2012. június 25., hétfő

A szofisztikált parasztság árnyoldalai

Erről is kell mesélnem. Talán, ha végre kibuggyan belőlem és szavakká alakulva meg tudom fogalmazni a hihetetlen mélységes csalódást és fájdalmat, ami már második napja fojtogat, nos... talán akkor könnyebb lesz.

A fárasztó és idegtépően hosszas hazaút után, első dolgunk a kert felé és az állatok felé vezetett. A kertbe lépve, valamifajta furcsa hiányérzet telepedett rám, viszonylag gazosan hagytuk itt a farmunkat, most meg mintha valaki kigyomlált volna. Vagy nem is tudom... a hagymákat lekaszálta volna??? de ki??? és mi célból??? hiszen, ha a fölső részét levágod, az eső belesik a vastag húsos henger alakú szárába és a föld alatt a hagyma szétrohad. (ezt még én is tudom) a céklákat is megritkította? és a sárgarépákat is? heee?
A földig gyalázott málnabokrokra még csak nem is emlékeztető kórókhoz érve már egyszerre káromkodtuk el magunkat. Beszabadultak a kertbe a kecskék!!!* Óvatosan lépkedve becsültük a károkat, de a könnyeimen át már alig tudtam valóban felmérni. Üvöltözni és toporzékolva szerettem volna hisztizni, amint megláttam a csonkig rágott Mici-gesztenyefáját, a gyümölcsük, leveleik és kérgük nélkül búsan reszkető alma- illetve szilvafácskáinkat, a tövig rágott már aprócska termésekkel itthagyott paprika-palántáinkat, a megtizedelt kukoricáinkat, a földig gyalult karalábéinkat...
Egyedül a paradicsomokat nem bántották, valószínűleg azok leveleinek túl intenzív az illata vagy az íze...

Hunor sírva fakadt, én belülről zokogtam. Sirattam az összes bogarászással töltött szabad percemet, a rengeteg belefeccölt munkát, a szétcseszett körmeimet, az álmaimat... és dühös voltam, rettenetes dühös a kecskékre.

Vasárnap reggel nagyon erősen meg kellett erőszakolnom magam, hogy kimenjek a lányokhoz fejni. Gyűlöltem őket, és ha valaki akkor elém állt volna, hogy elvinné az állományt, egyetlen pillanatig nem gondolkodtam volna. Vigye, látni sem akarom többé őket. A nagyfokú empatikus készségemet most erőteljesen sarokba szorította a veszteség maró keserűsége.
Kicsit összeborulva ölelkeztünk Apjukkal. Van nekünk egy rövidke mondatos mantránk, amivel egymást szoktuk kirántani, ha süppedősre dagad köröttünk a problémák dagonyája. Most is segített. Sok mindenen mentünk mi már ahhoz keresztül, hogy pár elvetemült és kíváncsi kecske kifogjon rajtunk! 

Azóta mentettük a menthetőt, kigyomláltuk a megmaradtakat, felkaróztuk a paradicsomokat, felkötöttük az uborkákat, de még mindig gombóc van a torkomban valahányszor végignézek a megmaradt kertünkön. Lassacskán begyógyítja a természet a sebeket, újranőnek a levelek. Idén nem lesz málnánk, sárgabarackunk és csak pár darab kajszink, almánk és körténk akad a fán. Hogy a fák túlélik-e a hántolást és csonkolást még kérdéses. És nem lesznek paprikáink sem. Viszont lettek felszabadult helyeink a babnak. És ipari mennyiségű paradicsomunk lesz. (már zöldek és nagyok és ha jól számoltam olyan 60 tőnyi akad)

...ésmárkönnyebbis...

* a péntek éjjeli vihar megijeszthette a négylábú ördöglányokat, akik gondoltak egy merészet és a kert felé tendálták a jobb sorsukat, átugorva (!!!) a másfél méternél magasabb telibedeszkázott kerítést. Így több órán át büntetlenül garázdálkodhattak kedvükre.

18 megjegyzés:

Chipmunk-19 írta...

Oh, még az én szívem is ôsszeszorult. Remêlem hamar kikupàlódik a kert.

SKY írta...

Jajj, ezt még olvasva is görcsbe rándult a gyomrom... pedig nekem csak egy icikepicike van, de azt is mennyire magaménak tudom érezni és még egy kis gaz is álnok fenevaddá minősül a szememben...

Beso írta...

Lsd. előző bejegyzésedhez írt kommentem... Sajnálom...

Bea írta...

Jajjjjj!!!!! Büdös kecskék!!!!

Névtelen írta...

