatni is akarsz :)

cucka írta...

első körben Kismicit a Dedre váltottam volna, te ajánlgattad az idősebb korosztályt. ;)

anyus írta...

Persze mert most épp az ostoba fiam ment az agyamra :) De mégsem adom mert már túl sok munkám fekszik benne.

judit írta...

Szia!
Mintha a mi napjainkat olvasnám:)Nálunk mind1 a peluson a minta, a lényeg, hogy saját magára ő adja fel:) Ha gondolod nagyon szivesen kiválogatom a cicásainkat, és cserélhetünk. Szerintem egy méretet hordanak 4es!?

cucka írta...

Judit, aranyos vagy, a 4-es már kicsi lenne, 5-öst hord a nagy kufferére. :D De már tényleg csak pár darab van belőle, csirkések-bárányosak, valahogy elsütőm őket is, vagy tényleg megmarad Bigulnak. :)
Anyus, én akkor szoktam ezt mondani, amikor Hunc foggal próbál meg vmit kibontani, mert túl sok álmatlan éjszakám van benne ahhoz, hogy kitörje. :D

Kinga85 írta...

:DDDD Nelli ugyenez :) Másnál leírva olyan vicces, de bevallom, én mostanában sokszor nem vagyok a humoromnál... A kedvencem, amikor hozza a félig teli poharát, hogy töltsek bele iszikét neki, mert csak teli pohárból hajlandó inni valamiért (és persze nem mindegy melyikből :S) és a hőfok sem mindegy, ha kicsit is kihűlt, akkor melegítenem kell...

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator