Ha azt az energiát, amit abba fektetünk, hogy mások felett pálcát törünk vagy egyoldalúan ítélkezünk...
... ha a félreértések tüskéjét azonnal tisztáznánk kigyomlálnánk és nem dédelgetnénk addig a szívünkbe, míg az szárba nem szökken és gyülőletté nem növekszik...
... ha a mások iránti irigység helyett, megpróbálnánk a magunk útját járni és a magunk életében meglátni a szépséget, a sohavisszanemhozhatót és nem arra fecsérelnénk erőinket, hogy sorsot találjunk ki magunknak...
Nos, ha ezeket az energiákat arra fordítanánk, hogy megtaláljuk önmagunkat, akkor talán mindannyian sokkal boldogabbak és teljesebbek lehetnénk. S nem lenne szükségünk a frusztrációinkból fakadó kompenzációkra.
9 megjegyzés:
ámen, nővérem, ámen
az utolso bejegyzes a magunk sorsaval es a nem kitalalt sorssal nagyon nagyon tetszett. Szerencses a harom kis csemeted, hogy ilyen bolcs anyukaval aldotta meg oket az eg!
ez most nagyon-nagyon....
Na mi történt, Cuckám, mi van emögött?
Sorskitalálás, bizony. Remekül összefoglaltad. :)
Ezen gondolatokat sokszor így gondolom én is...
Mi történt??
Ölelésem küldöm!!!
Csatlakozom a többséghez. Egyetértek, és kérdezem, baj van?
semmi különös, csak néha kibuggyan az én mindig félig tele lévő optimista poharam. :) (köszi-mindent! :) )
Megjegyzés küldése