Szia, elég rég óta olvasgatom a blogodat, és most már tényleg nem bírok ki szó nélkül elmenni az írásod mellett. Szegről-végről még ismerjük is egymást, azaz a férjedhez jár az egyik ismerősünk a cicájával és ő is csupa jókat mesélt Róla.
Biztos elcsépeltnek hangozhat, de a te blogod igazi gyöngyszem a sok babanapló között. Őszinte, magával ragadó, és megkapó ahogy mindenben meg tudod találni a változást, a szépséget, a tanulási folyamatot.
Egyszer írtad, hogy félsz attól, hogy nem tudsz eleget adni a gyermekeidnek, akikkel úgy érzed keveset tudsz foglalkozni. Nos, én azt hiszem, a lehető legtöbbet adsz-adtok nekik. EMBEREK vagytok, így csupa nagybetűvel. És igen, néha hibázol, mint bárki más is teszi, csak talán más kevésbé hajlandó ezt belátni.
Szeretem olvasni a gondolataidat, az útkeresésedet és örülök, hogy nyomon követhettem azt az átalakulást, ahogy nőből anyává, háziasszonnyá váltál. Hihetetlen energia árad a soraidból, téged receptre kellene felírni!

További boldog perceket kívánok, nagyon sok szeretettel,
Kata.

MarcsiTobie írta...

Nagyon sajnálom a rombolást, kedves Cucka!! Nekem ugyan csak néhány szép orchideám van, kertrõl meg csupán álmodozunk egyelõre, de átérzem a fájdalmad, dühöd, tehetetlen csalódásod.... Hagyd csak, ne bánkódj, hidd el a Természet ujjáteremtõ ereje csodákra képes!!! Lesz még ízes gyümölcs, szép, érett zöldség, zölden-vidáman lombozó fa is... a mekegõk meg... bocsáss meg Nekik, nem tudják mit cselekszenek. :) puszz!! <3

Kinga85 írta...

Jajj. Sajnálom :(

Szeri írta...

Bakker..... Átérzem a veszteséget!
Én is szerettem volna kecskéket, mert van jókora területünk, lelegelhetnék, stb... A barátnőm mondta, hogy eszembe ne jusson, mert a kecskének nincs olyan magas kerítés, hogy át ne ugorja és mindent letarol. Így nem lesz kecskénk.

Dius írta...

Úúúú, szörnyű lehetett. :( Sajnálom.

Dominika írta...

Nagyon nagyon sajnálom! Rémes látvány lehetett...

Ercsi írta...

:(((( nekem csak paradicsomom van az erkelyen, de a multkor konnybe buggyant a szemem, mikor a szel elboritotta oket, ugyhogy el tudom kepzelni, mit ereztel... :(((

Kavicsanyu írta...

:( érdemes lenne a kerítés tetejét utólagosan megdönteni befelé a kecskék felé és így tuti nem jutnak át rajta :)

adri írta...

Szia,
sajnalom a kertet, a sok munkat, a hazateres lelombozott oromet....
Talan mar keso, vagy ismeritek is, de a torteneted olvasva egy derus konyv jutott eszembe, hasonlo temaban nagyszeru olvasmany a Findusz sorozat Csetepate a kiskertben darabja.
Remelem a konyv vidam, pihenteto perceket szerez,
--adri

sellőlány írta...

Megerett az ido egy mega kaliberu, ossznepi kecskeporkolt fozesre a kertben... Mondom en, aki vega egyebkent. :-O Mert ugyanezt ereztem, amikor tavaly ozek lezabaltak az osszes majdnem es felig erett gyumolcsunket agastol, nehol fastol egyutt. Mindezt ugy, hogy 2 evbe tellett rendbe tenni a fakat es jo termest vartunk, nem mellesleg egy kisebb vagyont fizettunk ezert a kertesznek. Tanulsagok levonva, uj kerites epitve (ujabb vagyon), ozes viccek betiltva, esszeru kalkulaciok szamitasa kikapcsolva...

cucka írta...

Köszönöm a kedves és vigasztaló szavaitokat. Nagyon jól estek, és örülök, hogy sokan át tudtátok érezni, vagy esetleg voltatok hasonló helyzetben már.

Sellőlány, a te hozzászólásod különösen értékelem, bár annyi frusztráció volt nagyhirtelen bennem, hogy még megenni sem akartam őket. Max. kizsigerelni. ;)

Adri, a könyvet nem ismertem, de ma megyünk könyvtárba, és megpróbálom megszerezni. (lassan oylan vagyok, mint a gyerekek, a napi történéseket mesékkel kell levezetnem :D)

Kata, köszönöm neked is a hozzászólásod. :)

Olyan béna vagyok, mert abszolút zavarba tudtok hozni ilyen esetekben. Hé, én nem vagyok más, csak "egy lány a szomszédból". Pontolyan mint bárki más a környezetetekből. :) (de azért köszi, na, csak ilyen idétlenül tudok hálásnak lenni) Láv és rákendroll! ♥

Timi írta...

Ó Istenem, nagyon sajnálom :( Hű, de át tudom élni, hú, teljesen kiborultam volna...

myway08 írta...

nahát, nem is sejtette, hogy a kecskék ilyen kártékonyak. :(

Erika írta...

:(( Nem hiába mondják, hogy a kecskék bármit...akár a bogáncsot is...
Azt viszont nem tudtam, hogy ilyen magasugró rugóik vannak!!! :(

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator