2012. május 2., szerda

Héthós

Héthós is, kis finomítással, meg névnapos is (erre szerencsére többen figyelmezettek, így legalább őt nem felejtettük el felköszönteni, mint Micit -március 31- és Hunort -április 24-) , és úgy tűnik az anyja annyira jófej, hogy az összes sátoros ünnepét egy-egy kötelező oltással vagy védőnénis méricskével honorálja.
Bigi meg... továbbra is a világ legtündéribb harmadikja, mosolyogva oltódott újfent be DiPerTe vakcinával. Kisgombóc még mindig 8700 gramm, hosszban 70 centire bírtuk kihúzni, kobakja 44-es, mellkasa 46-os. Most először én aggodalmaskodtam egy sort, mert Bignyúl hátról bárhányszor hasra, de hasról továbbra sem szeretne hátra pörögni. És értem én, hogy gombóc (bár vékonyabb, mint Mici volt ennyi idősen) és tulajdonképpen mindent lát és állandó élmény-előadást nyújtanak neki a nagytesók, meg tök szépen hasal-matat hosszasan, de mégiscsak túl van már a héthón, Huncos ekkor már ült- négykézlábazott, Kismici meg már kúszott-mászott, bejárva hajlékunkat. Még várunk egy picit, nem érzem, hogy baj lenne, annyira nyugodt és kiegyensúlyozott, talán a totálisan el- és befogadó habitusa miatt ennyire kényelmesen ráérős a mozgásfejlődése. 
Cserébe tankönyvi módon szeparálódó szorong, talán mindőjük közül ő a legerősebben, vagy csak már öregszem és tényleg elszoktam én már ettől, nehezebben viselem-kezelem. Állandóan szem előtt kell lennem, a legjobb ha kézben-ölben lehet, ilyenkor a tesók sem enyhítenek a fájdalmán. 
Annyira finom a tapintása, sosem csíp, ő puhán érint-simogat, teli tenyérrel fogva tart. 

90 százalékban még anyatejes, a gyümölcsöket nagy ívben kitolja-kiöklendezi, a főzelékeket egy-két kanál erejéig elfogadja, aztán szintén kinyelvészkedi. Játszik. Kenyérhéjat imád mócsikálni (érdekes, akkor nem fuldoklik), és tegnap egy komplett fagyitölcsért is elnyammogott (na, ott se fuldoklott)


Kétfogával olykor él és visszaél, előszeretettel zár kalodába velük. És rötyög, mindenen nevet. Néha elég egy szemkontaktus, egy cinkos pillantás és a szája máris mosolyra húzódik. Ölel-bújik-oldalán alszik-lábujjakat szopogat-cuppog és csettintget a nyelvével. Édesgombóc. Imádjuk.

24 megjegyzés:

anyus írta...

És még mindig tiszta apja :D
De mi az h "még várunk picit"?? :( Rutinos háromgyerekes anyuka most azonnal megnyugszik és abbahagyja az összehasonlítgatást!!!

micka írta...

a világ legédesebb keresztgyereke:)
én azért inkább a cuckagéneket látom Bigiben.
és még mindig azon röhögök hogy 70cm-re bírtátok kihúzni szegény gyereket:-)))

cucka írta...

a védőnő kérdezte, hogy -bár szerinte semmi baja- de szeretnék-e beutalót neurológiára? mondtam, hogy adok még egy hónapot Csiggernek, hogy villantson valami bővebb helyváltoztatásos technikát. hát így. :D

cucka írta...

micka, azért, mert alapvetően ő még mindig szeret gombócbagyűrve lenni, és a védőnéni nálunk szigorúan mér, ezért ki kell húzni. :D (eskü, hogy így van :D)

anyus írta...

Remélem fogja figyelni a naptárt... "Bakker mingyá június van, megfordulok má mer anyám még elrángat valami okostojás dokihoz" :D

csifo írta...

Ne idegeskedjél ezen , hogy nem csinálja Zéti 8 hónapos koráig feküdt mint egy rönk fa, aztán a dokinéni azt mondta ha két héten belül nem produkál valamit akkor megyünk gyógytornászhoz.Két héten belül fordult ide- oda , kúszott , mert akkorra ért meg és nem erőltettük.Egy szó mint száz csinálni fogja majd , még ráér, van egy anyukája aki szeretgeti , ölbe veszi és neki pont ez kell.Nyugi!!

csifo írta...

Ja és Boldog Névnapot a kis Zsigunak!!!!

anyus írta...

Ja ne aggódj, nem lesz akkora mázlid h békésen egyhelyben ücsörgő babával menj nyaralni :)

cucka írta...

köszi, anyus, pedig éppen azt beszéltük este szalonnasütés közben, hogy nekünk egyik gyerekünk se volt eddig olyan, hogy mellettünk elücsörgött x órán keresztül, a Csiga meg ilyen és mekkora mázli, hogy mellette pl napozni tudok az udvarunkon. :D
oké, lehet szó két hó haladékról is. :D

jakkkat írta...

Remélem, nem veszed okoskodásnak, de a helyedben elvinném egy Dévényes szakgyógytornászhoz, ők nagyon profin el tudják dönteni, hogy csak a temperamentuma, vagy pl.: izomtónuszavar miatt ilyen a tempója. És Te is megnyugodnál. Lehet, csak egy két-kezelés, és beindulna. Az én lányom fél éves koráig a doki szerint dagadt, lusta volt; majd aztán már rohannunk kellett fejlődésneurológiára azonnal. Végül még izomsorvadással is ijesztgetett, na ezt pár hónapig hallgattuk, majd lecseréltük... Gyengék az izmai, de a tornák nagyon sokat segítettek. (Azt zárójelben megjegyezném, hogy sok orvos nem ismeri el, kuruzslásnak tartják, de szerencsére egyre többen elfogadják, hogy egy igenis jó módszer.)

jakkkat írta...

Azt meg a nagy tanácsosztogatás közben el is felejtettem írni, hogy édes Zsigu!!! Mindhárom gyereked nagyon aranyos, és szeretem az írásaidat. Kicsit az álmaimat testesítitek meg, amik legtöbbje álom marad csupán(3 gyerek, jószágok, állatorvosira jelentkeztem,/csak nem vettek fel, bezzeg költségtérítésesre elég lett volna a pontom, csak éppen nem volt 10 millám.../)

Bea írta...

Csupavigyor kis Husigombóc:))))
Forgásra azt nem próbáltad még, hogy direkt úgy teszed le, hogy ne lásson téged/a Nagyokat, és muszáj legyen valamit fakítania?
A belinkelt Huncosvideó nagyon tetszik:) Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezek a nagy lókötők is ilyen piciből indultak. Egyébként meg tiszta Zsigi, vagyis Zsigi olyan Hunor.
És boldog nevenapját is a Legkisebbnek! (Meg a többieknek is:)))

julcsi írta...

Isten éltesse a Kicsi Fiadat!!!
Puszika neki!!!

sellőlány írta...

Hú, de jó volt visszanézni Huncot kicsiben... emlékszem még azokra az időkre (mintha tegnap lett volna). Zsigubigu miatt meg no para, totálisan abszolválja a harmadik gyerek minden jellemzőjét... így hova is rohanna! Majd mászhat, mehet még eleget, nem kell sürgetni.

CsJudit írta...

