Erről is kell mesélnem. Talán, ha végre kibuggyan belőlem és szavakká alakulva meg tudom fogalmazni a hihetetlen mélységes csalódást és fájdalmat, ami már második napja fojtogat, nos... talán akkor könnyebb lesz.
A fárasztó és idegtépően hosszas hazaút után, első dolgunk a kert felé és az állatok felé vezetett. A kertbe lépve, valamifajta furcsa hiányérzet telepedett rám, viszonylag gazosan hagytuk itt a farmunkat, most meg mintha valaki kigyomlált volna. Vagy nem is tudom... a hagymákat lekaszálta volna??? de ki??? és mi célból??? hiszen, ha a fölső részét levágod, az eső belesik a vastag húsos henger alakú szárába és a föld alatt a hagyma szétrohad. (ezt még én is tudom) a céklákat is megritkította? és a sárgarépákat is? heee?
A földig gyalázott málnabokrokra még csak nem is emlékeztető kórókhoz érve már egyszerre káromkodtuk el magunkat. Beszabadultak a kertbe a kecskék!!!* Óvatosan lépkedve becsültük a károkat, de a könnyeimen át már alig tudtam valóban felmérni. Üvöltözni és toporzékolva szerettem volna hisztizni, amint megláttam a csonkig rágott Mici-gesztenyefáját, a gyümölcsük, leveleik és kérgük nélkül búsan reszkető alma- illetve szilvafácskáinkat, a tövig rágott már aprócska termésekkel itthagyott paprika-palántáinkat, a megtizedelt kukoricáinkat, a földig gyalult karalábéinkat...
Egyedül a paradicsomokat nem bántották, valószínűleg azok leveleinek túl intenzív az illata vagy az íze...
Hunor sírva fakadt, én belülről zokogtam. Sirattam az összes bogarászással töltött szabad percemet, a rengeteg belefeccölt munkát, a szétcseszett körmeimet, az álmaimat... és dühös voltam, rettenetes dühös a kecskékre.
Vasárnap reggel nagyon erősen meg kellett erőszakolnom magam, hogy kimenjek a lányokhoz fejni. Gyűlöltem őket, és ha valaki akkor elém állt volna, hogy elvinné az állományt, egyetlen pillanatig nem gondolkodtam volna. Vigye, látni sem akarom többé őket. A nagyfokú empatikus készségemet most erőteljesen sarokba szorította a veszteség maró keserűsége.
Kicsit összeborulva ölelkeztünk Apjukkal. Van nekünk egy rövidke mondatos mantránk, amivel egymást szoktuk kirántani, ha süppedősre dagad köröttünk a problémák dagonyája. Most is segített. Sok mindenen mentünk mi már ahhoz keresztül, hogy pár elvetemült és kíváncsi kecske kifogjon rajtunk!
Kicsit összeborulva ölelkeztünk Apjukkal. Van nekünk egy rövidke mondatos mantránk, amivel egymást szoktuk kirántani, ha süppedősre dagad köröttünk a problémák dagonyája. Most is segített. Sok mindenen mentünk mi már ahhoz keresztül, hogy pár elvetemült és kíváncsi kecske kifogjon rajtunk!
Azóta mentettük a menthetőt, kigyomláltuk a megmaradtakat, felkaróztuk a paradicsomokat, felkötöttük az uborkákat, de még mindig gombóc van a torkomban valahányszor végignézek a megmaradt kertünkön. Lassacskán begyógyítja a természet a sebeket, újranőnek a levelek. Idén nem lesz málnánk, sárgabarackunk és csak pár darab kajszink, almánk és körténk akad a fán. Hogy a fák túlélik-e a hántolást és csonkolást még kérdéses. És nem lesznek paprikáink sem. Viszont lettek felszabadult helyeink a babnak. És ipari mennyiségű paradicsomunk lesz. (már zöldek és nagyok és ha jól számoltam olyan 60 tőnyi akad)
...ésmárkönnyebbis...
* a péntek éjjeli vihar megijeszthette a négylábú ördöglányokat, akik gondoltak egy merészet és a kert felé tendálták a jobb sorsukat, átugorva (!!!) a másfél méternél magasabb telibedeszkázott kerítést. Így több órán át büntetlenül garázdálkodhattak kedvükre.
18 megjegyzés:
Oh, még az én szívem is ôsszeszorult. Remêlem hamar kikupàlódik a kert.
Jajj, ezt még olvasva is görcsbe rándult a gyomrom... pedig nekem csak egy icikepicike van, de azt is mennyire magaménak tudom érezni és még egy kis gaz is álnok fenevaddá minősül a szememben...
Lsd. előző bejegyzésedhez írt kommentem... Sajnálom...
Jajjjjj!!!!! Büdös kecskék!!!!
Szia, elég rég óta olvasgatom a blogodat, és most már tényleg nem bírok ki szó nélkül elmenni az írásod mellett. Szegről-végről még ismerjük is egymást, azaz a férjedhez jár az egyik ismerősünk a cicájával és ő is csupa jókat mesélt Róla.
Biztos elcsépeltnek hangozhat, de a te blogod igazi gyöngyszem a sok babanapló között. Őszinte, magával ragadó, és megkapó ahogy mindenben meg tudod találni a változást, a szépséget, a tanulási folyamatot.
Egyszer írtad, hogy félsz attól, hogy nem tudsz eleget adni a gyermekeidnek, akikkel úgy érzed keveset tudsz foglalkozni. Nos, én azt hiszem, a lehető legtöbbet adsz-adtok nekik. EMBEREK vagytok, így csupa nagybetűvel. És igen, néha hibázol, mint bárki más is teszi, csak talán más kevésbé hajlandó ezt belátni.
Szeretem olvasni a gondolataidat, az útkeresésedet és örülök, hogy nyomon követhettem azt az átalakulást, ahogy nőből anyává, háziasszonnyá váltál. Hihetetlen energia árad a soraidból, téged receptre kellene felírni!
További boldog perceket kívánok, nagyon sok szeretettel,
Kata.
Nagyon sajnálom a rombolást, kedves Cucka!! Nekem ugyan csak néhány szép orchideám van, kertrõl meg csupán álmodozunk egyelõre, de átérzem a fájdalmad, dühöd, tehetetlen csalódásod.... Hagyd csak, ne bánkódj, hidd el a Természet ujjáteremtõ ereje csodákra képes!!! Lesz még ízes gyümölcs, szép, érett zöldség, zölden-vidáman lombozó fa is... a mekegõk meg... bocsáss meg Nekik, nem tudják mit cselekszenek. :) puszz!! <3
Jajj. Sajnálom :(
Bakker..... Átérzem a veszteséget!
Én is szerettem volna kecskéket, mert van jókora területünk, lelegelhetnék, stb... A barátnőm mondta, hogy eszembe ne jusson, mert a kecskének nincs olyan magas kerítés, hogy át ne ugorja és mindent letarol. Így nem lesz kecskénk.
Úúúú, szörnyű lehetett. :( Sajnálom.
Nagyon nagyon sajnálom! Rémes látvány lehetett...
:(((( nekem csak paradicsomom van az erkelyen, de a multkor konnybe buggyant a szemem, mikor a szel elboritotta oket, ugyhogy el tudom kepzelni, mit ereztel... :(((
:( érdemes lenne a kerítés tetejét utólagosan megdönteni befelé a kecskék felé és így tuti nem jutnak át rajta :)
Szia,
sajnalom a kertet, a sok munkat, a hazateres lelombozott oromet....
Talan mar keso, vagy ismeritek is, de a torteneted olvasva egy derus konyv jutott eszembe, hasonlo temaban nagyszeru olvasmany a Findusz sorozat Csetepate a kiskertben darabja.
Remelem a konyv vidam, pihenteto perceket szerez,
--adri
Megerett az ido egy mega kaliberu, ossznepi kecskeporkolt fozesre a kertben... Mondom en, aki vega egyebkent. :-O Mert ugyanezt ereztem, amikor tavaly ozek lezabaltak az osszes majdnem es felig erett gyumolcsunket agastol, nehol fastol egyutt. Mindezt ugy, hogy 2 evbe tellett rendbe tenni a fakat es jo termest vartunk, nem mellesleg egy kisebb vagyont fizettunk ezert a kertesznek. Tanulsagok levonva, uj kerites epitve (ujabb vagyon), ozes viccek betiltva, esszeru kalkulaciok szamitasa kikapcsolva...
Köszönöm a kedves és vigasztaló szavaitokat. Nagyon jól estek, és örülök, hogy sokan át tudtátok érezni, vagy esetleg voltatok hasonló helyzetben már.
Sellőlány, a te hozzászólásod különösen értékelem, bár annyi frusztráció volt nagyhirtelen bennem, hogy még megenni sem akartam őket. Max. kizsigerelni. ;)
Adri, a könyvet nem ismertem, de ma megyünk könyvtárba, és megpróbálom megszerezni. (lassan oylan vagyok, mint a gyerekek, a napi történéseket mesékkel kell levezetnem :D)
Kata, köszönöm neked is a hozzászólásod. :)
Olyan béna vagyok, mert abszolút zavarba tudtok hozni ilyen esetekben. Hé, én nem vagyok más, csak "egy lány a szomszédból". Pontolyan mint bárki más a környezetetekből. :) (de azért köszi, na, csak ilyen idétlenül tudok hálásnak lenni) Láv és rákendroll! ♥
Ó Istenem, nagyon sajnálom :( Hű, de át tudom élni, hú, teljesen kiborultam volna...
nahát, nem is sejtette, hogy a kecskék ilyen kártékonyak. :(
:(( Nem hiába mondják, hogy a kecskék bármit...akár a bogáncsot is...
Azt viszont nem tudtam, hogy ilyen magasugró rugóik vannak!!! :(
Megjegyzés küldése