Boldog névnapot Zsigunak, csuda édes kis mosolymanó! :)))

cucka írta...

jak, köszönöm szépen a tanácsod. :) Egyelőre nem érzem, hogy komoly gond lenne, sokkal inkább önmagam "hibáztatom" kicsit indirekt módon. Nem fejtettem ki eddig, de talán mégis érthető volt, hogy nehéz és hosszú vajúdás előzte meg Zsigu érkezését. S a születése sem volt könnyű és gyors. A köldökzsinór is rajta volt és kicsit ebből fakad az irányába érzett aggódásom. (Szóval már megint csak önmagam nyígját vetítem ki a kölkökre, jószokásomhoz híven :D) Arra gondolok pl. hogy talán lehet egy kis izomletapadása. De összességében még tényleg nincs lekésve semmiről, az meg, hogy mekkora parti van körülötte egy átlagos napon igencsak biztosítja neki az ingergazdag környezetet. Nem csodálom, hogy nem vágyik még helyváltoztatásra is. :)
Bea, önmagam megnyugtatására ki fogom próbálni, de azon sem csodálkoznék, ha ez a nyugalomszigete kiskrapek, akkor sem csinálna semmit. (ott az örök társa, a hüvelykujja :D)

A névnapi köszöntéseket külön köszönjük szépen a fiatalember nevében. :)

Névtelen írta...

Szia
Na a mozgás nálunk is így volt, harmadik gyerek nem kúszik-mászik 7 hónaposan. Furcsa volt az első kettő után, akik 10 hónaposan egyedül lépegettek.
a következő tanács vált be: terpeszbe leültem gyerek felsőteste a térdemre és nyújtottam egy játékot, hogy érje el. Végülis bevált, a nagyok épp a túl oldalon kártyáztak, olyat még nem látott, addig...

De jó a játszóhenger is

megjön a pici kedve is egy-kettő a mozgásra,

Ildikó

Timi írta...

Jaj de édes kis gombóc tényleg, éltesse az Isten :)

Tuti írta...

Boldog névnapot a legkisebbnek! Tündérgombóc! :)

jakkkat írta...

A névnapi jókívánságokat is kihagytam. :)

Megértelek az aggódást, önhibáztatást illetően, de hátha megnyugtat, hogy a gyógytornász mondta, hogy olyan esetekben is lehet letapadás, feszesség vagy lazaság az izmokban, ha minden rendben volt terhesség és szülés alatt. Találkozott is már ilyen esetekkel. Amúgy én sem gondolom, hogy komoly gond lenne Zsiguval.
Még egy tanács, és aztán ígérem, befogom: hallgass az ösztöneidre. Engem mindenki lehülyézett (család, védőnő, orvos), hogy mit siettetem, aztán csak lestek, hogy nem csalt a megérzésem.
Mi voltunk neurológián, de ott nem igazán tudtak vele mit kezdeni, a DSGM viszont nagyon sokat segített, most ott tartunk, hogy nincs is lemaradva. (Kár, hogy csak néhány intézményben lehet ingyenesen igénybe venni.)

Dius írta...

Itt is Boldog Névnapot Zsigunak (remélem a puszit is átadtad).
Vár nálam egy valami... :)

hajnal írta...

Boldog Névnapot és Héthót Zsigunak!:)

Azt a kis haladékot megérdemli, nem tűnik úgy, hogy nagy gond lenne, szerintem is hallgass az ösztöneidre, ha úgy érzed rendben van, szerintem nem tévedsz:). Ha megnyugodnál egy vizsgálattól, akkor meg vidd.
A hason levés fontos, sokmindent erősít, és onnan indul majd minden mozgás, szóval ha hason okés, akkor biztos csak késik kicsit a hátra fordulás. De gyanítom egy héten belül meglesz, az olyan Murphy lenne:)....

Fakirma írta...

De rég jártam itt, most nagyon jól esett egy kicsit olvasgatni, mi újság Tifelétek!:)
Az én harmadikom sem volt hajlandó forgolódni és mászni. Az igazság az, hogy olvastam a nagykönyvet, mit kellene csinálnia, és hazudoztam a védőnőnek, hogy ó persze, mindent mozog, amit mozognia kell. Most aztán izgulhatok, hogy milyen maradandó károsodásokat szenvedett a hanyagságom miatt...

myway08 írta...

elvileg a tudatos mozgás a hasrafordulás, és utána hason él a baba. abból halad aztán tovább a mozgásfejlődése, maga körül topog kézen tartva magát, kutyázik, közben ugye a megfelelő módon erősít. no para :)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator